Pancserből példakép – Justin Timberlake újjászületései

2013.03.18. 23:50, rerecorder

justin-timberlake-20132.jpg
Justin Timberlake
az a fajta ember, aki mindig képes újjászületni, egy életben többször is. Mai letisztult és kifinomult stílusához hosszú út vezetett, melyen elengedhetetlen volt, hogy néha kicsit meghaljon, majd mint egy reinkarnáció során, új testben éledjen újjá. A legfurcsább ebben a szinte példátlan karrierben az, hogy JT valójában sosem halt meg teljesen, sosem vonult vissza a köztudatból, inkább csak újabb és újabb arcát mutatta meg a közönségnek. Hogy hova juthat még? Nehéz megjósolni, de a hivatalosan múlt pénteken, március 15-én megjelent harmadik stúdióalbumának fogadtatását elnézve úgy tűnik, a határ a csillagos ég.

britney-spears-mickey-mouse-club-GC.jpgMint minden elsőre nyálas popkarrier, úgy Justin Timberlake művészeti törekvései is a Mickey Egér-klubból indultak, ráadásul rögtön ott állt a két rivális szőke, Britney Spears és Christina Aguilera kereszttüzében. Itt találkozott először jövőbeli bandatársával JC Chasez személyében, és három másik szépfiú közreműködésével megalapították az ’N Sync-et. Csapatuk ugyan sosem szárnyalta túl a Backstreet Boys sikereit, a srácok teljesítménye mégis meghatározónak bizonyult. Ráadásul mindig összeszedettebb és átgondoltabb együttesnek tűntek, mint a BSB. Például ők nem követték el azt a hibát, hogy újra összeálltak, így a 2002-ben bejelentett szünet végül sosem ért véget. Ám így is olyan slágereket köszönhetünk nekik, mint a Bye Bye Bye vagy a Tearin’ Up My Heart és komoly szerepük volt a világban kialakult fiúzenekar-trendekben. Bár lehet, ha Justin Timberlake látta volna a ’90-es években a Magyarországon tomboló Kozsó-vezérelte boyband-lázat (Picasso Branch, Shygys), talán sosem lépett volna a zenei pályára. Mindenesetre ennek az időszaknak is fontos szerepe volt mostani stílusának és személyiségének kialakulásában.

Az ’N Sync négy stúdióalbum és öt nagy turné után, 2002 tavaszán jelentette be, hogy szünetel. Justin ekkor döntött úgy, hogy újjászületik: megvált jellegzetes nudli-fürtjeitől, és elfeledkezett végre a színes napszemüvegekről és az ízléstelen farmer-szerelésekről is. A dolgok megváltoztak. De egy percig sem maradt távol a szórakoztatóipartól, még a feloszlás évében nem mások, mint az aktuális legmenőbb trenddiktálók, a Neptunes és Timbaland vették szárnyaik alá, és az ő produceri segédletükkel meg is jelentette első szólólemezét, a Justifiedot, amivel lényegében újraindította karrierjét.

justified.jpgElső szólókislemeze a Like I Love You volt, ezt követte a Cry Me A River, aminek videójában többen egykori kedvesére, Britney Spearsre tett utalást véltek felfedezni. De az idők változtak: Britney elvesztette féltve őrzött szüzességét, Justin pedig menthetetlenül elindult a pophercegi címhez vezető úton. Szerelmük mégis fontos volt, például ők ihlették a Black Eyed Peas első világslágerét, a Where Is The Love?-ot, amelyben egyébként JT maga is közreműködött, sőt vendégénekével a továbbiakban is támogatta az együttest.

A Justified hétmillió példányban kelt el világszerte, két Grammy-díjat zsebelt be, és Christina Aguilerával közös turnéjuk nagyjából 45 millió dollárt hozott. Még sztárallűrjei sem vetettek rá rossz fényt, például az emlékezetes 2004-es Super Bowl-döntő – mikor közvetlen szerepet játszott Janet Jackson cicivillantásában – is olyan poptörténelmi eseményként lett elkönyvelve, amire az újságírók még külön kifejezést is kitaláltak (wardrobe malfunction).

2004-ben Justin mégis kiállt kicsit a boxutcába, hogy ismét az elejétől építsen fel valamit, hogy kipróbálhassa magát egy új területen: színészkedni kezdett. Láttunk már ilyet, nem egyszer, de a szerepválogatások alapján úgy tűnt, JT igenis komolyan gondolta. Első jelentősebb filmje, az Edison ugyan nem kapott túl jó kritikákat, de az Alpha Dogban vagy A láncban nyújtott alakítása már sokkal nagyobb elismerést váltott ki.

JustinTimberlake-TerryRichardsonPS-FutureSexLoveSounds-Vettri.Net-10.jpgA kitérő után 2005-ben újra énekelni kezdett, ám hangszálproblémái akadtak, megműtötték, amit egy jó néhány hónapos kényszerpihenő követett. Egy normális ember ilyenkor kétszer átgondolja, megéri-e folytatni, Timberlake viszont ehelyett megalapította lemezcégét, JayTee néven (ma már Tennman Records néven üzemel).

Második szólóalbuma 2006 szeptemberében jelent meg. A Futuresex/LoveSound az elődjénél egy sokkal dögösebb, szexisebb és izgalmasabb előadót prezentált, aki ekkorra már pontosan tudta, mit csinál. Justin Timberlake végképp szupersztárrá vált (még a hipszter indie sajtó is behódolt neki, a My Love-ot a Pitchfork is az év dalának kiáltotta ki). Az album digitális fronton rekordot döntött, kislemezei sorra #1 pozíciót értek el. A kritikusok és a közönség is Justin lábai előtt hevert. Innentől kezdve megtehetett szinte bármit. Például leforgathatott egy majdnem 10 perces videót Scarlett Johansson főszereplésével a What Goes Around…/ Comes Around… című dalhoz. Kiadott hat kislemezt, újabb két Grammyt tett zsebre, duettet énekelt Madonnával, szóval lényegében mindenhol ott volt, ahol kellett.

A sorozatos sikerek után úgy döntött, tovább kamatoztatja színészi tehetségét is. Szerepet vállalat a Mike Myers-féle Randiguruban, de igazi filmes áttörését a három Oscar-díjat nyert Social Network - A közösségi háló egyik fontos szerepe hozta meg számára. Ettől kezdve egyre több főszerepet kapott (Barátság extrákkal, Lopott idő) és zenével pedig egyre inkább csak háttéremberként foglalkozott. Rendszeresen feltűnt paródiáival a Saturday Night Live-ban, többek között az amerikai The Lonely Island novelty-formáció oldalán. A szupervicces produkciók közül a legidőtállóbb talán a Dick In A Box című karácsonyi szerzemény volt, de közös Beyoncé-paródiájuk is igen emlékezetesnek bizonyult.

Justin-TImberlake jay z.jpgÚgy tűnt, Justin végleg eltávolodott a zenétől. Rajongói videóüzenetben könyörögtek neki egy új albumért, amit mindeközben ő titokban fel is vett. Hét év pedig pont elég volt ahhoz, hogy ismét újjászülessen. A 20/20 Experience első kislemezdala a Jay-Z-vel közösen rögzített Suit & Tie volt, mely szorosan összekapcsolódott az időközben JT kezébe kerülő új Myspace kampányával is (üzletemberként, vagy például egy sörmárka kreatív igazgatójaként – ismét egy sikeres kezdés). Az album a hivatalos megjelenése előtt egy héttel már meghallgatható volt az iTunes-on, és ezt megtámogatták egy egész hetes különleges fellépéssorozattal Jimmy Fallon tévéműsorában. És miközben például a Roots vendégszereplésével debütáltak új dalai, pont ?uestlove volt az, aki elkotyogta: még idén novemberben várható az album folytatása újabb 10 dallal, így válik teljessé a 20/20 élmény.

Biczó Andrea


A Late Night With Jimmy Fallon című tévéműsor múlt pénteki adásából egy Medley Justin első két albumának slágereiből:


Ez pedig a műsorvezetővel közös produkció, a már negyedik részénél tartó History Of Rap zanzásított hiphoptörténelem:

https://recorder.blog.hu/2013/03/18/pancserbol_peldakep_justin_timberlake_ujjaszuletesei
Pancserből példakép – Justin Timberlake újjászületései
süti beállítások módosítása