Egyszer mindenki volt gyerek, bár ezt néhány popsztárról elég nehéz elképzelni. Ugyanakkor a gyerekkor adta lehetőségeket sokan maximálisan kihasználták a showbizniszben is. Mások pedig egyenesen nem is tudtak kilépni e szerepből, sőt akad olyan gyerekpopsztár is, aki alig élt meg néhány évet felnőttkorából... A Recorder magazin harmadik számának címlapanyagát adó óriás összeállításunkban áttekintjük a popzene gyereksztárokról szóló fejezeteit: az első nagyon ifjú előadóktól, a testvérzenekarokon át a mai indie kölykökig, úgy, hogy nem feledkezünk meg a Mickey Mouse Clubról, az elrettentő családi vállalkozásokról és a legjellemzőbb magyar példákról sem. Következzék hát a nyitócikk a gyerekek és a popzene sokszoros kapcsolódási pontjait végigjáró hosszú sorozatunkból, melynek további részeivel a héten és az ünnepi idényben jelentkezünk (és melyben a gyerekkor határát kissé önkényesen 14 év környékén húztuk meg, írásainkban nagyjából ehhez tartottuk magunkat).
A női szólóelőadók közt – és úgy általában is – az első gyerekkorú popsztárként alighanem Shirley Temple említhető, akinek külön énekesi karrierje ugyan nem volt, de a filmekben előadott dalaival is komoly figyelmet váltott ki (hatéves korában, 1934-ben vált híressé a Baby Take A Bow című slágerrel). Hasonló, kettős karriert futott be Helen Shapiro, aki 1961-ben, 14 évesen jutott először a listák élmezőnyébe a Don’t Treat Me Like A Childdal. Szintén egy korai példa a gyereksztárra a kistermetű, koravén Frankie Lymon, aki az ötvenes évek Amerikájában tízévesen egyszerre volt csemegebolti futár és utcai strici, majd 12 évesen csatlakozott a később The Teenagers néven ismertté vált, kizárólag fekete és Puerto Ricó-i fiúkból álló doo-wop együtteshez. Why Do Fools Fall In Love című dalukkal futottak be 1956-ban, amikor Lymon mindössze 13 éves volt. Későbbi szólókarrierjében a siker elmaradt, drogfüggő lett, de kitartóan próbált újra a csúcsra törni, és már csak egy hajszál választotta el egy új lemezszerződéstől. Pezsgő helyett heroinnal ünnepelt – 25 évesen halt bele a túladagolásba.
A poptörténelem leghíresebb férfielőadói közül ketten is gyereksztárként kezdték, Stevie Wonder 12 éves korában, Michael Jackson pedig már hatévesen megmutatta tehetségét a közönségnek – de róluk részletesebben is lesz szó egy következő cikkben, úgyhogy térjünk át a testvérzenekarokra. Az 1958-ban vokálegyüttesként alakult The Osmonds négy alapító fiútestvére közül a legfiatalabb az induláskor mindössze hároméves(!) volt, később hatvanas évek folyamán csatlakozott hozzájuk három fiatalabb testvér is (a hetvenes évekre hangszeres pop-rock zenekarrá alakuló Osmonds-felállásban öt fivér volt fix tag), és eladtak több mint 100 millió lemezt. Az ikonikus testvérzenekarnak persze a Jackson 5 számít, az ő megjelenésük óta sikk csak igazán családon belül – és még gyerekként – bandát alakítani. Az egyik legjellemzőbb ilyen példa a reggae-t játszó, néha öt, néha hattagú (képünkön éppen hattagú felállásban látható) brit Musical Youth, amely a Grant és a Waite fivérekből, továbbá Dennis Seatonből állt. 1982-ben, debütáló lemezük megjelenésekor a legfiatalabb tag, Kelvin Grant 11 éves volt. Legnagyobb sikerük, az ötmillió példányban elkelt Pass The Dutchie kislemez egy korábbi Mighty Diamonds-sláger átdolgozásából született, és az eredeti jelentése mellett (füvezés) a szegénységről is szólt – védekezett a kiadó.
A Maurice Starr producer által – korábbi pártfogoltjaival, a szintén kölykökből álló New Editionnel való összeveszése után – kreált, 1984-ben létrehozott New Kids On The Block nemcsak az egyik első klasszikus bojgruppra jó példa, de a fiatal testvérek közös együttesére is, hiszen az induláskor a kisebbik Wahlberg öcsi 13, a fiatalabb Knight tesó 14 éves volt, a Mark Wahlberg helyére 1985-ben érkező Joey McIntyre pedig szintén 13 évesen, a kölyök-Jackót idézve visította lemezre, hogy Treat Me Right.
A Hanson keményvonalas rajongóit leszámítva a nagyközönség alighanem semmit sem tud felidézni az idegesítően fülbemászó, 1996-os MMMBop című slágeren túl a három amerikai fiútestvér életművéből (első albumuk, az 1995-ös Boomerang felvételekor Isaac 14, Taylor 11, Zac 9 éves volt). Pedig az elmúlt bő másfél évtized alatt nyolc stúdiólemezt készítettek, sőt Taylor még Tinted Windows néven is alapított egy új zenekart, többek között a Cheap Trick dobosával Bun E. Carlosszal és a Smashing Pumpkins volt gitárosával, James Ihával.
A két testvérből és két unokatestvérből álló amerikai gospel kvartett, a 4 the Cause 1993-ban alakult, legismertebb daluk a Ben E. King-féle Stand By Me 1998-as feldolgozása volt. Máig sem oszlottak fel, pedig nem sok minden történt velük, de úgy látszik, hogy egy-két feldolgozás is fenn tudta tartani a német (osztrák és svájci) közönség átlagos amerikai produkciók iránti megmagyarázhatatlan rajongását.
A Prussian Blue tagjai nem tehetségükkel emelkedtek ki a gyerekzenekarok közül – a 2004-ben 12 éves ikrek, Lamb és Lynx pólóján hitleres szmájlik mosolyogtak. A popduó a családi hagyományokra építve a neonáci ideológiát énekelte meg dalaiban, és összesen két nagy- és egy válogatáslemezzel döbbentették meg a világot. A most 19 éves lányok állítólag megbántak mindent, és „karrierjük” anyjuk agymosásának volt köszönhető.
A Smoosh indie-popot játszó lánytestvérei (Asy jelenleg 19, Chloe 17, Maia 15 éves) első nagylemezüket hét évvel ezelőtt vették fel, akkor Maia még csak a lemezborítót tervezte. Saját maguk írják dalaikat, ők játszanak minden hangszeren és korai elismertségüket jelzi, hogy az indie szcénából Cat Powertől kezdve az Eelsen át a Death Cab For Cutie-ig sokan elismerően nyilatkoznak róluk és viszik őket közös turnéra.
A Tiny Masters Of Today testvérpárja Ivan és Ada szintén az indie színtér kölyöktehetségeiként váltak ismertté még a MySpace-korszakot kihasználva futottak be – első lemezük megjelenésekor a kislány 11, bátyja 13 éves volt. Azt leszámítva, hogy a szokásos nyálas pop helyett a noise-os pop-punkot választották, és albumukra olyan közreműködőket nyertek meg, mint Karen O és Kimya Dawson, a végeredmény sajnos nem mondható túl érdekfeszítőnek.
A menőséggel szembemenő, időutas amerikai családzenekar (és itt már nem csak testvérekről beszélünk, hiszen teljes volt a nagycsalád), a hetvenes évek vége óta aktív Kelly Family legnagyobb sikereit Európában érte el a kilencvenes évek közepén, amikor már a kicsiket is nagy számban színpadra vetették. A németek teljesen odavoltak a szektás külsejű, házilag varrt ruhákban fellépő gyerekekért és a kibogozhatatlan családi kötelékekért. A legfiatalabb családtag, Angelo kétévesen állt először színpadra, és első nagyobb slágerük, az 1994-es An Angel megjelenésekor is csak 13 éves volt. Az egy kaptafára készülő könnyfakasztó dalokat mindig is ciki volt szeretni, de az egyértelmű, hogy a Kelly család ezt az egészet teljesen komolyan gondolta.
A nem testvérekből álló gyerekzenekarokra, gyerekduókra is bőven akad példa. A hetvenes években alakult Puerto Ricó-i Menudo célja egy percig sem volt kérdéses, mindenki csak addig maradhatott tag, amíg el nem érte az aranyos kisfiú és a férfivá váló tinédzser közti határt, így az együttes húsz esztendő alatt több tucat tagot fogyasztott el. A 13 éves Ricky Martin is itt kezdte, és a gépezet 17 éves korára világsztárt csinált belőle.
Az 1989-es év egyik nagy slágerének, a Kaoma-féle Lambadának az erotikus, kivillanó tangákkal indító klipjében a hangsúlyos szexuális fűtöttséget ellensúlyozandó egy szőke kislány és egy fekete kisfiú táncán van a hangsúly. A két portugál gyerek, Chico & Roberta nem sokkal később lemezszerződést kapott, és az akkor 13 éves lány és 11 éves fiú jó néhány tévéműsort megjárt Franciaországtól Brazíliáig, de három kislemez után eltűntek.
A 12 éves Chris Kellynek és a 11 éves Chris Smith-nek, vagyis a „fordítottgatyás” Kriss Krossnak 1992-ben jelent meg az első hiphop lemeze Totally Krossed Out címmel. Ezt követte még kettő, de Jump című gigaslágerük sikerét sosem tudták felülmúlni.
Ha a gyermekkorban indult szólókarriereket nézzük, azt láthatjuk, hogy a kilencvenes években Amerikában ezek sikerességét egy egészen jól működő rendszer alakította. Aaliyah már 1988-ban, kilencévesen felbukkant a televízióban, 15 évesen pedig első nagylemeze is megjelent Age Ain’t Nothing But A Number címmel, ami szándékosan vagy sem, mindenesetre nem túl ízlésesen sejtette párkapcsolatát producerével, az akkor 26 éves R. Kelly-vel. Az R&B énekesnő nagy sikereket ért el, bár kevés emlékezetes dal maradt utána, hiszen nagyon fiatalon, 22 évesen halt meg egy repülőgépbalesetben 2001 nyarán.
A tipikus amerikai gyerekszépségversenyek borzalmaitól alig marad el hasonló korú gyerekeket parádéztató tehetségkutató show-k világa, de Christina Aguilera sokat köszönhet ennek és a Mickey Mouse Clubnak is, amiben többek között Justin Timberlake-kel és Britney Spearsszel együtt lépett fel. Egyértelműen Christina volt a legtehetségesebb mind közül, így nem meglepő, hogy 14 éves korában felvehette első dalát, majd négy évvel később saját albuma jelent meg. A karrierindító album idején még jókislányként mutatkozott, de egy gyors váltással hamarosan szexszimbólumként tért vissza – a felnőtt(ebbek) világába. Britney Spears is gyerekként kezdte a szakmát, és Aguilerához hasonlóan a menedzserek elképzelése szerint alakította az ártatlan tinédzsert, de az egészen hiteles Aguilerához képest a 19 éves Spears iskoláslány jelmeze a legkínosabb tinipornókat idézte.
A kilencvenes években Aaron Carter hétévesen bátyja, Nick Carter rémisztő miniatűr verziója volt, és alig tízévesen egy berlini Backstreet Boys-koncert előzenekari posztján lépett fel. Érdektelen karrierjét csak hasonlóan közhelyes botrányok tarkítják, mint például letartóztatás marihuána birtoklása miatt és egy rövidebb elvonókúra egy rehab klinikán – a „hogyan lesz egy ártatlan kisfiúból zavarodott, beesett arcú 23 éves?” általános poptanmese. Romeo és Bow Wow, a két amerikai rapper ugyan az évek folyamán elhagyta neve elől a Lil’ előtagot, az előbbi 12, az utóbbi 13 évesen állt elő egy-egy nagylemezzel. Mindkettejük karrierje azóta is töretlen.
Will Smith lánya, a cikkünk nyitóképén látható Willow Smith 2010-ben, tízévesen jelentette meg Whip My Hair című első kislemezét. A dallamában és szövegében sem túl bonyolult szám az idei 21st Century Girllel együtt arról szól, hogy Willow azt csinál, amit akar, és senki nem állhat az útjába – és ezt valószínűleg még valóban senki nem merte megkísérelni, főleg nem a szülei...
A magyar előadók közül Szandi 13 évesen már a „feszülő fürdőrucijáról” énekelt Fenyő Miklós és Szikora Róbert 1989-es szerzeményében, a Kicsi lányban, a klipben pedig tényleg egy fekete bikiniben menekül a mutogatós bácsi elől. Azért ennél finomabbra hangolt szerzemények is születtek, Szandiból pedig a fejhangon előadott dalok tömkelegével hazai viszonylatban sztár lett – és persze rengeteg hasonló korú vagy még fiatalabb gyerek meghatározó élménye. Egy évvel utána, 1990-ben robbant be a szintén 1976-os születésű Szinetár Dóra, aki egy kétes színvonalú házibulit követően szedegette össze az emlékmorzsákat a Buli után a takarítás című dalban. A szóló fiúelőadók talán legismertebb hazai képviselője Sugár Berci volt, akinek gyerekkori karrierjére nincs magyarázat, mindenesetre 1992-ben, 14 évesen Hé, Kölyök! címmel jelentetett meg nagylemezt – majd hét évvel később már Bery néven tért vissza, felnőtt popzenei produkciójával (2007-ben pedig ő lett az első magyar popsztár, aki nyíltan felvállalta homoszexualitását).
Sugó Lilla
a Why Do Fools Fall In Love című Frankie Lymon And The Teenagers-sláger egy 1956-os tévéműsorban:
a Musical Youth és a hatalmas nyolcvanas évek eleji sláger, a Pass The Dutchie:
a legkúlabb indie-gyerek produkció, a Smoosh egy 2006-os dalával, a Find A Way-jel:
1992 egyik nagy slágere volt a Kriss Kross duó Jumpja, azóta meg popkulturális viccek tárgya:
okulásként egy közös dal Britney Spearstől és Justin Timberlake-től a Mickey Mouse Clubból:
és végül Christina Aguilera 1988-ban, még csak hétévesen, de már akkor is képzett hanggal:
