Legkorábban nyáron indulhat a YouTube zenei szolgáltatása

2014.04.08. 15:37, BizRecorder

youtube_company.jpg

A Google bő egy éve rebesgeti, hogy a Google Play All Access mellé a YouTube-bal is saját zenei szolgáltatás indítását tervezi. A YouTube Music Pass startját legutóbb a Beats Music-éval egy időre tették, de végül elmaradt. Most úgy tűnik, a nyáron elindulhat a fizetős streamingszolgátatás, a YouTube újabb redizájnjának keretében.

Minderről a New York Postban megjelent cikk ír, a projekthez közel álló forrásokra hivatkozva. A lap meg nem erősített információi szerint az androidos okostelefonokon elérhető szolgáltatás nem lesz ingyenes, a hirdetésekkel megszakított verzió havi 5, a hirdetésmentes zenehallgatási élményt biztosító verzió pedig 10 dollárba kerül majd.

A YOUTUBE-ON KÖZBEN ELINDULTAK A FIZETŐS CSATORNÁK. 

Az indulás halogatásának alapvetően két oka lehet: egyrészt maga a termékfejlesztés, illetve magának a terméknek a finomhangolása, irányának a megszabása telik hosszabb időbe, ugyanakkor más források szerint a kiadókkal való tárgyalások is lassabban haladnak annál, mint ahogy azt a Google tervezte, annak ellenére, hogy a YouTube rendelkezik a legfontosabb szükséges licenszekkel. A kiadók ugyanakkor tartanak attól, hogy ha nem szállnak be az új szolgáltatásba, akkor az ingyenes YouTube-ból is kimaradhatnak majd, ami jelentős bevételkiesést jelentene a számukra. Ugyancsak kényes terület a teljes zenei tartalomrepertoár (azaz a video- és audiotartalom ) együttes és jó minőségben való feltöltésének kérdése. A tárgyalásokra rálátó kiadói források alapján a YouTube termékmenedzserei inkább azon dolgoznak és gondolkoznak, hogy az új szolgáltatás és a YouTube viszonya tökéletes legyen, minthogy versenyezzen a már piacon levő többi streamingszolgáltatással. Ennek két legfontosabb területe a szolgáltatás dizájnja (azaz hogyan jelenik majd meg a YouTube felületein) és pozicionálása. A YouTube a fiatalabb korosztályok körében a zenemegismerés legfőbb forrása, elsősorban ingyenessége miatt, a Music Pass szolgáltatást tehát úgy kell pozicionálni, hogy a prémium funkcionalitással semmiképpen se vegyen el az ingyenes felhasználók táborából, de használja azt, egyfajta merítési lehetőségként.

A VIDEOMEGOSZTÓ KOMOLY ZENEI TÖREKVÉSEIT MUTATJA, HOGY MÁR SAJÁT ZENEI DÍJKIOSZTÓJA IS VAN. 

A Google és a YouTube előtt álló feladat tehát egyszerre sürgős és komplikált. Sürgős, mert a streamingpiac a tengerentúlon már most is felettébb telített a Spotify-jal, a frissen indult Beats Music-kal, vagy a piacra lépést fontolgató Amazonnal és Apple-lel, ráadásuk egy ilyen, a zenemegismerésben meghatározó szerepet játszó szolgáltatás bevezetése alapjaiban változtathatná meg a piacot. Mindeközben ugyanazt a hibát, mint amit a befuccsolt Google Music kapcsán anno a Google elkövetett, most a YouTube-bal egyszerűen nem engedheti meg magának.


Pléh Dániel

Címkék: streaming youtube
https://recorder.blog.hu/2014/04/08/legkorabban_nyaron_indulhat_a_youtube_zenei_szolgaltatasa
Legkorábban nyáron indulhat a YouTube zenei szolgáltatása
süti beállítások módosítása