Az év végi listadömping keretében közreadtuk a nemzetközi szaksajtó évösszegzéseit, összeírtuk, hogy szerintünk melyek voltak 2011 legjobb albumai, sőt személyenkénti listákkal is bemutattuk a Recorder szerzőinek kedvenc lemezeit. Ezek után most rátérünk az év dalaira – szerkesztőségi összegzést ugyan nem készítettünk, inkább csak néhány szerzőnk egy-egy saját összeállításával csemegézünk 2011 legjobb számaiból. Először Klág Dávid mixe hallható, sok svéd popzenével és sok elvágyódós dallal.
Korallreven: As Young As Yesterday
A svéd elvágyódós popzene nem vész el, csak átalakul. Marcus Joons és Daniel Tjäder (a zajosabb Radio Dept. egyik tagja) kiadta a műfaj egyik legegységesebb lemezét, amin a tengerparti extázist felváltja a trópusi elkent transz. Az Album by Korallreven legjobb száma a nyitánya is egyben, a vokált Victoria Bergsman, a műfaj nagyasszonya (The Concretes, Taken By Trees) szolgáltatja.
Air France: It Feels Good To Be Around You
A svéd elvágyódós popzene nem vész el, csak átalakul #2. A nyitóképünkön látható Air France duónak ez az első kiadott dala 2008 óta. Itt már nem naplemente van, hanem éjszaka, ahol a steel drum hangja és a sóhajtozásra emlékeztető női vokál mellett azért feltűnik egy James Blake-hangminta is.
Jamie XX: Far Nearer
A steel drum visszatér! Az XX zenei felelőse jó évet zárhatott: szerepelt a Radiohead TKOL RMX válogatáson (duplán is), és megjelent Gil Scott-Heronnak készített remixlemeze is, sőt ez utóbbiból Drake is lenyúlt egy zenei alapot a Take Care-re. De a legjobb idei munkája messze ez a hosszú, meditatív és gyönyörű dal lett, ami a dubstep kliséit variálja selymesre, még a Café Del Maron innen.
Chucha Santamaria y Usted: Fiebre Tropical
Az Allmusic.com még májusban úgy írta le ezt a sejtelmes kollektívát, hogy „posztapokaliptikus diszkó-pop latin csavarral”. Én ennél többet nem tudok elmondani, csak még annyit tennék hozzá, hogy a Fiebre Tropical eleje és vége tökéletes egymásba úszik, ha repeaten hallgatom.
Team Rockit: Första Hjälpen
Ha rossz vicceket akarnánk elsütni, mondhatnánk, hogy itt a svéd válasz a Die Antwoordre, de azért a Team Rockit sokkal puhább és elszállósabb, annak ellenére, hogy ebből sem lehet érteni egy kukkot sem.
Chad Valley: Now That I’m Real
A chillwave rejtett drágaköve, a bársonyos hangú Hugo Manuel albumot még nem adott ki, de ehhez hasonló lazulós elektro-pop számokat igen. De csak hasonlókat, mert a Now That I’m Real a legpattogósabb dala eddig.
Konnichiwa: Maiden China
Ha pár évvel később beindul majd a demoscene-wave, akkor a Konnichiwa hűvös szinti-popjára fognak mutogatni, mint a hullám beindítója. Külön plusz a Kate Bush-szerű nyafogós vokál.
YACHT: Dystopia (The Earth Is On Fire)
A Bloodhound Gang óta nem énekelte senki ilyen artikuláltan, hogy hagyjunk valamit égni a picsába, csak a YACHT-nál nemcsak a tető, hanem az egész világ lángol. Ha tényleg jön a világvége, akkor legalább lesz mire ugrálni közben.
Holy Ghost!: Jam For Jerry
És most valami komolyabb. Jerry Fuchs, a New York-i szcéna legjobb dobosa (aki megfordult a !!!-ben, az LCD Soundsystemben és a Juan Macleanben, de még Moby-nak is dobolt) 2009-ben lezuhant egy liftaknába amikor a felvonóban ragadt barátait ki akarta menteni. Fuchs aznap meghalt. Barátai különféleképpen gyászolták: az egész DFA-kollektíva egy midi csatlakozót tetováltatott magára, az ugyancsak DFA-s Holy Ghost pedig írt egy dalt a tehetetlenségről, ami aznap este óta gyötri őket. Az már kérdés, hogy egy italo-diszkó dalt írtak erről, de a műfajnak úgyis a melankólia a sajátja, abból pedig a Jam For Jerryben akad bőven.
Peter Bjorn And John: I Know You Don’t Love Me
A svéd trió, Peter, Björn és John végre kimászott abból a sötét zugból, ahova a Young Folks sikere után süllyedtek, és ahol az instrumentális Seaside Rock valamint a dühös Living Thing lemezeket vették föl. A Gimme Some című idei nagylemezük kicsattan az energiától, tempós dalok egymás hegyén-hátán, de egyik sem olyan rafinált mint az albumot záró I Know You Don't Love Me, ami a krautrockos zakatolásával az utolsó percig megvonja tőlünk a katarzist.
Elite Gymnastics: WAKA
Waka Flocka Flame Fuck The Club Up című száma olyan, mint egy úthenger, ami kilapít mindent az útjában, de az amerikai Elite Gymnastics remixében egy zárlatos cséphadaró lesz, ami a déli hiphop vokált jungle és acid house betétekkel dobja föl. Tényleg, elég csak egyszer meghallgatni ezt a partiszörnyet, hogy megértse mindenki, miért hasonlítom egy megvadult mezőgazdasági munkagéphez.
Jens Lekman: An Argument With Myself
A svéd trubadúr, Jens Lekman eddig is csodálatosan helyezte magát elegánsan a dalaiba (értsd: az összes róla szólt), de mindig öröm, ha ilyen felhőtlenül szórakoztatóan csinálja. Részletes beszámoló egy Sydney-ben töltött lehangoló éjszakáról, gracelandes gitárok kíséretével.
Real Estate: Wonder Years
A Real Estate csupa nyurga gyógyegérből áll, kivéve a zilált hot dog árusnak kinéző Alex Bleekert, aki a sok dallambomba mellett megírta és elénekelte az album legszívhezszólóbb számát. Főleg ha melléképzeljük a szőrös, pocakos Bleekert, akkor tökéletes lesz a kép: a szerelmes underdog nosztalgiája.
The National: Exile/Vilify
Amikor egy együttes ír egy videojátékhoz betétdalt, az vagy valami kakofón ordítozás lesz, vagy metálos pózőrködés vagy valami olyasmi, amit a Hipster Runoff csak bleepbloopnak hív. Nem úgy a National! Ők megértették azt a (bocsánat, innentől ez nagyon nevetségesnek fog hangzani) komplex érzelmi fonalat, ami a Portal sorozat alatt húzódik, és nem egyszerűen a cselekményhez illeszkedő betétdalt írtak, hanem olyasmit, ami közvetíti azokat a grandiózus témákat, amikkel a Portal 2 játékosa szembesül. Az Exile/Vilify egy gyönyörű dal egy gyönyörű játékhoz.
Junior Boys: Banana Ripple
Na tessék, egy jó bleepbloop szám. Kilenc perces érzőszívű szörnyeteg, ami egy kattogásból indul egy fúvósokba burkolt búcsúdalban végződik. Jó ideje a Junior Boys legjobb dala.
