Sörmárka vezető kreatívja lett Justin Timberlake

2013.02.08. 10:04, recordernews

justinbeer.jpg

Miből lesz a cserebogár, vagy még inkább, mi lesz a Mickey Mouse Club szőke hercegéből! Igen, azt már tudjuk, hogy az elmúlt évek egyik legtehetségesebb popipari üstököse, aki ráadásul hét év után most márciusban jelentkezik egy vadonatúj albummal, de most ezt sikerült megfejelni azzal is, hogy bejelentették: Justin Timberlake a kirívóan kék palackos életmódsör, a Bud Light Platinum kreatív igazgatójává lett.

TOVÁBBI INFÓK A KÖZELGŐ TIMBERLAKE-ALBUMRÓL ITT.

Végülis sokkal jobban hangzik, mintha csak egynyári reklámarcnak tennék meg, és mindkét fél jól is jár, hiszen a magas alkoholtartalmú serital kap egy emblematikus fizimiskát, a popsztár pedig újabb platformra terjesztheti ki ön-brand-építésének csápjait. Ennek eredményét a vasárnapi Grammy díjátadón már látni is lehet majd, hiszen Timberlake a sör új reklámjában is bemutatkozik. 

"A Bud Light Platinum egy olyan kifinomult esztétikát csempész a sör mellé, ami nagyon jól összecseng azzal, amit én csinálok" - magyarázta az együttműködés miértjét az énekes. A Budweiser korábban egyébként Jay-Z-t is beemelte ugyanebbe a (látszat)pozícióba, jelenleg a kubai származású mainstream rapper, Pitbull arcával próbálják besuvasztani a márkát a spanyol ajkú háztartások hűtőibe. 

Íme a kék üveges sör tavalyi, nem túl érdekfeszítő Super Bowl-reklámja, utána pedig Justin Timberlake friss dalának, a Suit & Tie-nak a szöveges klipje:

Címkék: justin timberlake
https://recorder.blog.hu/2013/02/08/sormarka_vezeto_kreativja_lett_justin_timberlake
Sörmárka vezető kreatívja lett Justin Timberlake
süti beállítások módosítása