A$AP Rocky - AT.LONG.LAST.A$AP (lemezkritika)

A váratlanul és gyorsan megjelenő hiphopprojektek évéhez képest is a semmiből érkezett a New York-i rapper, A$AP Rocky új lemeze. Az albumbejelentés utáni interjúkban arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban rákapott a pszichedelikus rockra, a glamrockra és a triphopra. Stoogest, T-Rexet, Portisheadet hallgat és ezeket a hatásokat hallani lehet majd az albumon is. Tehát minden esély megvolt rá, hogy egy óriási katyvasz lesz az egészből.

Kiadó: RCA / Sony

Megjelenés: 2015. május 26.

Stílus: cloud rap / hiphop

Kulcsdal: Everyday (feat. Rod Stewart, Miguel, Mark Ronson)

A$AP Rocky 2011 végén bukkant fel a semmiből. Két YouTube-os sikernek (Peso, Purple Swag) köszönhetően figyelt fel rá a Sony és elképesztő összegű lemezszerződést kötött vele. De mielőtt az első lemeze elkészült volna, a 2011-es termését összegyűjtötte egy mixtape-en (ez volt a LiveLoveA$AP). Kanye Westnek és az internetnek köszönhetően a 2010-es évek elejére a hiphop szigorú határai, alműfajainak vaskalapos elválasztásai már alig léteztek. Így aztán annyira nem is meglepő, hogy New York-i fiatal létére Rocky is valami újjal próbálkozott. Azonban sok társához képest a különbség az, hogy az ő mixturája egészen különleges volt: egyszerre voltak benne a szétszabdalt-csavart ütemek és a déli hiphop egyes irányzatainak sötét atmoszférája. Mindez egy keleti-parti fiataltól. A mixtape alapján Rocky klasszikusan olyan rappernek tűnt, akit nem a szövegeiért szeret a közönség, hanem, mert tökéletes producerek vannak körülötte. A legendák szerint ezt sem magának köszönhette. Csapatának egyfajta kurátoraként, hiphopkrónikásaként funkcionáló tagja, A$AP Yams alkotta meg a Rocky karaktert és gyűjtötte össze a legfrissebb producereket a megkreált imázs mellé. Yams mellett két producernek köszönheti a sikert a mixtape: a cloud rap zenei oldalát megteremtő Clams Casinonak és a memphis rap újraélesztéséért felelős SpaceGhostPurrpnek.

A pozitív értelemben kifacsart zenének és a számok atmoszférájának köszönhetően Rocky nagyon szép kritikákat kapott az indie sajtótól. Hipszterkedvenc lett. Hamar be is jelentette a debütlemez gyors érkezését, amire aztán 2013 januárjáig kellett várni (ez lett a Long.Live. A$AP). Rocky a nagykiadóval a háta mögött még több lehetőséget kapott. Bár 2012-ben SpaceGhostPurrppel nagyon csúnyán szakítottak – ezzel az egyik fontos producerét elveszítette –, azért próbált egyszerre hű maradni ahhoz a hangzáshoz, aminek köszönhetően a térképre került, és közben tudta jól azt is, hogy nyitnia kell a mainstream felé. Ennek eredménye ez a vegyes, kétarcú, de nagyon élvezetes lemez. A korábbi producerek közül megmaradt Clams Casino (LVL) és a Clammyhez hasonló zenét készítő, feltörekvő underground-kedvenc Friendzone (Fashion Killa). Rocky pedig új flow-val (Suddenly) és egy nagyszerű, hat rappert is felvonultató dallal is próbálkozott (1 Train), de készült közös trekk Drake-kel (Fuckin’ Problems), és Skrillex-szel (!) is (Wild for the Night). A kísérlet működött, a mainstream még jobban keblére ölelte Rockyt és a sajtó is csak egy hangyányival tartotta gyengébbnek az első lemezt, mint az azt megelőző mixtapet.

A nagyszínpadok-headliner pozíciók mellett belekóstolt a divatba is, Lana Del Rey-klipben szerepelt, legutóbb pedig Cannes-ban fordult meg a Dope című film mellékszerepének köszönhetően. 2014-ben egyetlen dalt dobott ki, a nagyszerű, UGK-tributeként szolgáló Multiplyt.

NA MEG EGY GESAFFELSTEINNEL KÖZÖS FILMBBETÉTDALT.

2015 januárjában aztán váratlanul meghalt A$AP Yams. A sajtóban megjelent cikkek, portrék mind kiemelték, azt, amit eddig csak kevesen, csupán a csapathoz közel álló kevesek éreztek, hogy tulajdonképpen Yams volt az A$AP Mob agya, ő alakította ki Rocky és Ferg imázsát, élő hiphop lexikonként pontosan tudta, hogy hogyan tud egyszerre közönséget és kritikai elismertséget szerezni az irányítása alatt lévő előadóknak. A sajnálatos események utáni gyászidőszak egészen tavaszig tartott, amikor is a semmiből érkezett a bejelentés: hamarosan kész lesz Rocky második lemeze. Az interjúk során rengeteg mindenről beszélt a rapper: Lykke Li-vel és FKA Twigs-zel dolgozott, illetve a bevezetőben is emlegetett új zenei hatásokat méltatta. Aztán kiderült, hogy a két női kollaborátor híréből semmi sem igaz, nem lesznek rajta az új A$AP-lemezen. Yams halálával pedig a produceri és A$AP-igazgatói feladatokat másnak kellett átvennie. Új agyat még nem találtak, de a lemez produceri feladataira nagy neveket igen: Danger Mouset és Mark Ronsont. Két fontos, de Rocky stílusához képest konzervatív producerről van szó, tehát Yams halálával sok jel mutatott afelé, hogy a lemez egy ide-oda csapkodó valami lesz. Úgy tűnt, hogy Drake idei mixtape-je, Kendrick Lamar történelmi lemeze és Kanye West bármelyik pillanatban megjelenő albuma mellett Rockynak is villantania kell valamit, hogy ne maradjon le a legnépszerűbbek mögött. (Ráadásként Rocky nyomában ott van Earl Sweatshirt, Tyler the Creator és Action Bronson is, ha csak az idei megjelenések listáját nézzük.)

Rocky ismét egyszerre akart hű lenni magához (és az elmúlt két album hangzásának összefoglalását megalkotni) de új irányok felé is nyitni szeretett volna. A 60-as, 70-es évek fordulójának és a triphopnak a hatása valóban érezhető néhány szám esetén. A legfőbb probléma, hogy az újdonságok egyáltalán nem tűnnek organikus fejlődés eredményének, egyszerűen csak azt látni, hogy Rocky valami újat akart húzni, és ezért pont az első kezébe akadó hatásokhoz fordult. A hiphopra az elmúlt években egyre inkább jellemző a görcsös újat mutatása kényszere és még inkább elmosódtak a műfajon belüli és a hiphop valamint más stílusok közötti határok. Ez persze nagyon pozitív változás, hiszen az elmúlt öt évben az egyik legkreatívabb időszakát éli a műfaj. Ha csak azt nézzük, hogy Rocky előző lemeze (2013 januárja) óta vázlatosan mik történtek, egyértelmű hogy milyen nagy nyomás volt a rapperen: 2013 nyár és a Yeezus, a Death Grips továbbmenetelése, Lil B még excentrikusabb, Chief Keef számára egyáltalán nem léteznek határok, Young Thug valami egészen hihetetlen tarolásban van. Azonban ez a mindig újra való törekvés óhatatlanul azt eredményezi, hogy sokan hibázni fognak.

Rocky esetében azt érezni, hogy valóban magába szívta a hatásokat, újat akart csinálni, de nem akarta elengedni a múltat sem. Egyáltalán nem rossz az AT.LONG.LAST.A$AP, sőt kifejezetten élvezetes az egyébként hosszú, 67 perces album, de egy-két új megoldás még a sokadik hallgatás után is erőlködőnek, feleslegesnek tűnik. Nagy kérdés, hogy ez mennyiben köszönhető annak, hogy Yams a lemez készítése közben halt meg, így Danger Mousenak kellett megoldania a feladatait. A Yams-hez való ragaszkodás legékesebb jele a lemez két legjobb dala, a hagyományos Rocky-struktúrába illeszthető Lord Pretty Flacko Jodye 2 és a Lil Wayne segítségével tökéletes M’$.

A kollaborációk (amikből ismét sok van) sok esetben feleslegesek, ilyen például a Rocky stílusába illő, de erőtlen és unalmas Fine Whine (M.I.A.) vagy a Kanye West által felügyelt, és az elmúlt időszak egyik legrosszabb Yeezy verzéjével záruló Jukebox Joints. Mindkét esetben jók a számok (különösen a Jukebox Joints), de a vendégelőadók feltűnése csak bezavar a képbe. De legalább az UGK-tribute Wavybone egy évekkel ezelőtti Pimp C betéttel erősen megdobja a lemez zárását.

Az új hangzáskísérletek ugyan megtörik a lemez kohézióját és néha kicsit feleslegesnek is tűnnek, de még így is sokkal jobban sikerültek, mint az átlagos, kisujjból kirázott tipikus Rocky-dalok (a már emlegetett Fine Whine, vagy a lemez középen ülő közepes Pharsyde - Better Things páros). Jó példaként ott van a Rod Stewart-hangmintára épülő Everyday, az intróként funkcionáló Holy Ghost, a sodró, Mos Def-verzét is magába foglaló Back Home, illetve a furaságával együtt is megragadó L$D.

Az előző lemezre jellemző kétarcúság igaz az AT.LONG.LAST.A$AP-re is. A jó pár izgalmas dal mellett több olyan töltelékszám is akad, amelyben Rocky flowja egyszerűen fáradtnak, karizmájából sokat vesztettnek tűnik. És bár Clams Casino hatása érezhető a lemezen, kihagyott lehetőség, hogy a producer most először nem dolgozott Rockyval. A kohézió hiánya (és a felesleges közreműködések) miatt nem lett nagyszerű lemez az AT.LONG.LAST.A$AP, de Rocky tehetségét mutatja, hogy nála egy vegyes 67 perc is élvezetes tud maradni.

7/10

Szepesi Dániel

a lemez teljes egészében: 

az LSD klipje: