A Stone Temple Pilots és a Velvet Revolver egykori énekesét, Scott Weilandot holtan találták egy turnébuszban csütörtök este a minnesotai Bloomingtonban, ahol fellépése lett volna Wildabouts nevű aktuális zenekarával, a halál oka egyelőre ismeretlen. A grunge-korszak egyik nagy és karizmatikus énekese volt, rengeteg droggal kapcsolatos zűrrel a háta mögött.
Scott Weiland 2013-ban hagyta ott a 2008-ban újjáalakult Stone Temple Pilots-ot, majd megalapította a Scott Weiland & The Wildabouts nevű zenekarát, amellyel idén márciusban adták ki Blaster című debütlemezüket. A formáció éppen turnén volt, csütörtök este Bloomingtonban kellett volna fellépniük, ám az első hírek szerint zenésztársai közvetlenül a fellépés előtt, kilenc órakor találtak rá holtan a turnébuszban, a hivatalos bejelentés szerint Weiland álmában halt meg (cikkünket frissítjük, ha bővebb információ jelenik meg a halál okáról).
Az 1967-es születésű Weiland 1986-ban alapította a Stone Temple Pilots előzményének számító Mighty Joe Young nevű zenekart, egy hasonló nevű blues-zenész miatt azonban nevet kellett változtatniuk, így jött létre 1989-ben a grunge korszak egyik legnépszerűbb zenekara. A Stone Temple Pilots első albuma két albuma, az 1992-es Core és az 1994-es Purple hatalmas sikerűek voltak, sokmilliós eladásokat produkáltak, de Weiland 1995-től kezdődő gyakori drogügyei miatt szétforgácsolódott a zenekar. Az énekest crack kokainvásárlás közben kapták el először, egy év felfüggesztettet kapott, ami alatt Courtney Love későbbi állítása szerint két hónapig egymás melletti hotelszobákban heroinoztak. Weiland innentől kezdve többször járt elvonón, zenekara hol létezett, hol nem, ő közben szólólemezt adott ki, vendégénekelt a Doors-ban, mégnem 2002-ben egy nagy veszekedés után feloszlott a Stone Temple Pilots. Weiland 2003-2008 között a Velvet Revolver rockszupergrup énekese volt, velük két nagylemezt adott ki, a Stone Temple Pilots pedig 2008-ban alakult újra, 2010-ben egy nagylemezzel is visszatértek, de a kiújuló nézeteltérések miatt végül ismét elváltak a zenekar és az énekes útjai. Weilandot 2003-ban és 2007-ben is letartoztatták drogfogyasztás miatt, az utóbbi években azonban sokak szerint tiszta volt (legalábbis a keményebb drogoktól, az alkoholtól biztosan nem), 2013-ban vette feleségül Jamie Wachtel fényképészt.
a Stone Temple Pilots egyik emblematikus dala, a Plush:
egy másik, a Creep:
és egy harmadik a Vasoline: