Grimes: Art Angels (lemezkritika)

Grimes pillanatnyilag a legfontosabb popzenei előadó, akinek a decemberi Recorder magazinban profilcikket szenteltünk és ugyanott átvettük eddigi diszkográfiáját is. A Recorder ötven kedvenc 2015-ös albumának listáján dobogóra került Art Angels megunhatatlan poplemez.

Kiadó: 4AD / Bertus

Megjelenés: 2015. november 6.

Stílus: pop

Kulcsdal: Pin

Grimes novemberben megjelent pazar poplemeze, az Art Angels szenzációs(an pozitív) kritikáinak jó részében az az egyik kiemelt pont, hogy „végre egy női poplemez, amit tényleg egy női előadó készített elejétől a végéig, a dalszerzéstől a hangmérnöki munkáig.” Oké, de Grimes mindig is tök egymaga vette fel lemezeit, és ez már a negyedik neki, ami így készült. Aztán a másik nyilvánvaló kiemelés az, hogy végre egy poplemez, ami semmi más nem akar lenni, mint a lehető legjobb popzene. Oké, hogy Grimes első két albuma még (részben mert tanulóéveiben készültek) helyenként kísérletinek is tűnhetett, de az előző, 2012-es Visions – minimum a legnagyobb slágerei révén – már tisztán az a popzene volt, amiről mi is azt szoktuk gondolni itt a Recordernél, hogy „na, ilyennek kellene lennie a popzenének.” Plusz ez a poposodás már csak azért sem újdonság a kanadai dalszerző-producer-énekesnél, mert Mariah Carey-rajongóként kezdetektől ebben a zsánerben képzelte el magát, három évvel ezelőtt nekünk is azt nyilatkozta, hogy „egy pszichedelikus, futurisztikus, „csináld magad” típusú popsztár” szeretne lenni. Grimes csinálta és mostanra megvalósította tervét.

LEMEZTÁSKA-INTERJÚNK GRIMES-ZAL, 

Ha valaki távolról hallgatja, nem biztos, hogy bizonyos daloknál olyan nagy különbséget fedez fel mondjuk a szintén kanadai Carly Rae Jepsen – szintén komoly kritikusok által is ünnepelt – idei mainstream poplemeze (Emotion) és az Art Angels között, de hát könyörgök, az vagy hatvan dörzsölt kommerszpop nagymenő faszi által összetákolt, rádiós játszásra precízen kiszámolt, ötletességet már generikusnak számító megoldásokkal eladó zene, nagyjából olyan, mint Grimes tavalyi kislemeze, a Go, amit eredetileg Rihannának írt, de neki nem kellett, így előadta ő maga. Csakhogy az a dal nem véletlenül kapott jócskán hideget, és hiába jelezte, hogy Grimes kész végre fullba nyomni a popot, ha nem volt elég nívós ahhoz az egyedi esztétikához, amit korábban képviselt. Merthogy mindig is (de legkésőbb a 2011-es EP-je dalai, például a Vanessa óta) benne volt egy ilyen ellenállhatatlanul fülbemászó anyag – amin a Go kiadása után aztán még keményebben dolgozott és végül tökéletesen meg is valósított. Kompromisszummentes, ragyogó ötleteket félpercenként robbantó, végig szégyentelenül slágeres, de nagyon sokadjára is megunhatatlan, eredeti zene szól az Art Angels-en, pontosan olyan, amit az előbb említett hatvan nagymenő faszi jövőre majd szépen feltol egy aktuális üdvöske szuperaktuális hangzásúnak szánt lemezére.

9.5/10

Dömötör Endre

a friss album: 

rövidfilm a lemez készítéséről: 

az év egyik legnagyszerűbb slágerének, a Realitinek a klipje: