Elekes Roland – kedvenc 2013-as dalok

Ahogy már tavaly és tavalyelőtt is tettük, a Recorder szerint 2013 ötven legjobb albuma, magyar kiadványai, valamint a személyes lemezlisták után következzenek a kedvenc dalokat feldolgozó évösszegzések! Szerzőink 2011-es és 2012-es favoritjai után 2013-ban is ABC-rendben haladunk, a felvételek egy rögtön meghallgatható mixtape-ben, rövid kommentárokkal, a sort Biczó Andrea nyitotta, majd Csada Gergely és Dömötör Endre után ma Elekes Roland a lemezlovas.

Idén pontosan kétszer annyi aktuális zenét hallgattam, mint tavaly, így pontosan kétszer olyan nehéz volt kiválasztani a kedvenc dalaimat, mint tavaly. 2012-ben elsősorban a kedvenc lemezeimről válogattam, idén ez pont fordítva lesz az érdekesség kedvéért! Így sajnos le kellett hagynom a lenti listáról a kedvenc lemezem nyitódalát, ahogy a 2. kedvenc lemezem nyitódalát is, de sajnos így járt a kedvenc EP-m Ian Brown-t idéző vokálja is. A lenti mixben a számokba csak a csúszka huzigálásával tudtok beletekerni, váltani nem lehet, de nem is érdemes!

Mazes: Ores & Minerals
Hoppá, milyen nagyszerű gitártémával indulunk! Habár a manchesteri zenekar idei albuma nem teljesen hibátlan, a lemez címadó dalában sok kivetnivalót azon kívül nem találok, hogy nem tart tovább.

Brazilian Money: What Are You On

Egy igazi DIY zenekar, a 2013-as lemezük igazából csak egy kiadatlan dalokból álló válogatás, mégis annyira szuper lett, hogy legalább egy dalnak simán helyen van a listámon, és ez pedig a What You Are On!

Tape Deck Mountain: Always Lie

Nekem ez a szám egymagában az idei My Bloody Valentine, még úgyis, hogy a verze leginkább egy közepes Band Of Horses számra hasonlít. Szerencsére az a rész nem tart sokáig!

Kevin Morby: Wild Side (Oh The Places You’ll Go)

Ha Mac DeMarco egy picikét nagyobb Lou Reed-rajongó lenne, és kevésbé lenne egy neveletlen ficsúr, akkor ilyesmi dalokat írna.

Misophone: Don’t Make Room For The Devil

Erről a tök ismeretlen zenekarról tényleg csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, az egyik legőszintébb és legszebb dolog, amit az utóbbi években hallottam, kötelező tananyaggá kéne tenni őket. Ja és idén 3 lemezt is megjelentettek, rendszeresen feldolgoznak mindenféle klasszikusokat, legyen szó a Petróleumlámpáról (!!!), egy Pulp-szerzeményről vagy egy 1920-as évekbeli amerikai dalról.

Pure X: Thousand Year Old Child

Ez a dal rólam szól!

Youth Lagoon: Mute

Nagyon utálom magamat, mert habár a Youth Lagoon idei albumát már az év elején beszereztem, mégis csak november elején figyeltem fel rá, amikor a párizsi Pitchfork Fesztiválon élőben nézhettem őket (mármint a kanapéból, streamelve), miközben a Yo La Tengo koncertet vártam. Azt sajnos nem közvetítették, viszont a Youth Lagoon második lemezét, a Wondrous Bughouse-t azóta is nagyon sokat hallgatom.

Jonathan Rado: Hand In Mine

A Foxygen gitárosa a frontemberrel történő két veszekedés között nem tétlenkedett, és kiadott egy szólólemezt. Akármennyire is jó lett a Foxygen lemez, Sam France tuti neheztel zenésztársára, mert az év legcukibb dala bizony a gitáros Law & Order című albumán jelent meg!

Minks: Plastic Sea

A Minks, vagyis Sonny Kilfoyle idén 3 kiadvánnyal is felhívta magára a figyelmet, ezek közül az X-Rated Poetry például csak kazettán jelent meg, elég nagy kár, mert a Plastic Sea-nél csodálatosabb dal kevés született idén.

Mazzy Star: In The Kindgom

Sokszor és sokfelé hangsúlyoztam már (a Recorder hasábjain is), hogy Hope Sandovalnál nehezen tudok bájosabb és csodálatosabb teremtményt elképzelni (nyitóképen). Nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, hogy 17 év után új albummal jelentkezik a Mazzy Star, amikor pedig beszereztem az új lemezt, akkor gyakorlatilag egy csomó ideig nem is hallottam az 1. számnál többet belőle, mert már ez annyira megragadott, hogy egyszerűen mindig újra kellett indítanom.

Dump: You Say You Don’t Love Me

A Yo La Tengo túlsúlyos basszusgitárosa már nagyon régóta szólóban is aktívan tevékenykedik, habár az anyazenekarban is vannak saját dalai hébe-hóba, de azért a Dump nevű projektjére is érdemes odafigyelni, annyira, hogy ez az év legszomorúbb száma.

Sean Nicholas Savage: More Than I Love Myself

Ezt a bugyuta kis dalt nagyon jó kocsiban hangosan üvölteni, próbáljátok ki, nekem szinte az egész nyaram ezzel telt!

Teen Suicide: Everything Is Going To Hell

Hát ha valami szobazene, akkor ez az, méghozzá valahonnan a szív nagyon mély és fájdalommal teli bugyraiból.

Odd Nosdam: Trish

A kísérleti hip-hop egyik legszínesebb figurája készített egy EP-t a Broadcast 3 éve tragikusan elhunyt énekesnője, Trish Keenan tiszteletére. Habár zeneileg sokkal közelebb áll Odd Nosdam zajos agymenéseihez, mint a Broadcasthez, ez a dal így is nagyon szívbemarkoló.

Low: Stay

Rihanna feldolgozás a mormon házaspártól!!! Szóval különösebb komment nélkül is nyilvánvalóan hibátlan dologról van szó.

ELEKES ROLAND KEDVENC 2012-ES DALAI ITT HALLHATÓK.