„Átugrani a 15 év lófaszkodást” – Soerii & Poolek (Interjú)

A minőségi trash-electro hazai viccmestereivel, a Recorder magazin kilencedik számának címlapsztárjaival stílszerűbb helyen nem is ejthettük volna meg első Recorder-interjújukat, mint a zenekari próbatermeknek is otthont adó egykori vágóhíd udvarának lakókocsis büféjében, amely Budapest három legjobb hamburgerezőjének egyike. Itt beszélgettünk jóízű falatozás mellett a Soerii & Poolek két tagjával zenenördökről, zenészszakmáról, rádiók rostájáról, hatásvadászatról és a legjobb pillanatokról. A záporozó röhögések és káromkodások alól komoly dolgok is felsejlenek azért – pont úgy, mint a zenéjükben.

- Milyen példák voltak előttetek, amikor elindítottátok a Soerii & Pooleket?

Gerrison: - Példák nem nagyon voltak előttünk. Egyszerűen csak elektronikus zenét szerettünk volna csinálni, mert elegünk volt a hangszeres zenéből, amit a különböző zenekarainkkal addig játszottunk. Jó lett volna élőben csak elektronikával színpadra állni, de rájöttünk, hogy ezt mi nem tudnánk megvalósítani, kellenek a hangszerek is, úgyhogy ide is bevontunk zenészeket.

- Volt a fejetekben külön-külön egy-egy projekt és azokat az ötleteket raktátok össze, vagy eleve kettőtökre találtátok ki a formációt?

Gerrison: - Az elejétől úgy találtuk ki ezt, hogy ketten csináljunk egy ilyen projektet. Úgy három éven keresztül forrt bennünk az ötlet, mielőtt színre léptünk volna. Sokáig nem is publikáltunk semmit. Készítettük a számokat és azok mentek valamilyen irányba. Együtt laktunk és az otthoni stúdióban kísérletezgettünk, kialakult az a stílusunk, amit fel akartunk vállalni.

Jappán: - Azért nem is lehetett minta előttünk, mert a megismerkedésünktől számított első héten megalakítottuk a Soerii & Pooleket. Az említett három éves felkészülési időszak alatt is az utolsó évben alakult ki, olyan 2008 körül, hogy pontosan milyen produkcióval szeretnénk megjelenni.

Gerrison: - Ami talán irányvonalnak nevezhető, az az, hogy kizárólag analóg szintetizátorokat akartunk használni. Azzal szórakoztunk napokig, hogy milyen hangokat lehet kihozni ezekből a hangszerekből. Nagyon imádtuk, mai napig imádjuk ezeket a hangszereket és a szinti-popot.

- A szinti-popból kiket szerettek?

Gerrison: - Például az electroclash-t kurvára bírtuk, ami a kezdeti fázisunkban még éppen ment.

Jappán: - A Fischerspoonert.

Gerrison: - Alapvetően a Visage-t, meg ezeket a régi dolgokat hallgattuk sokat, de aztán mi nem is ezt hoztuk ki a Soerii & Poolekből. A hangszínek miatt tanulmányoztuk ezeket a régi zenéket. Sorban beszereztük a régi szintiket: a Roland Jupiter 6-t, a Roland Juno 60-at és 106-ot, a Korg MS20-at, meg ezekhez hasonló cuccokat és ezekből indultunk ki. Jó szórakozás volt és rengeteget tanultunk belőle. Koncerten is ezeket a hangszereket használjuk, ezért is erős a megszólalásunk, hiszen nem digitális eszközök vannak felpakolva, vagy nem laptopról nyomjuk.

- Rögtön az elején élő produkcióban gondolkodtatok?

Jappán: - Az kábé másfél percig volt terítéken, hogy csináljunk valami jó alapot és énekeljünk rá, de aztán máris azon agyaltunk, hogy jó, de ez hogy fog kinézni élőben. Leültünk, számot vettünk, hogy kivel, hogyan szeretnénk megvalósítani és onnantól néhány hónap alatt összeállt a produkció.

Gerrison: - Fel se merült, hogy ne vigyük színpadra, hiszen amúgy is élő zenével foglalkoztunk. Az volt a terv, hogy olyan nagyszabású legyen, amivel fel tudjuk hívni az emberek figyelmét bizonyos dolgokra. Hogy pontosan mire, azt nem tudom (nevetés). A hatásvadászat és az olcsó poénok kerültek az előtérbe. A háttérben pedig az volt, hogy mindezt úgy tálaljuk, hogy legyen benne intelligencia, amit ha valaki úgy néz, akkor úgy is helyt álljon. Kettőscsavar, ami vagy összejön, vagy nem. Ugyanis irgalmatlan tufa dolgot nem könnyű csinálni. Nem hiszem, hogy a legújabb, legparasztabb zenéket hipertahók csinálnák. Egyszerűen, mert nem könnyű.

Jappán: - Nagyon fontosnak tartottuk azt is, hogy a nézők lehető legtöbb érzékére hassunk. Sokáig piát osztogattunk, aztán vittük a vetkőzős csajokat, mindig figyeltünk, hogy a közönség kapjon valami ajándékot, bedobálunk mindenféle promocuccokat. Elgondolkoztunk azon, hogy mi az, amit mi magunk nagyon szívesen látnánk egy koncerten, és ami eszünkbe jut azt mind próbáljuk megvalósítani. Oké, ott van egy élő koncert, jó zenészekkel, de mi legyen még mellé? Akarunk látni jó csajokat. Legyenek tök színesek, lehetőleg vetkőzzenek is le. Kurva jó cuccok legyenek a színpadon, plusz örülök neki, ha kapok valami ajándékot is. Aztán még az se árthat, ha van egy törpe, vagy épp egy óriás a színpadon. Ha még elkezdenek osztogatni abszintot is, akkor végképp örülök.

Gerrison: - Nem a Trafóba járó közönséget céloztuk meg.

- A Túlvilágot ti láttátok színpadon? Volt valamilyen hatással rátok?

Jappán: - Talán ennyi év után már elárulhatom, hogy a Túlvilág Náspángpinaméz című debütalbumán billentyűsként és hangmérnökként is közreműködtem. Egyébként szerintem tök más.

- A lényeg tehát az, hogy baromi jól érezzétek magatokat és szórakozzatok egy jót?

Gerrison: - Ennyi volt a cél, igen. Működik is.

Jappán: - Elég jól érezzük magunkat.

Gerrison: - Bejött. Ha nem ebben a zenekarban vagyunk, hanem másik együtteseinkben, akkor rengetegszer van olyan cél, hogy „ezt vagy azt kurvára össze kell próbálni”, minden el van tervezve. A Soerii & Poolek számunkra egyfajta üdülés minden máshoz képest. Csak annyit kell beletennünk, ami nekünk is szórakozás. De valamennyire lusták is vagyunk.

Jappán: - Jellemző, hogy a zenekarunk tagjai úgy hívják a vidéki koncerteket, hogy osztálykirándulás. Rendszeresen kérdezgetik e-mailben, hogy mikor lesz legközelebb osztálykirándulás? Nem az van, hogy „tegyük össze a kezünket, irány a színpad, most lezúzzuk őket!” Hanem mindenkinek felüdülés.

- Hogyan fejlődött a produkció? Már az elejétől az állandóan változó énekes közreműködőkre voksoltatok?

Jappán: - Szükségszeren, mert egyikünk se énekel túl jól.

Gerrison: - Volt, hogy először én énekeltem egy pár számban, „nem baj, legyen szar az ének” felkiáltással. De már annyira szar volt, hogy nem volt vicces sem. Sok véletlen is közbeszólt, például a Tangát egy teljesen bebaszott csajjal vettük fel, aki azt se tudta, hogy hol van, életében nem énekelt és kurvára bírják az emberek. Viszont amikor én énekeltem, az csak simán szar volt, úgyhogy azt elengedtük. Nagyon megválogatjuk, hogy mi az, amit kiengedünk a kezeink közül, bármilyen furán is hangzik, de ragaszkodunk egy bizonyos minőségszinthez, ami első hallásra lehet, hogy nem is tűnik fel, mégis nagyon sokat dolgozunk a dalokon. Például arra is odafigyelünk, hogy a legjobb emberekkel készítsük a keverést. Kicsit olyan a folyamat, mint azon az ábrán, ahol megmutatták, hogy a legdrágább, legautentikusabb analóg cuccokon felvesznek valamit, megkeverik profin, aztán átdigitalizálják és az mp3-lejátszó béna fülesén meghallgatja a rajongó.

Jappán: - Mi viszont próbáljuk elérni, hogy olyan profi legyen a cucc, hogy még ott is kibaszott állatul szóljon. (nevetnek)

Gerrison: - Pedig ha valaki meghallgatja, akkor egyből azt mondja, hogy ezt ő is meg tudja csinálni. A suttyó a sufniban. Ez ugyebár az elemi reakció.

Jappán: - Valami paraszt csinált egyszer egy számot és feltette Myspace-re, hogy tessék én is tudok ilyet. Annyira szar volt, hogy olyat akkor se tudnánk csinálni, ha direkt arra mennénk rá, hogy nagyon paraszt legyen.

Gerrison: - Ahogy hallgatjuk ezeket az új elektronikus tánczenéket, mi is mindig arra gondolunk, hogy szeretnénk ilyen nagyon modernnek lenni, de egyszerűen nem tudunk olyat létrehozni. Azzal a felkészültséggel és háttérrel, amivel mi rendelkezünk, ezt tudjuk: ahogyan mi elképzeljük az elektronikus tánczenét.

Jappán: - Mellesleg a nagy produkciók is a tökéletes technológiát alkalmazzák. Azt gondolnád, hogy a Macbookon összepattintják és csá, de nem, láttam egy dokuban, ahogy a Swedish House Maffia az Abbey Roadon keveri a lemezt a legprofibb körülmények között.

Gerrison: - Ha elektronikus zenét csinálsz, akkor ott kell lenni, ahol történnek a dolgok. Ott, ahol elkezdődik a trap valami klubban, nem pedig itt putrifalván. Na jó, persze Magyarországon nem ez a lényeg. Ha voltak itthon popzenei törekvéseink, akkor azok amennyire akartuk őket, be is jöttek. Úgy is be tudtunk kerülni helyekre, hogy nem csak simán levettünk egy Nicki Minaj-számot, hanem tényleg megírtuk a dalt gitáron, zongorán. Nem mintha ez olyan kurva nagy dolog lenne.

Jappán: - Szerintem meg kurva nagy dolog.

- Külföldről kaptok visszajelzéseket?

Gerrison: - Semmilyen törekvéseink nincsenek külföld felé.

Jappán: - Egyszer megjelentünk egy kurva jó blogon az Elton John klipjével.

Gerrison: - Meg egy szakmai szintis oldalon írtak rólunk, hogy milyen cuccaink vannak. De kizárólag a magyar embereknek szánjuk a Soerii & Pooleket.

- A magyar zenei körforgásba mennyire gyorsan kerültetek be? Elég volt a korábbi zenekari múlt?

Gerrison: - Úgy mondanám, hogy az egészet úgy hoztuk össze, hogy megpróbáltuk átugrani a Magyarországon bevett 15 év lófaszkodást. Ennyi idő kell, mire egy fesztiválon normális időpontban játszhatsz. Olyanokat vettünk be a zenekarba, akik már eleve húzónevek zenészszempontból, hogy lerövidítsük a vérkeringésbe kerülést.

- A zenészszakma mennyire fújolt rátok?

Jappán: - Mindenki imádja. Egyetlen egy embertől kaptunk negatív kritikát, egy szaxofonostól, akit megkértünk, hogy fújjon az egyik számunkban, de azt mondta, hogy ekkora fost még életében nem hallott. (nevet)

- Nem is feltétlenül erre gondolunk, hanem, hogy „jönnek ezek, be vannak hálózva, megcsinálnak egy népcirkusz-show-t és aratnak”. Ilyen hangokkal se találkoztatok?

Gerrison: - Valahol szórakoztató, hogy aki utál minket az azért utál, mert ezt milyen könnyű megcsinálni és mégis mekkora a sikere. De aki kicsit is foglalkozott valaha zenével, az könnyen rájöhet, hogy kibaszott nehéz dolog egy ilyen produkciót összehozni. De ez nem bosszantó kicsit sem, inkább poén nekünk is, amikor azt mondják, hogy én is meg tudom csinálni. Aha, tesókám. Amúgy abban hiszünk, hogy minél elemibb valami, annál jobban működik. Ha elkezdesz művészkedni, a Facebook like-ok száma zuhanni kezd. Amint nem azt mondod, hogy pina, hanem azt, hogy ami a nő lába között van, az máris rétegműfaj.

- Azt mondjátok, hogy a lehető legnagyobb, legegyszerűebben megszólítható réteget célozzátok be, ugyanakkor azt is, hogy a zenenördöket is behálóznátok a mindenféle szuper analóg szintis kikacsintásokkal. A két tábor között elég nagy a szakadék.

Gerrison: - A zenenördökkel az van, hogy mi is azok vagyunk, de ha lejön egy sima kollégista arc a Schönherz 13. emeletéről és megnézi a cuccokat, azok neki nem mondanak semmit. Ha a faszomba fújnék és abból jönne ki hang, az neki ugyanolyan jó lenne. Amikor olyan helyre hívnak, hogy nem tudják kifizetni a teljes show-t, akkor elmegyünk dj-act-ként és laptopról toljuk, plusz van velünk néhány show-elem. Azt vettük észre, hogy nem veszik le a különbséget a tizenöt fős szuperprodukció és e között, ugyanúgy koncertként emlegetik ezt is. Elgondolkodtató, hogy miért megyünk el 15 fős galerivel, amikor mehetünk két laptoppal is, amin előre megvágtuk a műsort és bebaszhatok a színpadon. Senkinek nem tűnik fel a különbség. Ez egy elég nagy problémája korunknak. Eleve nagyon szeretjük a zenekart és szeretjük a kihívásokat is, szóval nem hagyjuk abba, de néha ránk cáfol a valóság.

- Ez régen is megvolt a nyolcvanas-kilencvenes években a diszkóhaknikkal.

Gerrison: - Egyszer kitaláltuk azt, hogy full playback show. De annyira, hogy még az átkötő szövegeket is felvettük előre. Ezt egy szombathelyi diszkóban csináltuk meg és nem vették észre!

- De akkor végeredményben azzal is rengeteg dolgoztatok. Nem térül meg, hogy a helyszínen nem kell produkálni magatokat.

Gerrison: - Szeretünk dolgozni.

Jappán: - Kibaszott lusták vagyunk, de szeretünk dolgozni.

A BRUTÁLIS NYÁR, BRUTÁLIS SOERII & POOLEK KLIP ITT.

- Volt olyan, aki visszautasította a közreműködésre szóló felkéréseteket?

Gerrison: - Amikor a Valentin napi dalt, a Legyünk boldogokat vettük fel, három embert írtunk fel a listára: Gergely Róbertet, Szikora Róbertet és Miller Zoltánt. Gergely Róbert köszönte, de visszautasította a felkérést, mert, hogy ő most vidéken dolgozik egy színházban és neki a színészet most fontosabb. Szikora Róbert elvállta. Volt egy másik, ami még nem jött össze. Az az álmom, hogy egy olyan elektrós dalt csináljunk, amiben Ganxsta Zolee rappel és Vásáry André énekel amolyan Ötödik elem sztilóban, de ez még várat magára.

- Ezek szerint a dalaitok előbb koncepcióban születnek meg? Csinálni egy olyan számot, ami…?

Gerrison: - Ahogy Karányi is mondta: vannak a gépeinkben loopok, több ezernyi, és ha egy csillagképet akarsz kapni, akkor, mint egy horoszkópot a megfelelő loopokat csak össze kell kötni. (nevetnek) De a viccet félretéve, először elkezdünk dzsemmelgetni, hangszíneket válogatni, ezekből összeáll valami, aminek már ismerjük a hangulatát és akkor kezdünk agyalni, hogy ez kivel működne jól, addigra pedig már általában meg is van a koncepció. Aztán felhívjuk a menedzserünket, hogy intézd el, hogy a faszomtudja ki énekeljen velünk. Vagy felhívjuk mi, ha ismerjük, de mostanában szeretjük ezt lepasszolni (röhögés). És lehetőleg ingyen jöjjön. Leülünk vele, megbeszéljük, hogy mit hogyan és egy jó stúdióban felvesszük a dalt. Próbálunk elszállni a hangszereléssel, hogy minél nagyobb legyen a dal, minél himnikusabb, pátoszosabb. Vagy összejön, vagy nem.

Jappán: - Szikora Robi kurva jó fej volt amúgy. Egy hétvége alatt megírta a szöveget. Meg megcsinálta normálisan az akkordmenetet. Odamentünk hozzá, megmutattuk laptopon a dalt, elővett egy gitárt és kérdezte, hogy „ez mi, hogy van?” És már mondta is, hogy „mi lenne, ha így csinálnánk, hogy plim-plim” és már mutatta is. Kérdezte, hogy „melyikőtök zongorázik?” Jelentkeztem bátortalanul. Azt mondja: „gyere oda a zongorához, nézzük csak meg”. Mondom, aha (röhögés). Elég komoly suli volt. Nagyon kedves volt, és nagyon jó volt vele együttdolgozni.

Gerrison: - Van egy eredeti Bambi üdítője, félig van az üveg, mondta, hogy kóstoljam meg. A Fenyő Mikitől kapta.

- Megkóstoltad?

Gerrison: - Nem, kurva szarul nézett már ki (röhögés). De nagyon menő volt.

SZIKORA RÓBERT HARMINC ÉVE VAN PÁLYÁN AZ R-GO-VAL, VELE IS NAGYINTERJÚT KÉSZÍTETTÜNK.

- Van olyan álomközreműködő, aki még a listátokon van és remélhetőleg sorra fog kerülni egyszer?

Gerrison: - Nekem az a mániám, hogy elvinni egy nemzetközi szintig a dolgot, Dr. Alban, vagy Rick Astley jó lenne, de a menedzserünk szerint ez faszság. Én hiszek benne, hogy egyszer megvalósulhat. Mondjuk, itt jut eszembe, hogy volt arra egy terv, hogy Chuck Norris-szal is készítsünk egy reklámot, de elzárkózott előle az öreg. De legalább megpróbáltuk.

Jappán: - Az az alapelvünk, hogy mi végezzünk el mindent. Tegyünk meg mindent. Meg is tettünk.

- Meddig lehet fokozni ezt a fajta hatásvadász produkciót?

Gerrison: - Már nem lehet. Tavaly év végén eljutottunk oda, hogy mi is elgondolkodtunk ezen és rájöttünk, hogy hagyjuk a hatásvadászatot, helyette dalokat írunk és kész. Nem arra fogunk rámenni, hogy minél durvább legyen. De aztán a rajongók elkezdtek írogatni, hogy miért csináltunk ilyen hülye popdalt, úgyhogy megszületett a Pusszy és akkor mindenkinek be van tömve a pofája. Most megint csinálhatunk egy normális dalt. Ilyen Pusszy szintű számokat bármikor össze tudunk hozni, mégis erre kapjuk azt a reakciót, hogy még mindig trúk vagyunk. Viszont kurvára szeretjük a pénzt és az ilyen Pusszy típusú számokból semmit nem látunk viszont, ha meg írunk egy popdalt, akkor a rajongóink oltanak le minket.

Jappán: - Abból viszont keresünk pénzt.

Gerrison: - De ha nem kerülünk be a rádióba, akkor nem hívnak el ide meg oda. Kétélű a dolog, és a helyzetet úgy oldottuk, meg, hogy jön egy ilyen dal, aztán meg egy olyan. Nehéz. Az ember nem akar olyan számot írni, amivel a magyar rádiók elvei szerint be lehet hozzájuk kerülni, mert egy olyan szám az egy rakás szar. Hogyan legyél okos? Ha azt akarjuk, hogy írjunk egy olyan dalt, ami lemehet a rádiókba, azt simán kivitelezzük. Befejezem ezt a burgert, mire átérünk a stúdióba, már megírtam a szövegét, felgitározom, Japi lekeveri egy fél óra alatt, elküldjük a rádióba és azt mondják, hogy „hú bazmeg, de kurva jó, pont erre gondoltunk, oké, jövő héttől már megy is.”

- És ha ebbe a formulába visztek bele egy olyan csavart, amitől számotokra is vállalható marad?

Jappán: - Akkor már nem játssza le a rádió. Nagyon beható kísérleteket végeztem el ezzel kapcsolatban, és 100%-os biztonsággal mondom, hogy bármelyik zenekarnak bármikor csinálok olyan számot, ami csak úgy átsuhan a kereskedelmi rádiók rostáján.

- Hová vezet mindez?

Gerrison: - Nem a zenét szolgálja, az biztos.

Jappán: - Nem lesz megvilágosodás. Még csak oda sem vezet, hogy azt a harminc évet leküzdjük, ami fennáll a normális popkultúrájú országokkal szemben. Arra van igény, ami nem kíván semmilyen szintű odafigyelést és gondolkodást. Lehet, hogy eljutunk odáig, hogy olyan számok mennek majd a rádióban, amik most a reptéri vécéknek íródnak.

Gerrison: - Amikor én gyerek voltam, és kijött a Nevermind, akkor mi azt mondtuk, hogy „Anyám!” Most meg nincs olyan lemez, amire egy mai kölyök ezt mondhatná. Megy a rádió és ha a salgótarjáni koleszban az arc nem a Pitchforkot, meg a Gorilla Vs. Beart olvasgatja, akkor azt hiszi, hogy ez a követendő minta. Aki ma elkezd zenélni, azt mondja, hogy nézzük, mi megy a rádióban. „Ja, ez?” Akkor ezt kell csinálnia, mert máskülönben nem kerül be a rádióba, aztán nem fogják elhívni a fesztiválra és így tovább. Ez egy ördögi kör. Nem tudom, kik döntenek a rádiókban, lehet, hogy anyám. De ezt nem hiszem. (nevetés)

Jappán: - Anyukád illegalitásban valamelyik rádió intendánsa?

Gerrison: - Nem tudom, kiről van szó, de úgy képzelem, hogy egy olyan figura, aki már kurva régóta ott van, van egy geci nagy szobája, nem látni az arcát, csak egy kalapban és sálban áll háttal, kezében egy macska és néz ki az ablakon. Akinek telefonálnak az űrből, hogy „figyeljél, nem elég geci szar még a zene, csináljál még vele valamit!” (röhögés) Előbb-utóbb a pokolra kerül az egész ország.

Jappán: - Volt már olyan megkeresésem, aminél természetesen gondolkodás nélkül tettem le a telefont, hogy „tényleg igaz, hogyha te csinálsz egy számot, az biztosan le fog menni a rádióban?” A másik meg egyszer felajánlott 10 000 Ft-ot dalonként, hogy én küldjem be a számaikat a rádióba, mert az a siker receptje. Már a zenekaroknál is van egy olyan eleve elrendelt sötétség, hogy például ilyen dolgokat halálosan komolyan végiggondolnak.

- Naiv kérdés, de tényleg ennyire fontos a rádió még ma is? Mi a helyzet a YouTube-bal és a többi csatornával?

Jappán: - A YouTube-bal semmivel sem vagy beljebb, ott is meg kell keresni, hogy mit akarsz nézni, hacsak nem a rádióknál semmivel sem jobb ’népszerű dalok’ csatornára kattintasz. De ez ugyanaz a szint.

Gerrison: - Persze, van az is, meg a Soundclouddal is meg lehet kerülni dolgokat, de ez a hipszter faszok terepe. Én se hallgatok rádiót, de ez az ország lakosságának csak a 0,001 százaléka. Az emberek többségének nem az a problémája, hogy egész nap azt nézzék az interneten, hogy most mi a kurva menő, hanem a napi gondjaik közben egész egyszerűen hallgatják a rádióból, azt, ami szól. És ezért nem lehet őket hibáztatni, szó sincs ilyesmiről. Ami gond, az inkább az, hogy az elmúlt tíz évben az egy lábujjamon meg tudom számolni, hogy hány olyan mainstream előadó bukkant fel, akit nem valamelyik faszom tehetségkutató vakarta ki a seggéből és őket szólítják művész úrnak a falunapokon. És az a kurva ijesztő, hogy ezeknek az előadóknak olyan a szerződése, hogy mindnek ugyanazokkal a stock-zeneszerzőkkel kell dolgozniuk, akik leszarják az egészet. Lélektelen popzene galeri, egy maffia szerintem. Az embereknek meg ezt kell hallgatniuk, a világ selejtjét, porcukrot szórnak a szarra.

- A falunapokra titeket is hívnak, nem? Ott tényleg közel kerülnétek az országhoz, amiről most itt beszélünk.

Gerrison: - Nem annyira hívnak.

Jappán: - Nem feltétlenül akarunk közel kerülni. Szerintem azt a zenét, amit mi csinálunk, azt a kollégistáknak szánjuk. Ehhez a közeghez elég rendesen eljutunk. Hiába sírunk, hogy a rádiókba milyen számok mennek, mert nem arról beszélek, hogy a mi számainknak kellene menniük, hanem normális zenének. Azt sem hiszem, hogy a mienk olyan zene lenne, ami belefér egy ideális világba. Nem azért csináljuk. Nekem itt alapvetően a sima popzenével van bajom.

- 2010. január 1-én megjelent egy lemezetek Ua-Mua címmel, de azóta csak dalokat adtatok ki, a lemeznek már nincs értelme?

Gerrison: - Mi nagyon szeretjük a lemezeket, naponta hat-hét új albumot meghallgatok, nagyon súlyos hobbim ez. Szóval a lemezben hiszek, de a zenekarral azért nem készítünk komplett albumot, mert tízszer annyit kellene rajta dolgozni, hírértékben pedig pontosan annyit nyom, mint egyetlen dal. Inkább csinálunk egy jó klipet, ami ugyanúgy pár hónap alatt fut ki, mintha kiadtunk volna egy albumot. Ha rockzenekar lennénk, akkor más lenne a helyzet, de mi olyan dalokat szeretnénk kiadni, amik mind hit single-ök és egy teljes lemezen keresztül ezt nehéz megvalósítani. Úgyhogy inkább számokat adunk ki és majd, amikor összegyűlik annyi, akkor kiadjuk a best of-ot. Egyrészt így könnyebben tudunk fókuszálni, hogy jó legyen egy adott dal, másrészt kevésbé vagyunk megkötve, mert pár hónap után jöhet megint egy újabb szám.

Jappán: - Aztán van az is ebben az elektronikus popzenében, hogy irgalmatlan gyorsan avul el. Egyik nap hallgattam a Deadmau5-t az autóban és mondtam magamban, hogy jó, jó, de kicsit olyan régies, mikori is ez? Meg kellett néznem, és látom, hogy 2012-es, na ne.

- A show-ban lesz változás?

Gerrison: - Már elkezdtünk rajta gondolkozni, mert kicsit mi is unjunk. Akarunk bele egy komolyzenei részt, Vivaldi csellóval és így tovább, hogy kicsit okítsuk az embereket. Valahogy ezt összehozni a parasztsággal. Sok ötletünk van, de mérlegelni kell, hogy mi az, amit megengedhetünk magunknak és mi az, amit el tudunk vinni messzire. Lesznek meglepetések. Csak arra is figyelni kell, hogy a megőrült rajongók egy csomó mindent leamortizálnak.

Jappán: - Vagy pedig olyan kell, amiből sok van, de az megint csak kurva drága.

- Mit jelent ez nagyságrendileg, mekkora a produkció költségvetése?

Jappán: - Nem akarok konkrét számokat mondani, de annyit elárulhatok, hogy a mi ismertségünkkel vetekedő, sima ötfős zenekar két-három tagjának a gázsija, amivel indul egy Soerii & Poolek-koncert gázsija, és akkor még senki nem kapott nálunk semmit, mi sem kerestünk egy fillért sem. Végül is kimondhatom, 100-150 000 Ft, amivel indul a műsor költsége.

Gerrison: - Nem lehet mondani, hogy a pénzért csináljuk. A buliért (nevetnek).

Jappán: - Legalább van ingyenpia a műsorunkban, arra nem kell költeni (nevetnek).

- Körbeértünk, onnan indultunk, hogy mennyire szerettek bulizni.

Gerrison: - Életem legjobb pillanatait ennek a zenekarnak köszönhetem. És ez nem túlzás.

interjú: Dömötör Endre-Forrai Krisztián
fotók: miki357

a Recorder magazin nyolcadik számának címlapsztárja, Odett vendégeskedik a kilencedik szám címlapsztárjainak legújabb klipjében, a Pusszy-ban: