Isteni színjáték - Kanye West kálváriája

2013.06.28. 14:03, Frontrecorder

Kanye-West.jpg

A Jesus Walks dalszövege, a Rolling Stone töviskoronás címlapja, a Yeezus albumcím - Kanye West Jézus-fixációjának fő stációi előadói pályafutása tíz éve alatt, amely során slágergyártó bérproducerből korunk talán legellentmondásosabb rapper-egyéniségévé bontakozott ki. Kanye legnagyobb keresztje ő maga, és csoda, hogy még nem rogyott össze a súlya alatt.

"Kibaszottul nem akarok ’krisztusi’ lenni - én kanye-i akarok lenni!” – ebben a felhördülésében tulajdonképpen ott a válasz az egész Jézus vs Kanye kérdéskörre, ahogyan a rapper személyiségének bonyolult polarizáltságára is rávilágít.

kanyeyoung.jpgA most 36 éves Kanye Omari West középosztálybeli, és hívő keresztény családba született, irodalomprofesszor anya és (fiatalon a Black Panther militáns fekete polgárjogi szervezet aktivistájaként ténykedő) fotóriporter apa gyermekeként (szülei elváltak, amikor hároméves volt). Kanye keresztény vallásos nevelést kapott, amit később igyekezett megtagadni, mondván, az nem az ő szabad választása volt, ugyanakkor azt mindig elismerte, hogy ez az énje kitörölhetetlen része, úgy, ahogyan Chicago is (a város, ahol felnőtt mindig szóba kerül a lemezein - a Yeezus-on a Chicagót jelenleg is letaglózó erőszakhullám a téma). Saját állítása szerint, amikor húszéves volt, az akkor már keresztény lelki tanácsadással foglalkozó apjával volt egy beszélgetésük arról, hogy ki és miért jut pokolra; az apja remélte, hogy együtt égnek majd a pokol tüzén az örökkévalóságig, Kanye viszont határozottan a tudtára adta, hogy ő ezt inkább kihagyná. Kanye egyszer úgy nyilatkozott, nem tud azonosulni a kereszténység kizárólagosságával, és számára a gyengeség jele, ha valaki a vallásnak engedi át élete irányítását ("a vallás olyan, mint a kényelmes ruha, amit nem akarsz levetni”). Kanye vallása az individualizmus, Istene pedig az egó(ja) - amikor Jézusról beszél, magáról is beszél.

A 2004-es első albumon (The College Dropout) a dobpergős-lánccsörgetős Jesus Walks (amely az ARC Choir gospel énekegyüttes Walk With Me című felvételét hangmintázza) egyszerre szól egy bűnöző visszatalálásáról Istenhez, dicsőíti a társadalom számkivetetteiért, köztük a szegényekért és a feketékért szenvedő Jézust, és harsogja, hogy Kanye bezzeg hozzá mert nyúlni a jézusos témához, sőt slágert is csinál belőle, meglássuk (tényleg azt csinált). A Jézushoz visszatér(ít)és motívuma aztán megjelenik a 2005-ös második album, a Late Registration Diamonds From Sierra Leone című számának abban a részében, amikor az immár sikeres emberként Chicagóba hazalátogató Kanye elmegy a temploma, ahol is az atya ezzel bocsátja útjára:"Nekünk vezető kell” - mondjuk olyan,  mint Jézus?

A vallásos utalások egyébként mindig világi kontextusba helyeződnek Kanye szövegeiben, leggyakrabban a földi hívságok csábításakor megszólaló - mímelt - keresztény bűntudat, illetve az ördöggel szembeni védekezés hangjaként: "Azt álmodtam, hogy bevásárolhatom magam a mennyországba, de miután felébredtem, a pénzt elvertem egy nyakláncra, és mondtam Istennek, hogy jövök nemsokára” - így a Can't Tell Me Nothingben a 2007-es Graduation albumon, "Jézust imádjuk, de téged a Sátán művelt” - hízeleg a kiszemelt nőhöz a 2010-es My Beautiful Dark Twisted Fantasy Devil In A New Dress című dalában, a Heard 'Em Say-ben (a Late Registration-ről) pedig a Jézushoz fohászkodó, hívő nagymamájával állítja szembe magát, mint akit rabul ejtett a gazdagsággal hitegető ördög. Jézus, illetve Isten Kanyénál a mérhetetlen földi királyság szinonimája, az utolérhetetlen materiális és művészi sikeré, pénzzel és szexszel szentesített mindenhatóságé, amelyet a Jay-Z-vel közösen kvázi abszolutista uralkodók módjára fitogtatott a 2011-es Watch The Throne albumon, és a Yeezus-szal emelt egy egészen abszurd - és szubverzív - szintre.

kanyeprojection.jpg"I am a god" - dörgi a becenevét - Yeezy - Jézussal keresztező címmel kiadott hatodik albuma legijesztőbb dalában, amelynek közreműködőjeként egy bizonyos God van feltüntetve. "Most beszéltem Jézussal. Kérdezte, mi a szitu Yeezy? Mondtam, ’szom, semmi, chill van, számolom a milliókat. Tudom, hogy ő a Legfelső, de én nem sokkal vagyok alatta” - rappeli provokatív önteltséggel a számban, amelyet sokan kapásból félreértelmeznek, valahogy úgy, mint Lennon 1966-ban elejtett népszerűbbek vagyunk Jézusnál kijelentését.
Nem azt mondja ugyanis, hogy ő Isten, hanem - idézzük: „Isten embere vagyok, az egész életem Isten kezében, szóval jobb, ha leszálltok Istenről”  - hogy ő egy isten, avagy kanye-i értelemben teljhatalmú kényúr. Ez az isten pedig meglehetősen dühös és morózus („Hol vannak már a nyavalyás croissant-ok?!” - fakad ki, instant aranyköpéssel megajándékozva bennünket), mert helyzete egyben frusztrálja is, nem hagyja nyugodni a kérdés: mit kezdjen a hatalmával, és még inkább - vajon meg tudja-e tartani? Isten segítségére nem biztos, hogy számíthat.

Kanye Westre/-ről sok mindent lehet mondani – a legelképesztőbb dolgokat persze ő hordja össze magáról - de azt nem, hogy egyszerű, egydimenziós figura lenne. Messiás-komplexus, küldetéstudat, egománia, megalománia mind helytálló lehet rá, ahogyan - a dalaiban mindenképpen - van egy érzékeny, tépelődő, önreflexív, a saját tökéletlenségét és hibáit beismerő oldala is.

kanyers.jpgTúlzásokra és meggondolatlanságokra hajlamos, türelmetlen és mohó, arrogáns és képtelen az alázatra - ha emberként ezen tulajdonságok nem is teszik szimpatikussá, az alkotó énjéhez pont hogy hozzáadnak. A mainstream sikert garantáló rádióbarát - a felpitchelt soulvokál-sample-ökkel védjegyesített -  hangzás (amit az első három albuma cementált) a kisujjában van, de ha úgy tartja kedve, rizikós irányokat is bevállal (a 2008-as 808s & Heartbreak, na és persze a Yeezus). Imádja halmozni a dizájnerruhákat, luxusautókat, méregdrága lakberendezési tárgyakat, képzőművészeti alkotásokat és imád a vagyontárgyaival hencegni, ugyanakkor rendre ostorozza a konzumerizmust és nem rest fontos társadalmi kérdésekre reflektálni (a feketék hátrányos megkülönböztetése állandóan napirenden van, de gyakran bírálja a jogi egyenlőtlenségeket, és a melegek mellett is kiállt, amiért persze hogy lebuzizták). A szövegeiben a nőket bunkó pinabubus alfahím módjára letámadó (állítólag a való életben pornófüggő) szexuális predátor, közben ért a szerelmes beszédhez és tud bocsánatot kérni.

KANYE MEGSZENTSÉGTELENÍTETTE A GYÖNGYHAJÚ LÁNYT? DEHOGY!

A médiában egyszer forrófejű barom (Taylor Swift köszönőbeszédének közbeszakítása a 2009-es MTV Video Music Awards-on, amelynek az Ima let you finish-mémet és szállóigét köszönheti a világ, és ami miatt Obama jackass-nek nevezte), máskor darázsfészekbe nyúló politikai kommentátor ("George Bush nem foglalkozik a feketékkel” - vetette oda 2005-ben a Katrina hurrikán károsultjainak megsegítésére rendezett segélykoncert élő közvetítésén, ami forgószélként söpört végig a közéleti sajtóban). Elsőrangú, invenciózus producer (plusz bámulatos érzékkel választja meg a keze alá dolgozókat), de mind a mai napig középszerű rapper, hiperambiciózus, és mondjuk ki, mindent összevetve nagy művész, aki ezzel párhuzamosan hajmeresztő húzásokra hajlamos bulvárceleb (az egész Kim Kardashian-dolog érthetetlen, de hogy North Westnek nevezte el a kislányát, az az idiotizmus csúcsa). Kreatív géniusz és irritáló exhibicionista, szerethető bumburnyák és ellenszenves pojáca, ez és a fentiek mind ő - egy szélsőséges, végső soron összezavarodott és esendő modern ember.

https://recorder.blog.hu/2013/06/28/isteni_szinjatek_kanye_west_kalvariaja
Isteni színjáték - Kanye West kálváriája
süti beállítások módosítása