Van és nincs – Zeneoktatás minden szinten

2016.03.23. 19:57, rerecorder

zeneakademia_foto_darabos_gyorgy.jpg

Ha hangszeren szeretnénk tanulni vagy énekleckéket vennénk, arra ma Magyarországon – már egészen fiatal kortól – viszonylag sok lehetőség akad. A közép- és felsőfokú szint felé haladva azonban egyre fogynak az iskolák, a hivatalos képzésben a popzene pedig még mindig kitaszított. Kisebb és egyre sikeresebb zeneiskolákban azonban a „könnyű” műfaj képviselői is megtalálhatják a számításukat, ráadásul a pop elméleti szinten már néhány egyetemen is felbukkan. Ha zene, akkor nagyjából ezeken a helyeken tanulhatjuk. A múlt héten megjelent (itt-ott még felkapható) 40. Recorder magazin Zene & Iskola fókusztémáját ezzel az általános hazai képet nyújtó összefoglalóval kezdjük.

Magyarországon az ének-zene órán hivatalosan nincsen popzene. Oké, nem vagyunk Skandináviában, de mégiscsak itt honosította meg Kodály Zoltán zenepedagógiai módszerét, aminek hála az általános iskolákban is megindult az ének-zene oktatása és ezt a világ jó része is átvette. „A zene mindenkié” – mondta Kodály, de azt nem, hogy a módszere nem fejleszthető. A zene ma már csak úgy tud mindenkié lenni, ha a Kodály 1967-es halálakor berobbant popzenét is hozzávesszük. Ameddig ez – és az, hogy nálunk is hangszert adnak minden hétéves kezébe – megvalósul, nézzük, mit, hol, hogyan lehet tanulni.


Zenetanulás kicsiknek

Magyarországon elvileg minden korosztály számára adott a szervezett keretek között történő intézményi zenetanulás lehetősége. A jelenleg (még) a KLIK és az önkormányzatok által fenntartott, működtetett állami intézményekbe többnyire ingyen vagy jelképes összeg ellenében iratkozhatnak be a hallgatók és bizonyos egyházi és magán (alapítványi) iskolákban is kínálnak zenei oktatási programokat – jellemzően óvodás vagy kisiskolás kortól az érettségi megszerzéséig.

De a bölcsődés, óvodás, és akár az alsó tagozatos korosztály számára más – ugyan képzésnek nem nevezhető, de – hasznos programokat is választhatnak a szülők. A Ringató elnevezésű program játékos foglalkozásaira már pár hónapos korú gyereket is lehet vinni, a MÁV zenekar zenészeit szerepeltető Búgócsiga koncertek is inkább kisebbeknek lehetnek érdekesek, míg a Liszt-kukacok Akadémiája a 6-10 éveseket ismerteti meg a komolyzene világával.

Ez a korosztály, illetve az eggyel idősebbek nemcsak a jellemzően nagyobb városi zeneiskolák központi helyszínein vehetnek részt a zeneórákon, hanem sokszor ezek kihelyezett tagozatain is. Ehhez kapcsolódóan a zeneiskolák időnként végeznek felméréseket a helyi általános iskolákban, ezáltal tulajdonképpen egyfajta korai tehetségkutatás is zajlik.

A zenetanulás legtöbbször a zeneelméleti alapoktól, tehát szolfézzsal kezdődik, amihez életkortól függően párhuzamosan vagy később csatlakoznak a különböző kötelezően választható elméleti tárgyak, és a gyakorlati hangszeres órák, zenekari gyakorlatok, kóruséneklés is.


Zenetagozatos iskolák

Ezeken a klasszikus zeneiskolákon kívül – némileg azok felett – vannak zenetagozatos általános és középiskolák, amelyekben a tanterv részeként, emelt szinten tanítanak zenét. A Zeneakadémia Előkészítő Tagozata a legígéretesebb 10-13 éves tehetségeket gondozza elméleti és gyakorlati órák keretein belül zongora, hegedű és gordonka szakokon.

Az általános elméleti alapoktól eltekintve a komolyzene oktatása ezekben az intézményekben továbbra is nagyobb teret kap, mint a jazzé vagy popzenéé, az utóbbit még mindig inkább csak magántanároktól vagy kisebb magánstúdiókban lehet tanulni (na és persze akár jól ismert zenészektől is).


dsc02126.jpg


Felsőfok: a Zeneakadémia

Zenei diplomát adó intézményből jóval kevesebb van, mint zenei általánosból és középiskolából, kizárólag zenei képzéseket pedig csak a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kínál. Ezen kívül az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek is vannak ének-zenei képzései, valamint hét vidéki intézményben lehet valamilyen zenei szakon tanulni.

Egyedül a Zeneakadémián van jazz-oktatás: a jazz-basszusgitártól a jazz-zeneszerzésig alap- és mesterképzésben. A popzene pedig két helyen bukkan fel: a Zeneakadémián és a Pécsi Tudományegyetemen lehet elektronikus médiaművészetet tanulni, alapképzésben. Az utóbbi óráin a komolyzenétől eltávolodva többek között az elektronikus zenében alkalmazott számítógépes programok használatát lehet elsajátítani, majd azokat felhasználni saját kompozíciókhoz, akár társművészeti projektek során is. Ezek a képzések, főképp a pécsi azért inkább az elektronikus zene háttérfilozófiájára és a médiaművészetre helyezi a hangsúlyt, de legalább saját stúdióval rendelkezik, ahol kézzelfogható tudás megszerzésére van mód. Említhetjük még a székesfehérvári Kodolányi János Főiskolán működő, Pély Barna és Mits Gergő nevével fémjelzett előadóművész-képzést, ahol a jazz mellett jut hely a popnak is.


Popzenei képzések

A középiskolát elvégzők zenei szakiskolákba iratkozhatnak be, köztük néhány nagyobba is, ahol hangsúlyos a könnyűzenei oktatás. Ezek közül a Póka Egon nevéhez kötődő Kőbányai Zenei Stúdióban foglalkoznak leginkább a popzenével, de az okj-s szakképesítést adó suliban a jazzt talán komolyabban veszik: itt tanít Babos Gyula, Fekete-Kovács Kornél, Gyémánt Bálint, Németh Gábor és Solti János.

A Bartók Béla Konzervatóriumban és az Etűd Zeneiskolában is megtalálhatóak a jazz-szakok, alapfokú és szakképzésben egyaránt. A kisebb, popzenét is oktató magániskolák közül kiemelkedik néhány, leginkább az első évfolyamát 2010 tavaszán indító imPro Budapest School Of Technology, ahol immár a tizenötödik zenei producerképzés indult el, elsősorban induló és már pályán lévő producereknek és hangszeres előadóknak. A féléves kurzusokon a Deák Ambrus, azaz AMB által vezetett intézmény naprakész és eleven tudást ígér a hallgatóknak, plusz a tehetséggondozás is fontos eleme az iskola önképének. Az oktatók között megtalálható az itt végzett Herold János, azaz iamyank, aztán Deutsch Gábor, Chris.Su és a Chillum Trio-s Szekeres Géza. Elektronikus zene helyett a pop-rock-blues a fókusz az előzőhöz hasonló nevű, de teljesen más Impro Zenei Műhelyben, amelyet Bussy Gábor vezet, itt is hangsúlyos a zenei nevelés, az egyes stílusok megismertetése. De az Overtones Budapestben és a Premier Művészeti Szakiskolában is zajlik könnyűzenei oktatás, az énekiskolák közül pedig popzenéhez kapcsolódó Magyar Hajnal Énekstúdió tartozik az ismertebbek közé.


Híres ex-zenesulisok

Havasi Balázs zongoraművészként végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, Edvin Marton (Csűry Lajos Edvin) is diplomás hegedűművész, akárcsak Horgas Eszter. A Zeneakadémián tanult Harcsa Veronika, a Pély Barna-Galambos Dorina házaspár mindkét tagja, aztán Spitzer Gyöngyi Soma is. A Kőbányai Zenei Stúdió növendékei voltak például a Middlemist Red tagjai és sokan mások mellett Baricz Gergő is, de a Cseh Tamás Program első támogatottjainak egy jó része is itt végzett. Az imPro Schoolba egy sor jól ismert előadó járt: iamyank hamarosan tanár is lett ugyanitt, de morningdeer, Puskás Dani, több Passed-tag, Zomblaze, Mongoose, Skrude szintén diák volt, sőt jelenleg itt tanul a punnany-s Felcser Máté, a Mary Popkids Kama és Hegyi Dóri is. A másik Impro padjait koptatta több Ivan & The Parazol-tag, Petruska András és Szeder, a székesfehérvári szakon pedig a blahalouisianás Schoblocher Barbara végzett.


Elméletben

Kicsit jobb a helyzet az elmúlt öt-hat évben, hiszen például a 2012-ben Beck Zoltán, a Romológia tanszék adjunktusa, a 30Y frontembere által a PTE-n belül tető alá hozott Zenélő Egyetem is minden félévben indít hét-nyolc szabadon választható, változatos témákat körbejáró popzenei kurzust amelyek célja hangsúlyosan az, hogy hasznos tudással felvértezett, kritikus, érzékeny embereket képezzenek. A BME Szociológia és Kommunikáció Tanszékén Barna Emília viszi A rögzített zene nevű szabadon választható, féléves, jelenleg angolul zajló kurzust, amely a zenei kultúra és technológia kölcsönhatását, a zeneipar változását vizsgálja. És ne feledkezzünk meg a zenei menedzserképzésekről sem: a Majdnem Híres Rocksuli, a Zeneipari Hivatal és a Werk tanfolyamairól a 2013-as REC009-ben részletesen is írtunk.


Sugó Lilla
nyitókép: Darabos György

https://recorder.blog.hu/2016/03/23/van_es_nincs_zeneoktatas_minden_szinten
Van és nincs – Zeneoktatás minden szinten
süti beállítások módosítása