Dalkommentár és -hallgató! Quimby: Kényszerleszállás

2013.11.29. 09:56, rerecorder

quimby liv.jpg

A Quimby a szigetes Csodaország-koncertje és nyáron megjelent könyve után befejezte legújabb stúdiólemezét, a december 1-én megjelenő Kaktuszligetet. A Kicsi ország című 2010-es legutóbbi soralbum után ezúttal egy spontánabb, koncentráltabb lemezanyag állt össze, melynek dalait a hivatalos fizikai megjelenésig naponta egyesével, a Deezeren mutatják be. A felvételek a Recorderen is meghallgathatók (csak az adott premiernapon) és akárcsak a Kicsi ország esetében, ezúttal is itt olvashatók Kiss Tibor - és a zenekar más tagjainak - első dalkommentárjai. A lemez első nyolc felvétele (Kivándorló Blues, Unbekannte Schmerzen, Senki se menekül, Lámpát ha gyújtok, Hajnali pszicho, Son Of A BitchJön a huzat valahonnan) után ma a Kényszerleszállás követezik.

quimby_kaktuszliget.jpgA Kaktuszliget digitálisan december 1-én, fizikai formában december 2-án jelenik meg (az iTunes-on már kedvezményes áron előrendelhető, az elővásárlók egy sehol sem elérhető dalt rögtön megkapnak ajándékba és három, Szigeten rögzített koncertfelvétel (Legyen vörös, Kivándorló Blues, Állatok a legelőn) pedig csak az előrendeléshez jár, utána már nem lesz elérhető). A lemezt december 4-én dedikálja a zenekar a Muzikumban (Facebook-eseményoldal), a dedikálás után az Ian Siegal Band játszik. Bár az ország több nagyvárosában lesznek Quimby-fellépések december végéig, Budapesten legközelebb december 28-án látható a szextett, a Kaktuszliget bemutató koncertje az Indoor Fesztiválon lesz (Facebook-eseményoldal).

A képzeletben sivatagos-kaktuszos tájban született új dalokat jellemzi a filmes látásmód, egyes szerzemények "westernes-countrys keretet, mások fojtott-fülledt hangulatot kaptak. Még a sok munkacím is erre rímelt,
mint egy hangulati layer, amely végigvonult az egész lemezanyagon, amely ehhez a sivatagos miliőhöz hasonlóan mégis sokszínű" - nyilatkozta az albumról a zenekar.

A Kényszerleszállás című szám a kilencedik a Kaktuszligeten, Kiss Tibor és a szám szövegét jegyző Varga Livius kommentárja a szerzeményhez: „Livius apokaliptikus agyszüleménye, én úgy érzem benne magam, mint egy gályarab.” Ehhez a szerző ezt teszi hozzá: „néha sommázom a dolgok állását, néha ez teátrálisra sikeredik, de néha eme teátrumban magam is katarzist élek meg. Avagy a kérdőjelek borzasztó súlyát, mint az ókori görög színészek a maszkok mögött. Az apokaliptikus versciklusom egyik utolsó darabja. Néha a dolgokon változtatni csak annyi: tudni róluk.”

NEM AKARSZ LEMARADNI A HOLNAPI QUIMBY-SZÁMRÓL SEM? KÖVESD A RECORDERT A FACEBOOKON, ÍGY RÖGTÖN OLVASHATOD AZ ÚJABB ZENEKARI KOMMENTET IS!


a Kényszerleszállás itt hallgatható végig:


a zenekar közzétett egy előzetest is, az albumsampleren a lemez összes dalából hallható részlet:


itt pedig egy próbatermi beszélgetés a tagokkal az új dalokról, 1. rész:


2. rész:

Címkék: quimby dalkommentár
https://recorder.blog.hu/2013/11/29/dalkommentar_es_-hallgato_quimby_kenyszerleszallas
Dalkommentár és -hallgató! Quimby: Kényszerleszállás
süti beállítások módosítása