Lemeztáska – Csongor Bálint (Subscribe)

2015.08.21. 14:26, rerecorder

4z1a0959_masolat.jpg

A Subscribe 15 évnyi változatlan felállású működés (három demó, egy ep és négy sikeres nagylemez) után augusztusban még fellépett néhány fesztiválon, majd 28-án a Budapest Parkban búcsúzik közönségétől „bizonytalan időre”. A hazai crossover/alternatív/hardcore metál vezető együttese két énekessel áll ki, közülük mi Csongor Bálint kedvenceire, zenei hatásaira voltunk kíváncsiak.

Első zenei emlék

Talán Paul Anka Put Your Hands On My Shoulderje! Apám óriási zenerajongó, és a 40-es évek szülötte, így főleg az 50-es, 60-as, 70-es évek muzsikái forogtak nálunk, azok viszont állandóan! Cliff Richard, Otis Redding stb. Volt egy Revox szalagos magnója, amit még a vasfüggönyön túlról csempészett és az pörgött egész nap.


tool.jpgElső lemez vagy kazetta, amit saját pénzből vettél

Az bizony kazetta volt, mégpedig a Tool Aenima című lemeze még 1996-ban! És azt hiszem, hogy az egyik legmeghatározóbb lemez is lett az életemben! A számstruktúrákhoz, és az énekhez való viszonyulásomat legalábbis nagyban befolyásolta.


Zene, ami zenélésre inspirált

Egyértelműen a Queen A Night At The Opera című lemeze! Körülbelül kilenc éves lehettem, amikor megismerkedtem vele, és teljesen letaglózott a komplexitása, játékossága és sokszínűsége! Azóta is az egyik kedvenc lemezem!


Meghatározó koncertélmény

A Faith No More 97-es szigetes koncertje mindenképp meghatározó volt! Sem előtte, sem pedig utána egy jó ideig nem láttam ekkora energiát és színpadi jelenlétet élőben! Ráadásul az volt az első Szigetem, mindössze 15 évesen! Azt hiszem, ebben a korban a legbefogadóbb, és zeneileg a legjobban formálható az ember, így hát biztosan mérföldkő volt!


newborn.jpgHatások a Subscribe indulásakor

97-ben kezdtem a többé-kevésbé aktív zenélést, egy Cryfull Life nevű bandában, ami, ha úgy vesszük a Subscribe egyik elődzenekara volt! Itt egyértelműek voltak a korai Deftones-, Korn-, valamint Tool-hatások! Csakúgy, mint ezután a Subscribe-ban is! Akkoriban ezek a muzsikák nagyon frissnek és átütőnek hatottak itthon!


Kedvenc magyar lemez

A Newborn In These Desperate Days... ep-je! Óriási hatással volt ránk az ezredforduló hardcore punk és metalcore világa! Az elementáris erőn, a lenyűgöző és őszinte színpadi jelenléten kívül az akkor még nagyon is jellemző szociális érzékenység és a társadalmi szerepvállalás is nagyon szimpi volt!


Minden idők legjobb lemeze

mars_volta.jpgThe Mars Volta: De-Loused In The Comatorium, egyértelműen!


Kedvenc rocklemez

Coheed And Cambria: Good Apollo, I’m Burning Star IV. Legnagyobb!


Kedvenc metállemez

Metallica: Ride The Lightning. Rengeteget fenyítettem vele a népet általános iskolás koromban a kunhegyesi strandon, amikor a nagyinál nyaraltam!


Kedvenc raszta előadó

Zack de la Rocha, a RATM-ből! Lényegében miatta lett rasztám! Ami szintén azon a bizonyos 97-es szigeten történt! Ugyanis megpillantottam két leányzót, akik rasztákat csináltak egy szőnyegen ülve valamelyik út szélén. Egyből felhívtam anyut, hogy szabad-e, és 5000 forint fejében másnap, röpke kilenc óra alatt összekócoltak! Én meg úgy maradtam, immár 18 éve!


Lemezgyűjteményed legkülönlegesebb/legértékesebb darabja

A magyar Dawncore zenekar 2000-es We Are Young...So We Scream...Just To Feel Alive  7” kislemeze, áttetsző narancssárga kiadásban!


Olyan zene, ami nagyon elüt a stílusodtól, mégis nagyon szereted

underworld_1.jpgAz Underworld Beaucoup Fish című lemeze még 1999-ből! Progresszív house/trance lemez létére iszonyatosan nagyívű album tele változatos pillanatokkal! Tényleg nem csak zakatolásra, cintányérszemekkel való lépegetésre való! De ilyen még Roni Size és DJ Die közös, egylemezes drum and bass projektje is, a Breakbeat Era: Ultra-Obscene, Leonie Laws énekesnő csodás hangjával.


Bűnös zenei örömöd

Begombázva pszichedelikus muzsikát, mondjuk Shpongle-t, Ozric Tentacles-t vagy Pink Floydot hallgatni...


Dal, amit már nem bírsz meghallgatni

Chris Isaak: Wicked Game.


Dal, amit bárcsak te írtál volna

Tool: Eulogy. Biztos vagyok benne, hogy innen-onnan nyúltam is már a dalból az utóbbi 16 évben!


347293.jpgZene, amitől boldog leszel

A svéd Witchcraft Legend című lemeze! Alapvetően nem egy vidám anyag, de engem mégis mindig felvillanyoz.


Kedvenc heartbreak lemez

Rocker vagyok, az nemtommi!


Kedvenc zene utazáshoz

A Porcupine Tree Deadwing című lemeze! Anno elég sokat turnéztunk szerte Európában egy Toyota kisbusszal és ez a lemez nagyon sokat forgott! Igazi utazós muzsika, a szó minden értelmében!


Kedvenc zene szex után

pinklemonade-closureinmoscow.jpgSzemély szerint inkább közben hallgatom, mivel utána többnyire bealszom! És ehhez legjobban a The Perfect Circle Thirteen Step lemezét szeretem! Főleg a Vanishing című daltól kezdve!


Kedvenc friss, idei lemezek

Idei még nincs! Ahhoz általában meg kell várni a szokásos késő őszi lemezdömpinget, de tavalyról a két abszolút favorit a Closure In Moscow Pink Lemonade-je, illetve az Antemasque elképesztő debütalbuma!


Kedvenc nyári zene

Sublime! A legjobb a grillezéshez!


lejegyezte: Dömötör Endre
nyitófotó: Rosta Márk András


az utolsó Subscribe-koncert, a Budapest Parkban augusztus 28-án megrendezésre kerülő búcsúzás Facebook-eseményoldala

a Subscribe remek videója, az Every Skin című dalhoz: 

https://recorder.blog.hu/2015/08/21/lemeztaska_csongor_balint_subscribe
Lemeztáska – Csongor Bálint (Subscribe)
süti beállítások módosítása