„Nem fontos, hogy eredeti, első kiadás legyen” – Lévai János

Az LP Kollektor rovat kissé rendhagyó cikke a nagylemezek mellett – főleg – vinyl kislemezek, azaz SP-k gyűjtésére felesküdött budapesti indie dj-t és a tavaly ősszel nyílt Beat On The Brat klub tulajdonosát, Lévai Jánost, vagy ahogyan a legtöbben ismerik: DJ Gasmant, azaz a magyar indiepápát mutatja be (aki a Recorder, már megszűnt, Képzeletbeli Heti Top 10 rovatának is indító-szerzője volt). Kalauz a poptörténet 6-7000 kitűnő kislemezének világába.

Amióta világ a világ, vagyis mondjuk, amióta van popzene, azóta a popsláger a legelemibb szereplő benne. Azt meg kislemezen – 7”-en, SP-n, vagy nevezzük, ahogy tetszik – lehet beszerezni. Még ma is, bár egyre drágábban és egyre szűkebb terjesztéssel. A kislemez az ötvenes évektől a fő zenehallgatási forrás, még a hatvanas évek végén, amikor eljött a nagylemezek aranykora, sem esett vissza nagyon, aztán az new wave-vel ez is új hullámra kapott, uralta a nyolcvanas éveket, hogy aztán a kilencvenes évek közepén jelentősen visszaessen. A divat úgy 2003-2004 körül újra felkapta, a vinyleladások általános növekedésének előzményeként, és bár manapság ismét visszaszorulóban van (mármint maga tárgy), a történeti ívből láthatjuk: temetni nem szabad, pláne akkor nem, amikor az előadók a koncentrált nagylemez helyett kezdenek teljesen átállni a szórványos dalmegjelenésekre. A formátum emellett kedvez a dj-knek (kicsi, könnyű), így Lévai Jánosnak is ez volt egyik oka arra, hogy 7”-ek gyűjtésébe kezdett. De persze az egész ennél jóval korábban kezdődött.

„Eleinte rádión szólt otthon a zene, meg kazettára vettünk fel a bátyámmal (Lévai Balázs rádiós és televíziós műsorvezető és rendező – a szerk.), de a történet fontos sarokpontja, hogy anyukám 1983 és 1986 között egy maszek lemezboltot üzemeltett Pesten, ahonnan rengeteg lemezt vettünk fel, hoztunk haza, csakliztunk el. A bátyám sajnos ekkor még jóval többet, mint én, de azért nekem is jópár Depeche Mode- és Duran Duran-albumom innen származik. Rendesen zenerajongó lettem és elkezdtem gyűjteni a zenét, de eleinte még mindegy volt, hogy milyen módon. Volt vagy ezer, jórészt másolt kazettám, a kilencvenes években meg, főleg, miután elkezdtem keresni, jöttek a cd-k és persze a vinyl nagylemezek is.” Gasmannak a szülői lemezboltos évek után is szerencséje volt, hiszen apukája a munkája miatt sokat járt külföldre és ilyenkor mindig kapott egy listát és két-három aktuális lemezzel tért haza: „a Smiths-ek, R.E.M.-ek és még egy csomó minden a hatalmas frankfurti WOM (World Of Music) lemezboltból lett meg így.” Meghatározó itthoni lemezvásárlós emléke az első Morrissey-szólólemez (Viva Hate, 1988), amit egy Kálvin tér mögötti, már rég megszűnt boltban vett a megjelenés után két-három héttel – minden bizonnyal az album első magyar tulajdonosaként („a mamám lemezboltjának megszűnése után a Cure Kiss Me Kiss Me Kiss Me-je volt az első lemez, amit kénytelen voltam saját pénzen megvenni”). Másik fontos korai élmény még, amikor egy barcelonai lemezboltban 1989-ben, 17 évesen az apukája azt mondta neki, hogy választhat egy lemezt, és hezitálnia kellett az akkor friss Pixies- és Stone Roses-albumok között: „a Pixies-ről ekkor még csak olvastam, de csupa olyat, hogy milyen zseniálisak, igaz a Stone Roses-ről is nagyjából ennyit tudtam, végül a Pixies-re voksoltam.” Miután 1991-ben kijutott Londonba, és látta, hogy ott milyen lemezboltok vannak, és hogy használtlemez kínálatból is mekkora mennyiségek akadnak, végképp elköteleződött. „Angliából több száz lemezekkel jöttem haza.”

GASMAN EBBEN A CIKKBEN MÁSOK MELLETT TESTVÉRÉVEL, LÉVAI BALÁZZSAL EMLÉKEZIK VISSZA AZ ELSŐ BUDAPESTI DEPECHE MODE-KONCERTRE.

A kislemezek iránti szenvedély már viszonylag később jött, „amikor rájöttem, hogy ez a popzene tárolási formájának a legrégebbi módja, meg dj-ként is erről a legkönnyebb játszani. Nem is csak, mint tárgyak tetszenek, de ha szeretek egy popdalt, akkor azt mindenképp szeretném lemezhordozón is megszerezni” – mesél gyűjtőszenvedélyéről. Ugyanakkor nem tartozik a szélsőséges kollektorok közé: „nem fontos, hogy eredeti, első kiadás legyen, lehet utánnyomott is, csak legyen meg és le lehessen játszani.” DJ-ként a kilencvenes években feljövő magyar indiezenekarok bulijain kezdett el először játszani, Heaven Street Sevenen, Publo Hunny-n – sokáig csak az ilyen alkalmi dj-zések mentek. Amikor a kétezres évek elején indult Gumipop-partisorozat (amelyet Upponyi Muki, azaz Fábián Viktor nevezett el) egyből a hazai indiezene elsődleges bulija lett, akkor Gasman hamar, 2004-ben átvette a rendezvény szervezését és minden évben szeptembertől áprilisig majdnem minden héten volt valahol egy buli. „Egy idő után koncerteket is szerveztem, az EasyJettel reptettem ide rengeteg zenekart Londonból. Nagyon sok helyen megfordultunk, a legjobb bulink a már lebontott Kultiplexben volt, egy Robots In Disguise-koncerttel, de a Sarkban és a Corvintető kistermében is nagyon emlékezetes esték voltak, 2010-ig 6-7 állandó helyen voltak bulijaink.” Gasman aztán tavaly megnyitotta a saját klubját, a Beat On The Bratet, így végre megszűnt az állandó költözködés: „tíz éven át csináltam a Gumipopot, úgy, hogy nem volt egyetlen állandó helyünk, ahol otthon lettünk volna. Tulajdonképpen ez volt a fő cél: legyen egy otthona a normális popzenének! Úgy látszik, ez sikerült, de baromi sok energiát fektetünk a barátaimmal a bulik szervezésébe. Amúgy hosszú távú tervem, hogy szeretnék egy olyan klubot, ahol állandóra ott lehet hagyni 800-1000 klasszikus kislemezt Elvistől az acid house-ig, és azok szólhatnának ott, a Beat On The Bratet meg szeretném meghagyni az új zenéknek.”

AZ EGYIK ŐS-GUMIPOP, HAZAI INDIE-BULI - AMELY TÖRTÉNETESEN EGY 1996-OS STONE ROSES-KONCERTTEL KAPCSOLATOS - HITELES TÖRTÉNETE.

„A kislemez-gyűjtemény az eBay-korszakban kezdett terebélyesedni, kicsit fura visszagondolni arra, amikor nem volt még PayPal és borítékban kellett elküldeni a pénzt, ami szerencsére csak egyszer veszett el. A kislemez-gyűjteményem nyolcvan százalékát így vettem, ebből is egy jelentős tételt egy sheffieldi lemezboltból rendeltem az évek során, mert nagyon jó áron kereskedtek.” Janinak valahol 6 és 7 ezer darab között tart a kollekciója 7”-ből, de emellett van úgy 1000 nagylemeze és 2000-nél is több cd-je, a kazettákról meg már volt szó. A hazai lemezboltok közül a Wave a kedvence („a zenebuzizás kialakulásában elég nagy szerepe volt nálam”). Külföldön a londoni Music and Video Exchange használtbolt-hálózathoz fűződik a legtöbb vásárlás. Ez is jelzi, hogy drágán soha nem vett lemezeket: „előbb-utóbb minden előbukkan olcsón is, van úgy, hogy éveket vártam egy-egy kiadványra.” Nem is nagyon izgatja a lemezek értéke, a zene szeretete miatt vásárol. Persze bőven akadnak a gyűjteményében értékes darabok: „biztos sok olyan is, amiről nem is tudom, mennyire drága. Egyetlen lemez volt, amiről sejtettem, hogy sokat ér, egy U2 promo cd single, a Numb című számmal, amit 200 Ft-ért vettem 1994-ben az egykori Tangó használt cd kereskedésben, és azt olyan 60 font körül adtam el úgy három éve.”

Mint szerteágazó gyűjteményéből is kitűnik, minden évtizedből van egy csomó meghatározó stílus, amit nagyon szeret. „Mindenki indiepápaként ismer, úgyhogy elsősorban nyilván az angolszász gitáros popzene a nagy kedvencem, de rengeteg minden más is. A hatvanas évekből a csúcs a northern soul, imádom az ismeretlen, könnyed, naiv, popos soult, főleg a pörgős stompereket, de a középtempós számok is szóba jöhetnek, ez a vonal, ami itthon teljesen hiányzik. Aztán a beatet is nagyon szeretem, de a modban már van egy csomó blues-os szám, ami nem nekem való. A hetvenes évekből a glam rock és a punk a meghatározó, sose voltam nagy diszkós. A nyolcvanas évek első feléből az újhullám, de a hagyományos értelemben vett popzenében is nagyon erős évtized volt ez, a hatvanas évekkel vetekedő. Aztán persze jött az indie a nyolcvanas évek második felétől. Ebből az időszakból nagyon szeretem az acid house-t, de ennek inkább utólag lettem a rajongója, úgy 2000 környékén a bigbeat-láz után kezdtem el kutakodni a gyökerek felé.” És valóban, a nyolcvanas évek második felétől lényegében minden megvan Jani gyűjteményében, aminek köze volt az acid house-hoz, legalább 500 kislemez sorakozik egymás mellett a témában. „A kilencvenes években persze a britpop, a kétezres évektől meg a mindennel keveredő indie a nagy kedvenc, és hát nyilván a tánczene is, de ekkoriban sikerült nagyon sok régebbi zenét is utólag megszerezni, hála az internetnek.”

Még órákig lapozgatjuk és még órákig lapozgatnánk az elképesztő gyűjtemény darabjait, ez az egyik legelevenebb példa arra, hogy a popzene mennyire, de mennyire jó dolog.

lejegyezte: Dömötör Endre
fotók: Lékó Tamás

a Beat On The Bratben a hosszú hétvégén is minden nap izgalmas program lesz: 30-án, szerdán egy yé-yé 60s francia buli, május 1-én, csütörtökön a Venice Valley elmaradó debütkoncertjének "afterbulija", 2-án, pénteken az első magyar normcore-pártéééé, 3-án, szombaton pedig egy Anyák napi kedveskedés.

a főhős a nyitóképen három - talán, talán - kedvenc kislemezével szerepel, az egyik a Super Furry Animals és a The Man Don't Give A Fuck: 

a másik az egyslágeres The Maisonettes és a Heartache Avenue: 

a harmadik pedig a Casiokids és a Verdens Störste Land: