A kanadai Tegan And Sara ikertestvérduó és koncertzenekara tegnap este, november 4-én egy nagyon jó hangulatú koncertet adott a szépen megtelt Dürer Kertben. A duó beszédesebb tagjával, Sara Keirsten Quinnel már készítettünk egy nagyinterjút a zenekar történetéről, tegnap délután viszont elkaptuk őt egy Lemeztáska-interjúra is, melyen a New Pornographers-től az Arcade Fire-ig sok kanadai zenekar került szóba - élete meghatározó koncertélményével együtt.
Első zenei emléked
A szüleink imádták a zenét, úgyhogy tipikusan egy olyan házban nőttünk fel, ahol állandóan szólt valami. Szóval az első zenei emlékem biztosan olyasmi, hogy velük hallgatunk valamilyen zenét. Led Zeppelin, The Police, Bruce Springsteen, Dire Straits. Ezek folyton szóltak vinyl-lemezről. Később lett kazettás magnónk is, de kazettát mindig az autóban hallgattunk. Különösen a mostohaapám volt nagy zenerajongó, állandóan koncertekre járt. Meg arra is emlékszem, hogy mivel fiatal emberek voltak, az egész házunk ki volt dekorálva zenekaros poszterekkel, koncertplakátokkal. Klassz volt.
Zene, ami zenélésre inspirált
A kilencvenes években voltunk tinédzserek, a grunge-robbanás idején, úgyhogy eléggé nyilvánvaló módon a grunge. Mindenki zenekarokat alapított, a szülei garázsában zenélt és ez rám is nagy hatással volt. Például minden barátom idősebb testvérének volt zenekara, nem is volt kérdés, hogy nekünk is zenélnünk kell. Ugyan a baráti körünkben nem volt túl sok lányzenész, de ez nem zavart minket. A Nirvanát és a Smashing Pumpkins-t hallgatva éreztem először azt, hogy oké, ez már a mi zenénk, ez már nem a szüleink zenéje.
MINDEZ TÉNYLEG A KILENCVENES ÉVEK MEGHATÁROZÓ ZENÉJE VOLT, ÍRTUNK IS RÓLA SOKAT.
Meghatározó koncertélmény
Tudom, hogy hülyén fog hangzani, hiszen nagyon-nagyon sok eszméletlen jó koncertet láttam, de az első és egyben az egyik legnagyobb koncertélményem az a New Kids On The Block-hoz kötődik. Nyolc éves voltam. Tudom, hogy az is hülyén hangzik, hogy ez az élmény megváltoztatta az életemet, de így volt. Először voltam olyan helyzetben, ami kulturálisan jelentős volt, először láttam egy másik világot, ami teljesen magába szippantott. Másoknak ez a Beatles volt, nekem úgy alakult, hogy a New Kids. De tényleg nagyhatású élmény volt.
Zenék, amiket a Tegan And Sara megalakulásakor hallgattál
Akkoriban nagyon sok punkot hallgattam. Meg rengeteg régi zenét fedeztem fel, ilyen volt a Violent Femmes, ami lenyűgözött. Ugyanakkor meg sok elektronikus zenét is hallgattam, a Daft Punk akkoriban (a kilencvenes évek végén – a szerk.) volt először nagyon népszerű. A barátaimmal meg főleg hiphopot hallgattunk. A Tribe Called Questet, 2Pac-et, de lényegében mindenféle zenét. Tegannal sem határozott elképzeléssel kezdtünk a zenélésbe, lényegében inkább kikötöttünk az indierocknál, mint hogy tudatosan azt választottuk volna.
Kedvenc kanadai lemez
A nagyon nehéz kérdés! Ami kapásból eszembe jut, mert valóban óriási hatással volt rám, az a New Pornographers Mass Romantic című albuma. Amikor ez a lemez kijött (2000 novembere, eddigre a Tegan And Sara már túl volt két nagylemezen – a szerk.), akkor eléggé válságos lelkiállapotban voltam, nem voltam biztos benne, hogy indierockot szeretnék játszani, sőt abban sem, hogy kell-e nekem egyáltalán zenélni? Ez a lemez nagyon fontos pillanat volt az életemben. Iszonyat menő album. A két producerét, John Collins-t és David Carswell-t később meg tudtuk győzni, hogy dolgozzanak velünk is, két lemezt készítettünk közösen. Az persze nagyon nehéz kérdés, hogy melyik a legjobb kanadai lemez. 2002-ben költöztem Montrealba, amikor épp történt a kanadai indie-robbanás. Arcade Fire, Unicorns, Wolf Parade, The Dears és így tovább. Mi viszont fiatalabbak voltunk, valahogy soha nem éreztem magunkat a színtérhez tartozónak. Kicsit kívülállóknak tűntünk. Ettől függetlenül marhára izgalmas időszak volt az életemben, benne lenni a városban, látni ezt a sok remek zenekart, imádtam mindet! Minden héten feltűnt egy új csoda! "Hallottátok őket?" "Ezen a héten ki az új menő?" Tényleg minden este koncertre jártam. Amikor az Arcade Fire-t először láttam, akkor száz ember előtt játszottak a Constantines előzenekaraként, aztán hónapok alatt kinőtték magukat. Nagyon izgalmas időszak volt. A versenyszellememet is erősítette, jó értelemben. Éreztük, hogy valami mást kell hoznunk, hogy mi is ki tudjunk emelkedni.
Minden idők legjobb lemeze
Nyilván ez is nehéz kérdés. Felnőttként sok olyan lemezt hallgatok újra és újra, ami sokat szólt gyerekkoromban és állandó hatással volt rám, mint például a Born In The USA Bruce Springsteentől. Imádom. De ami talán tényleg a legfontosabb lemez volt az életemben, az a Siamese Dream a Smashing Pumpkins-tól. Új élethelyzetbe repített. Más ember lettem tőle. Zeneileg, kulturálisan, minden szempontból. Kapudrog volt a rockzenéhez. Felfedeztem a hatására a My Bloody Valentine-t, azt, hogy mi miből következik, a teljes rocktörténetet. Tizenhárom éves voltam, ó igen.
Kedvenc zene utazáshoz
A turnékkal járó rengeteg utazás során egyszerűen muszáj zenét hallgatni, viszont egyre inkább olyan zenéket választok, amik amolyan fehér zajként vágnak el a külvilágtól, a közlekedés egyéb hangjaitól. Úgyhogy kevés vokális zene jöhet szóba. Brian Enótól a Music For Airports például tökéletes. Aztán sok lo-fi elektronikát hallgatok. Olyan zenéket, amiket eléggé különböznek a mi dolgainktól, csak hogy két koncert között kitisztítsam az agyam. Four Tet, Pantha Du Prince, aztán van egy Diana nevű új zenekar, nagyon jól esik őket is hallgatni.
Kedvenc zene éjszaka, sötétben
Matthew Deartől a Black City. Bár mostanában inkább podcastokat szoktam hallgatni, azok jobban elaltatnak, a zene sokszor inkább felébreszti az agyam.
Bűnös zenei örömöd
Nem vagyok bűnös a zenében! (nevet) Nincs semmi, amit szégyellnék és általában bűnös örömnek szokták titulálni. Nyilván az indie-zenei gyökereink miatt sokakban zavart okozott, hogy mostanában sokkal inkább popzenét szeretnénk létrehozni, mint bármi mást, ezért az embereket váratlanul érte, hogy mennyire érdekel bennünket a pop. „Oké, csináltatok egy poplemezt, de ugye nem hallgattok semmi ilyesmit?” Pedig de, szeretem Taylor Swiftet, Miley Cyrus-t, Beyoncét, Alicia Keys-t. Szeretem, hogy ezek a dalok egyszerűnek hangzanak, miközben szuperbonyolultak.
Kedvenc szombat esti partizene
Hiphop a partizeném. Drake, Kendrick Lamar, A Tribe Called Quest nagy kedvencem. Ha buli van nálam, akkor ezek szólnak, meg egy kis elektronikus zene.
Kedvenc zene esős őszhöz
Érdekes, hogy ősszel, meg télen is hajlamos vagyok több olyan zenét hallgatni, amit gyerekkoromban szerettem. Mostanában Roy Orbisont, Supremes-t, ilyesmiket.
Kedvenc új előadó, friss zenék
Már említettem a Diana-t, nemrég jött ki az első lemezük, a Perpetual Surrender, fantasztikus. Most sokat hallgatom a Polica új lemezét is, szuperjó!
interjú: Dömötör Endre
fotók: Lékó Tamás
a Closer a tegnapi budapesti koncertről egy jó minőségű videón: