Hol tekertesd meg a volumét? – Hangstúdiók Magyarországon

2013.03.17. 10:26, rerecorder

studio.jpg

A Recorder magazin kilencedik számának fókusztémája a zene hátteréről szól, a dalszerzés és a produceri munka után nézzük a zenepuzzle következő illeszkedő darabját, a stúdiókat, hiszen a dalok nagy többségben még mindig ezeken a helyeken kerülnek rögzítésre. Ha a producereknél a hazai vonatkozásokra koncentráltunk, maradjunk a stúdióknál is Magyarországon, íme a pillanatnyilag legsűrűbben foglalkoztatott zenerögzítési bázisok a Recorder szerint.

A Beatles utolsóként felvett lemezét legendás stúdiójáról, az Abbey Road-ról nevezte el. A Specials annyi időt töltött stúdióban való pepecseléssel, hogy harmadik anyagát egyszerűen A stúdióban címmel látta el. Kevin Shields-et, a My Bloody Valentine frontemberét meg ne is kérdezzük a témáról. Bár a hálószobapop korában a stúdiók helyzete is átértékelődik, azért döntő többséggel a zene még ezeken a helyeken kerül rögzítésre.

supersize.jpgAbbey Road, Motown Studio, Studio One, Hansa, Compass Point – sokszor forgó, emlékezetes nevű stúdiók, ahol sok lemez azért készül el, mert egy korábbi, nagyhatású csúcsalbum ott született. Magyarországon szolidabb számban találhatunk legendás hangstúdiókat, sőt. Ugyan a Hungaroton Rottenbiller utcai stúdiója már-már legendásan csengő név, valójában nem működött igazán jól rockstúdióként. Kóbor János szerint: „a korszakhoz és a körülményekhez képest jó minőségű volt, a probléma abban rejlett, hogy ez a klasszikus- és tánczenei felvételekre kitalált nagyterű stúdió nem jól adta vissza a kezdő beatzenekarok által barkácsolt erősítők hangjait”. Az Omega 1981-ben alapította meg saját stúdióját, ami most már inkább csak muzeológiai értékkel bír, de az MHV által 1983-ban kialakított törökbálinti „P” (mint pop) stúdió is világszínvonalú volt a maga idejében.

Ma is több tucatnyi stúdió üzemel az országban, közte sok kisebb, inkább demók készítésére alkalmas, számos hangstúdió szinkronok és filmes háttérmunkák gyártására állt át, de a legfelkapottabbakban még ma is naponta készülnek felvételek és sokszor hosszú sorba kell beállnia egy-egy stúdiózásra váró zenekarnak.

SuperSize Recording

A törökbálinti „P” Stúdió alap a magyar poptörténetben, de az elmúlt években elhanyagolódott, az érdi Bakery Stúdió pedig ugyanezekben az években nagyon felfutott, hát egyesült a kettő az előbbi helyszínén, főleg az utóbbi technikai apparátusával és egy minden igényt kielégítő, akár bentlakásosan is bérelhető masszív stúdió lett belőle.
http://www.supersizerecording.com/hu/rolunk

Pannonia Studio

Az egykori Aquarium Stúdió – mely megnyitásakor a legmodernebb magyar hangstúdióként vált gyorsan népszerűvé – átalakulva Pannonia Studio-vá továbbra is a profizmusra és a legmagasabb technikai színvonalra épít, hazai mellett külföldi produkciókat is vendégül lát.
http://www.pannoniastudio.com/

Tom-Tom Studio

A Tom-Tomot Dorozsmai Péter (Korál-dobos) alapította, aki már a nyolcvanas évek elejétől aktív hangmérnök. A négy felvevő stúdióval rendelkező cég mindenféle felvételre készen áll, komolyzenétől a népzenén át a popig, de színházi, filmes és tévés munkákat is vállal, több nemzetközi produkció készült már itt.
http://tomtom.hu/hu/studio

AbnoRmál Hangstúdió

Ebbe az intézménybe a 30Y-tól a Kiscsillagon át az Óriásig számos zenekar jár felvenni, közte természetesen a Heaven Street Seven is, ha már a zenekar technikusa, Philipp a stúdiófőnök és a zenekar billentyűse, Takács Zoltán az egyik sokat itt dolgozó producer.
http://abnormalstudio.atw.hu/

R33 Hangműhely

Az egykori vágóhídon működő R33 Hangműhelyt az R33 Egyesület alapította és elsősorban a hozzájuk tartozó zenekarok kiszolgálására alapították, de gyorsan széles körben népszerűvé vált a kompakt stúdió.
http://www.r33.hu/index.php/studiok

Metropol Studio

A Dürer Kert felett üzemelő Metropol Borosi Gábor és Sándor Dániel producer hangulatos stúdiója, melyben élő sessionök rögzítésére is lehetőség van, a Hangmástól Takáts Eszterig széles a kliensgarnitúra.
http://metropolstudio.hu/studio

Stúdiómelók

Nas-x-Damian-Marley.jpgProducer: Aki mindenért felel, beleszólhat a hangzásba, a dalok szerkezetébe, nem egyszer tőle indul az egész projekt és teljes mértékben ő vezényli le a lemez elkészültét.

Felvevő hangmérnök: Aki a stúdióban a keverőpult mögött rögzíti a dalok egyes hangsávjait, beállítja a mikrofonokat.

Keverő hangmérnök: Aki a kész felvételekkel dolgozik, az egyes hangszerek sávjaiból dalt varázsol.

Maszterelő hangmérnök: Aki a megkevert kész felvétel hangzását átkonvertálja a kívánt formátumokra (vinyl, cd, digitális stb.).

Stúdióasszisztens: A producer, vagy hangmérnökök asszisztense, a mikrofonozástól, a kábelezése át a kávéfőzésig széles palettán mozog a munkája.

ÍME, A GRAND MEXICAN WARLOCK TÉMÁBA VÁGÓ STÚDIÓ SESSIONJE.

Dömötör Endre

https://recorder.blog.hu/2013/03/17/hol_tekertesd_meg_a_volumet_hangstudiok_magyarorszagon
Hol tekertesd meg a volumét? – Hangstúdiók Magyarországon
süti beállítások módosítása