Nagyon kevés olyan műfaj volt a popzene történetében, amely csúcséveiben komoly inspirációt jelentett, de egy nagyon rövid periódust leszámítva mégis inkább negatív megítélésben részesült, majd az évek során fokozatosan a nagyhatású műfajok közé emelkedett és máig ontja a minőségi zenéket. Az 52. Recorder magazin fókuszába helyezett shoegaze pontosan ilyen, és most, hogy 2017 májusában és júniusában a stílus három nagy alapzenekarából kettő – a Slowdive és a Ride – több mint húsz év után új lemezzel jelentkezik, át is tekintjük a történetét, az első részben a műfaj gyökereit, fejlődését, első csúcsidőszakát, itt most a másodikban pedig a nemzetközi elterjedésére és visszatérésére fókuszálunk.
És aztán elburjánzott
Igazi kiteljesedés helyett azonban 1993-ra Nagy-Britanniában a brit popsajtó lényegében kivégezte a zsánert, a ma már a három legnagyobb alapmű egyikének tekintett második Slowdive-LP-t (Souvlaki) például a Melody Maker kritikusa azzal illette, hogy inkább megfulladna egy kád zabkásában, mint hogy újra meghallgassa. A Suede és a Blur britpop-előszele sokkal izgalmasabbnak hatott. Ettől függetlenül a zajos, úsztatós, sika-mika gitárpop továbbélt, de a shoegaze kezdett alakot váltani, mutálódni. Egyrészt Amerikában tényleg nagy hatása volt a Loveless-nek, az említettek – a klasszik elemeket használó Drop Nineteens (balra) és Lilys, valamint a zajzuhatagosabb Medicine – mellett a twee Black Tambourine, a lofi Swirlies, az első fekete shoegazerek, a soulosabb, grúvosabb elemeket is használó The Veldt, a nosierockos Starflyer 59, de az itt említhető új-zélandi, szintén zajrockosabb Bailter Space is fontos és érdekes volt. Sőt az inkább csak oldalágon idetartozó, pszichedelikus zajrockos együttesek (Mercury Rev, Brian Jonestown Massacre, Bardo Pond) korai kiadványaira is hatott a műfaj, de még a Flaming Lips-re is. (Ha már oldalág: a space-noise-rock (Spiritualized, Spectrum, Loop) inkább nagybácsi, a slowcore (Galaxie 500, Luna, Low, Mazzy Star) inkább unokatestvér.) Angliában a Sarah Records-os Secret Shine jangle-gaze-elt, a Cranes szellősebb, dreamfolkos irányba, a Flying Saucer Attack a space-drone ihletésű, posztrock-előfutár hangzás felé, a Seefeel pedig az elektronikával nászra kelve fejlesztette tovább. De nem ők voltak az egyetlenek, mire 1995-re a Slowdive a kései Talk Talk ihletésében megcsinálta eredeti működése utolsó, lényegében shoegaze-temető lemezét (Pygmalion), addigra mások a föld és radar alatt vitték tovább a lángot. Angliában a Moonshake szintén a posztrock, Írországban a Rollerskate Skinny a neopszich, Amerikában az Alison’s Halo az álmodozósabb ág, a Lovesliecrushing és a Windy And Carl a drones-os ambientgaze, a Bowery Electric előbb a zajzuhatag, majd a triphop, az All Natural Lemon And Lime Flavours a stereolabes montóniaesztrád, az Astrobrite a hangorkán felé. A My Bloody-hívő csehek (Ecstasy Of Saint Teresa, Here) Kelet-Európában voltak fáklyavivők, de a japán shoegaze-színtér (burrrn, Supercar, Luminious Orange, Hartfield, Clams, Dive, Sugar Plant) még náluk is erősebb Loveless-lázban izzott. Egyértelmű lett, hogy a műfaj hatása tartós, de hogy mi lehet a „shoegaze-elem”, az már kevésbé. Annyi biztos, hogy az ismert összetevők megfelelő együttállása szükséges hozzá, és az lehet többféle együttállás is – míg több másik jellemző összetevő más párosításban már nem biztos, hogy shoegaze-t eredményez. Érezni lehet csak.
A LOVELESS ÉS HATÁSA - A TÖKÉLETESSÉG KERESÉSE.
A visszatérés
Ma már több mint egyértelmű, hogy a Loveless a poptörténet egyik legfontosabb albuma, a Slowdive hibátlan életművel rendelkező zseniális társaság és a fiatalok, akik ma még gitárral akarják kifejezni magukat, bevásárolnak különböző effektpedálokat is, hogy úgy süvöltsön a hangszer, ahogy a shoegaze-eseknél. De ez azért döntően az elmúlt tizenöt-húsz évben tudatosult. Az első revival-szerű shoegaze-műfajébresztést nu-gaze néven indította a szaksajtó 2002-2003 körül, de a My Vitriol, az Autolux és a Longwave zenéjében annyi volt a közös, mint bármelyik másik shoegaze-közeli előadóban két-három évvel korábban. Ami sokkal inkább vérfrissítést jelentett, azok a német Ulrich Schnauss ambient-elektronika producer és a francia M83 duó szintén 2003-as albumai. Előbbi ambient technóba kevert shoegaze-t, utóbbi ambient elektronikát és álmodozós pszichedéliát ütött fel shoegaze-zel, mindketten nagyon sokakat inspiráltak. Ebben az évben jött ki az első The Radio Dept.-LP is, ők meg ugye svédek, úgy látszik tehát, hogy jó tíz évvel a műfaj zenitje után hajtott ki az európai ág. Fontos mérföldkő volt a reneszánszban a szintén 2003-as, igen népszerű Lost In Translation című Sophia Coppola-film, számos My Bloody Valentine- és Jesus & Mary Chain-dallal. És innentől aztán nem volt megállás: a shoegaze, csakúgy, mint mondjuk a szintipop vagy a 80s szofisztipop, örök elem lett a popzene periódusos rendszerében. Végtelen számú zenekar sorolható a kétezres évek második feléből: Engineers, Maps, Silversun Pickups, a shoegaze-zel egy időben flörtölő Blonde Redhead, Film School, Serena Maneesh, Asobi Seksu (ők részben szintén japánok), Soundpool, Black Ryder, A Place To Bury Strangers, A Sunny Day In Glasgow, School Of Seven Bells, Pains Of Being Pure At Heart, Deerhunter. Vagy a nyilakat követve mellékvágányokról: Have A Nice Life (posztrock), The Field (techno shoegaze), Jesu (metal-drone), Alcest (metal-shoegaze, ismertebb nevén blackgaze). Vagy a mostani évtizedből: Tamaryn, Trailor Trash Tracys, DIIV, Wild Nothing, History Of Apple Pie, Yuck, Ringo Deathstarr, Fear Of Men, Cheatahs, Nothing, No Joy, Whirr, Still Corners, Porcelain Raft, Panda Riot, Lower Dens, Spectres, Dead Mellotron és tovább. A műfaj szerelmesei még ezeket az előadókat is osztályozzák: dreambient, dronegaze, ambient noise – követhetetlen, kavargó hangörvény.
Lassú merülés vagy vágta?
Az persze kérdés, hogy a shoegaze meddig marad érdekes. Ez nyilván a modern, 21. századi popzenére általában is igaz. Meddig érdekes egy ugyanolyan 2017-es szintipoplemez, mint amilyen egy 2001-es volt? Annyira jó eséllyel nem, mint amennyire egy 1981-es. A mai shoegaze-színtér tehát az ősök nélkül is stabilan üzemelt, de amióta a My Bloody Valentine lemezen is visszatért, új kihívás érzékelhető. A Slowdive ennek maximálisan megfelelt friss albumával, a Ride-lemez hamarosan érkezik, aztán ki tudja, lehet jön az ígérgetett, még újabb My Bloody is. Mintha 1991 lenne újra. A Pale Saints, a Moose vagy a Catherine Wheel meg még össze sem állt.
Dömötör Endre
(hamarosan a húsz (+20) legjobb shoegaze-lemezzel folytatjuk)
