Ahogy már tavaly és tavalyelőtt is tettük, a Recorder szerint 2013 ötven legjobb albuma, magyar kiadványai, valamint a személyes lemezlisták után következzenek a kedvenc dalokat feldolgozó évösszegzések! Szerzőink 2011-es és 2012-es favoritjai után 2013-ban is ABC-rendben haladunk, a felvételek egy rögtön meghallgatható mixtape-ben, rövid kommentárokkal, a sort Biczó Andrea nyitotta, majd Csada Gergely, Dömötör Endre és Elekes Roland, Forrai Krisztián, Judák Bence után ma Klág Dávid a lemezlovas.
A RECORER SZERZŐI JANUÁR 17-ÉN, PÉNTEKEN A BEAT ON THE BRATBEN JÁTSZANAK 2013-AS ZENÉKET!
A lenti mixben a számokba csak a csúszka huzigálásával tudtok beletekerni, váltani nem lehet, de nem is érdemes!
Darkside: Paper Trails
Nekem igazából semmi bajom nincsen azzal, hogy a Mike Oldfield-Chris Rea-Mark Knopfler-korszak, meg az egész pénzzabáló populáris zene harminc év hibernálás után felébred, csak nem értem, hogy miért Nicolas Jaar kellett hozzá.
Roosevelt: Elliot
Én nem tudom, kicsoda az az Elliot, meg azt is csak nagyjából tudom, hogy ki az a Roosevelt, de ha ilyen boldog, napfényes, de nem tolakodó elektropopot fog rendszeresen kihozni, akkor már előre befoglalom vele az idei nyaramat is.
Annie: Hold On
Annie 15 éve adta ki az első dalát, azóta még jött két album, meg például az idei The A & R című EP is, és még ennyi idő elteltével is sokkal kisebb a hibaszázaléka, mint bármilyen más 37 éves popénekesnőnek. Megmondom őszintén, nem tudom, hogy hány, pont 37 éves popénekesnő van a világon (nyitóképen).
Shine 2009: Older
A finn Shine 2009 idei albumának borítóján a következő tárgyak szerepelnek elég szenvtelenül egymás mellett: egy virsli, egy csokor virág, egy szem áfonya, egy szem eper, egy okostelefon, egy hámozókés, egy hullámosra formázott üvegedény, egy fakeretes nagyító és egy kiskanálnyi föld. Ebből nyilván senki sem találná ki, hogy a Shine 2009 igazából Saint Etienne/Waltz For Debbie-szerű retrófuturista popzenét játszik, de muszáj volt leírnom, mert nekem az a borító nagyon tetszik. Meg az egész album is, amiről ez a legjobb szám.
Vampire Weekend: Diane Young
Állítólag ennek a számnak az volt eredetileg a címe, hogy Dying Young, azaz korán meghalni, nekem még úgy is az idei év egyik kedvenc száma lenne.
Default Genders: Stop Pretending
James Brooks a sajnos feloszlott Elite Gymnastics egyik tagjaként és Grimes állandó szobatársaként nagyrészt azzal tölti mostanában az idejét, hogy hosszú esszéket ír a Tumblrén a társadalom szexizmusáról, mindenféle gender-elméletekről, néha egy-egy animéről, augusztusban meg minden fanfár nélkül kiadta Dead Girlfriends művésznév alatt a Stop Pretending EP-t. Ami egyébként pont olyan volt, mint előtte az Elite Gymnastics. A Dead Girlfriends nevet Andrea Dworkin feminista egyik elmélete ihlette, Dworkin egy beszédében azt javasolta, hogy egy társadalom nőkkel szembeni viselkedését könnyen le lehet mérni a halott nők számában. Brooks nem sokkal később az ugyanolyan kezdőbetűket kiadó, de kevésbé felkavaró Default Genders-re változtatta a nevet (plusz kiderült, hogy már van egy Dead Girlfriends nevű zenekar), de a zenén, ami nagyon szépen egyesíti a mondott/énekelt, elég érzelmes szövegeket a különféle forrásokból összeeszkábált alapokkal, egy jottányit sem változott. Szerencsére.
Small Black: Proper Spirit
Lásd Darkside. Nincsen abban semmi szégyen, ha egy szám úgy kezdődik, hogy aztán azt már Phil Collins is énekelhetné tovább.
Daughn Gibson: Won't You Climb
Gibson egy tök vicces figura, már nem úgy, hogy vicceket mond, meg nagyokat lehet hahotázni a dalain, hanem azért, mert ezt a magára húzott kamionos-cowboy figurát néha annyira túlzásba viszi, a hangját annyira mélyre húzza, hogy önkéntelenül is nevetséges lesz. Szerintem ez a nevetségesség ugyanúgy vonzereje a country-elektronikájának, meg az is, hogy ennél a számnál gátlástalanul lelopta Glen Campbell By The Time I Get To Phoenix című dalának intróját.
The Ruby Suns: In Real Life
Én még mindig nem teljesen értem, hogy pontosan mi történt a Bahia-életérzést a lehető legjobb végéről megfogó Ruby Suns-szal, de azt is belátom, hogy azért a függőágyban hempergést nem lehet egy életen át játszani. Úgyhogy most Ryan McPhun váltott a műanyag-popzenére, ami nekem tetszik, de azt hiszem, sokaknak nem.
Nordpolen: Gryningen Kom Med Ett Dan
A legendás göteborgi Sincerely Yours-kiadó egyik rejtett kincsével a nyugati sajtó egyáltalán nem foglalkozik, nincsen angol Wikipedia-oldala, kritika talán meg sem jelent az új albumáról. Mondjuk nem is csoda, a Nordpolen nevet használó Pelle Hellström sem hajlandó egy mukkot sem angolul énekelni, a Vi är många som är vakna i natt (Sokan ébren vagyunk éjjel) című albuma meg gyakorlatilag olyan, mintha összeengedték volna a Tough Alliance-t és Postás Józsit. Igen, svéd mulatós.
Factory Floor: How You Say
A How You Say egy elég idegesítő hanggal kezdődik, olyan, mintha egy flex próbálna meg szkreccselni, emiatt a Factory Floor száma ébresztőnek elég pokoli (próbáltam többször is), viszont a nem sokkal utána belépő több ütősnek köszönhetően viszont úgy lehet rá táncolni, mint egy igazi diszkószámra. Egy ipari diszkószámra.
Mystery: Stars Up Above
Forever 1992!
KLÁG DÁVID KEDVENC 2012-ES DALAI ITT HALLGATHATÓK. A 2011-ESEK PEDIG ITT.
