Lemeztáska – Takáts Eszter

2014.08.11. 09:58, rerecorder

tebb eszetr 2.jpg

Ahogy azt júniusi dalpremierünkben (a Karafiáth Orsolyával közösen írt Oldásban) Takáts Eszter dalszerző-énekes megígérte, még a nyáron kijött a Takáts Eszter Beat Band második EP-je. Az Elmennék EP a 2013-ban alakult – és idő közben ritmusszekciót is cserélt formáció most megjelent második kiadványa (az Időutazás című 2013-as elsőről itt a Fluorral közös Teremtés című klipdal), egyelőre a dalok.hu-n lehet belehallgatni és beszerezni, de hamarosan cd-n is megjelenik (mind a hat szám, hiszen az első EP részben újravett, teljesen újrakevert anyaga is helyet kapott itt). Mint a szerzeményekből is kitűnik, Eszter folkos gyökerei mellett a zenekari, változatos hangszerelés uralkodik, jó apropó a kiadvány tehát, hogy Lemeztáska-interjút készítsünk hatásokról, kedvenc albumokról az énekesnővel.

Első zenei emlék

ABBA: Dancing Queen. Van is egy felvételem szalagos magnón, amikor anyukám dokumentálta pici kis életemet, és ez szólt a háttérben, később el is mondta, hogy ez volt a kedvencem.

Első lemez, amit saját pénzből vettél

Led_Zeppelin_-_Led_Zeppelin_II.jpgA Led Zeppelin II. Akkoriban kazetta volt még csak, de persze nem csak vettünk, másoltunk is.

Zene, ami zenélésre inspirált

Népdalok, gyerekdalok, madárhangok, minden. És a nagyapám, ahogyan vártuk az állomáson anyukámat Zalaszentivánon.

Meghatározó koncertélmény

A Barbaro Zalaegerszegen 1996-ban, David Bowie a Szigeten 1997-ben, Binder Károly Pécsett 1998-ban. Sokan fikázzák azt a ’97-es David Bowie-koncertet, pedig nagyon rendben volt, számomra elementáris élmény volt, még azt sem vettem észre, hogy szexfilmet vetítettek ki a koncerten a show-hoz.

Hatások az indulásakor

Világzene, fél-elektronikus squad zene: Kolinda, Mindig Más – a Mindig Más az egy pécsi formáció volt, amiből később sok zenekar alakult: GumiZsuizsi, Zagastic, Punnany Massif, D.O.G., sokat látott, Európából hazaérkezett helyi zenészek alkották, kísérletezve effektekkel, dj-k közreműködésével.

Minden idők legjobb lemez

Patti_Smith_-_Banga.jpgPatti Smith: Banga (2012), Bobby McFerrin: Bang! Zoom! (1996).

Kedvenc magyar lemez

Barbaro: II, Kolinda: Szerelem.

Kedvenc magyar dal

Tolnay Klári: Ajándék volt minden perc és óra.

Kedvenc dalszerző-előadó lemez

Ez is a Patti Smith féle Banga.

Olyan zene, ami nagyon elüt a stílusodtól, mégis nagyon szereted

Snatam Kaur, Sinéad O’Connor.

Bűnös zenei örömöd

Dolly Roll, bizony.

Lemezgyűjteményed legkülönlegesebb/legértékesebb darabja

Aretha Franklin: Best Of.

Zene, amitől boldog leszel

The Beatles, Seu Jorge, Ana Carolina. A két utóbbit például sokan nem ismerik, nagy megdöbbenésemre még a kollégáim közül sem, pedig amit ők csinálnak a hazájukban, Brazíliában, az szenzációs, és megmutatja azt a példát, hogy egy szál gitárral is lehet 10 ezer ember előtt játszani.

Kedvenc heartbreak lemez

gtis+byrjun+sigur_rosagaetis_byrjunfrontal.jpgSigur Rós: Ágætis byrjun.

Zene, ami elgondolkodtat

Molly Johnsson, Tina Harrod, Donovan, Nick Drake, Johnny Cash.

Kedvenc zene utazáshoz

Patti Smith: Banga, Aerosmith: Pump.

Kedvenc zene éjszaka, sötétben hallgatni

Snatam Kaur, Sinead O’Connor, U2, Cesaria Evora.

Kedvenc zene szex után

A csend.

Kedvenc szombat esti bulizene

Seu Jorge: Tive Razao, legalábbis most nyáron biztosan.

Kedvenc vasárnap reggeli pihenős zene

Nick Drake: River Man. Ezt is sokan feldolgozták, közben pedig az eredeti szerzőjét, Nick Drake-et oly kevesen ismerik, szintén korán halt, akárcsak Jim Morrison és társai, csak ő komoly depresszióban élte életét.

LEGUTÓBB JOSS STONE VÁLASZOLTA MEG LEMEZTÁSKA KÉRDÉSEINKET.

Kedvenc friss, idei lemezek

Bruce Springsteen: High Hopes.

Kedvenc nyári lemez

Cesaria Evora-összes.

lejegyezte: Dömötör Endre


Takáts Eszter Beat Band Facebook-oldal


a zenekar: tebb 2.jpg


és a friss lemez borítója, Somogyi Réka festményével a ruhán: tebb elmennék.jpg

 

https://recorder.blog.hu/2014/08/11/lemeztaska_takats_eszter
Lemeztáska – Takáts Eszter
süti beállítások módosítása