Burial sisak nélkül, sőt Burial arca egyáltalán

2014.01.31. 19:49, rerecorder

burial 2006.jpgburial.jpg

Oké, tegnap és ma körbefutott a zenei híroldalakon, hogy a Daft Punk két tagját lefényképezték sisakok nélkül, de ez egyrészt azért elég gyakran előfordul (vannak is erre vonatkozó gyűjtések), másrészt meg kit érdekelnek sisak nélkül? Van viszont egy Burial nevű előadó, aki, semmi különös, csak az utóbbi évtized egyik legnagyobb hatású, legtöbbre tartott életművét alkotja az elektronikus zenében és róla eddig nehogy képet nem láttunk, de azt se lehetett pontosan tudni, hogy kicsoda is ő? Hát most kiadója oldalán közzétett egy selfie-t. 

William Emmanuel Bevan, így hívják Burialt, aki fent látható 2006-os és 2007-es albumaival "az elektronikus zene Radioheadje", meg ehhez hasonló hülye hasonlatokat kap folyamatosan, miközben albumai után (egy 2009-es, Four Tettel közös kislemezt leszámítva) sokáig nem adott ki semmit és úgy 2011 óta is csak EP-ket és kollaboratív kislemezeket. Mivel többször dolgozott Four Tettel, elterjedt, hogy Burial=Four Tet, sőt ez amolyan kissé idegesítő vicc is lett elektronikus zenei körökben, de hiába a rejtőzködés, egyszer majdnem minden kiderül (azt azért még megnéznénk, ahogy a Residents tagjai megmutatják arcaikat).

LEGUTÓBB JAMES BLAKE ÍGÉRT BURIAL-INTERJÚT RÁDIÓMŰSORÁBAN, LEHET AZ VOLT A VÉGSŐ LÖKÉS.

Burial ma kiadója, a Hyperdub oldalán közzétett magáról egy fotót (a dolog jelentőségét jelzi, hogy ma sokszor lefagyott az oldal és azóta is akadozik), tessék így nézek ki, kedvesen hálálkodott mindenkinek, aki eddig segítette és bár kedvenc játékának hamarosan kijön az új verziója, azért megpróbál addig új zenéket írni és kiadni. Hogy jobb volt-e a mítosz, vagy jobb így, hogy végre arcot társíthatunk a zenéhez? Döntse el mindenki maga.

Íme, Burial:burial (1).jpg


MÍTOSZROMBOLÁS! MASZKOS ZENÉSZEK CIVILBEN.


ez pedig legutóbbi kiadványa 2013 decemberéből, a Rival Dealer:


és a rend kedvéért íme egy friss "sisaktalan" fotó a Daft Punkról:daft punk 2.jpg


meg egy összeállítás arról, hogy ez nem olyan nagy szenzáció:daft punk 1.jpg

Címkék: daft punk burial
https://recorder.blog.hu/2014/01/31/burial_sisak_nelkul_sot_burial_arca_egyaltalan
Burial sisak nélkül, sőt Burial arca egyáltalán
süti beállítások módosítása