"Nekem itt minden kincs" - Németh Juci (interjú)

Hogyan passzol össze a rock chick perszóna és a turi sikk ízlés? Németh Juci (Nemjuci, Budapest Bár) esetében tökéletesen; olyannyira, hogy az énekesnő alig két hónapja saját használt ruha butikot nyitott az Astoriához közeli Csendes kávézóban, Nemruci - mi más - néven. A maga műfajában is egyedülálló csöpp kis boltnak muszáj volt utánajárnunk, azért is, mert Jucival még nem készítettünk interjút a Recorderen. Most viszont jó nagyot beszélgettünk vele ruhákról, magyar öltözködési attitűdről, ronda göncök viselésének titkáról, de szóba kerültek régi vállfák, sőt, még Kanye West is - na és persze a zenekaros dolgairól is informálódtunk. 

- Hogyan, miből született meg a Nemruci?

- Tavaly december 10-én nyitottunk, előtte három héttel még nem gondoltam, hogy nekem butikom lesz. Nem volt előzetes tervezgetés, nem nézegettem kiadó üzlethelyiségeket, mindent tulajdonképpen percek alatt találtam ki és intéztem azonnal, annyira égetett a megvalósítási vágy - iszonyúan érdekes energia halmozódott fel bennem ez alatt. A dolog közvetlen előzménye, hogy ugye csináltam a Nemjuci Turit, ami a zenekar hivatalos merchandise-a; nekünk nem új pólóink meg ilyesmik vannak, hanem turkálok mindenféle női és férfi ruhákat, amikre rányomjuk a zenekar logóját, aztán ezek minden koncerten ki vannak rakva egy dupla állványra és lehet belőlük válogatni. Szereti ezt a dolgot a közönség, főleg a fesztiválokon, mert kuriózum, és szeretjük mi is, mert amellett, hogy persze megvan a reklámértéke, illik hozzánk, a szellemiségünkhöz, az imidzsünkhöz. Én magam sem vásárolok új ruhákat, hanem turkálok, az ésszerű vásárlás híve vagyok. A butik pedig úgy jött, hogy jó viszonyt ápolok a Csendes kávézó tulajdonosával, és Dezső egyszer konkrétan hátba vert, hogy "Juditka, van itt hátul az a kis helyiség, hát nem csinálod meg ott a Nemjuci Turit?” Abban a pillanatban tudtam, hogy ez nem az lesz, hanem egy butik, ahová jöhetnek az extrémebb ruhák is.

- Ezek szerint itt még jobban kiélheted magad?

- Amikor a Nemjuci közönségének turkálok, az egy szélesebb spektrum stílusban, majdnem minden kölök igényét ki kell elégíteni a streetes cuccoktól a konfekciódarabokon át az extrémebb cuccokig. Abszolút figyelem a közönség öltözködését és hogy mit visznek, mi a kelendőbb. Azt láttam, hogy a nagyobb részük nem vevő a vintage ruhákra, a régebbi vonalakra, és bosszantott, hogy nem tudok ilyen dolgokat turkálni, csodás darabokat hagytam ott mindig. A butik viszont abszolút éhes az ilyenekre.

- Mondhatjuk, hogy a Nemruci kínálatában a saját ízlésed erőteljesebben érvényesül?

- Hát, a fele cucc így is nálam köt ki, nem a butikban (nevet). Itt minden egyes ruhadarabnak története van, és igen, eléggé tükrözi az ízlésemet ez a bolt, nagyon kevés dolgot nem vennék csak fel - ilyen mondjuk a halálfejes férfi alsónadrág (nevet). Kötődöm is nagyon a ruhákhoz. Felváltva négy egyetemista lány dolgozik nálam eladóként, és ha vizsgáznak vagy nem érnek rá én ülök be; ilyenkor, ha a szemem előtt visznek el egy ruhát az olyan nekem, mint egy szakítás, szinte meg is siratom. De persze örülök neki, hogy utána újabbakért vadászhatok. Mindegyik darabot nagyon átgondolva választom ki, utána sok esetben kap egy kis extrát - egy díszt vagy felvarrót -; mire eladásra kerül annyiszor átmegy a kezünk között, hogy már nem third hand, hanem nem is tudom hányadik hand ruha lesz, és olyan, mintha a sajátom lenne. Egyébként az indulás óta már alakult a butik vonala, mert amivel indítottam, a retró, nyolcvanas évekbeli és fazonú cuccok és márkák mellé be kellett hoznom a "közönségbarátabb” cuccokat is, persze kategórián belül.

- Az eladó lányok mellett ki segít még neked?

- A legfontosabb támaszom és társam Tika, vagyis Gergely Katalin, a TÁP Színház színésznője, akivel nagyon jó barátságot ápolok tavaly nyár óta, nagyon jól egymásra találtunk. Ő hobbivarró, én meg hobbi üzletemberszerűség vagyok, a ruhákat pedig együtt alakítjuk át. A nemrucisításhoz hozzátartozik, hogy minden ruhába bele van varrva kézzel a Nemruci címke, amiket turkált biciklisnadrágokból csinálunk. Ez megint csak újrafelhasználás, másrészt mivel nagyon finom anyag, nem irritálja a nyakat, ezért a ruháinkból nem vágják ki, így őrzik a hírünket, nevünket- és viszik mindenfelé a világba Hollandiától Brazílián át Új-Zélandig.

- Sok a külföldi vevő?

- Igen, de ez adódik abból, hogy a Csendesben eleve sok a külföldi. A hely behoz egy nyitott, művész típusú réteget, külföldit és magyart egyaránt, ami az előnye. A hátránya viszont, hogy nekem nincs utcafrontom, kirakatom, így nem esnek be járókelők, néha horgászbottal kell fogni őket  Meg ott van a Facebook, ahol már elég sok a lájkolónk.

Itt belép egy lány és tétován megkérdezni: "Nem tudjátok, a mosdó merre van?" Juci útbaigazítja.

- Na, hát ez az. Itt van a hátul az egyik vécé, így nagyon sok ember átmegy a bolton, úgyhogy a vécés néni szerepet is játszom (nevet). Az az érdekes, hogy míg a vécét kereső külföldiek körülnéznek és a boltot meglátva mondanak egy "váó”-t, a magyarok felveszik a szemellenzőt és tudomást sem akarnak venni arról, hogy itt van valami, sőt, még cikinek is érzik lereagálni. Azt látom, hogy a magyar embereknek elegük van az ingerekből, és ez az érdektelenség nagyon kiábrándító, ugyanakkor emlékeztet arra, hogy a nyitottságot nem szabad elveszíteni, mert ebből élnek az alkotó emberek, az ötletelők.

- Te nyilván nem csak ebből élsz, viszont ez a saját bizniszed. Hogy megy a vállalkozói élet?

- Nagyon sokat melózom azon, hogy jó ruhák legyenek itt és ez a kis ékszerdoboz jó energiát sugározzon. Minden figyelmemet, ami eddig szabad volt a Nemjucin és a Budapest Báron kívül, most leköti a butik. Igen, ez egy üzleti vállalkozás, ami az enyém, de nem idegen terep a számomra; szüleimnek kisállatkereskedése van, húgomnak turkálója volt Kapuváron, szóval az egész családban van egy ilyen véna. A tesóm mondta, hogy "Figyeld meg, a napjaidat be fogja aranyozni vagy feketíteni az, hogy hogy megy a bolt”,  amire én mindig legyintettem, hogy ugyan, engem ilyenek nem fognak befolyásolni - ehhez képest azt veszem észre, hogy otthon vagy gubbasztok vagy táncolok a napi sikertől függően. Viszont anyagilag több lábon állok - a Nemjuci, a Budapest Bár, a butik -  és mindegyikből élek, ezért sem feszülök rá egyikre sem, nem ül rájuk az, hogy mindenáron pénzt akarok belőlük kifacsarni. Persze álszerénységnek tűnhet ez, ráfizetni sem akarok, az is tény. A butikot is így fogom fel. Ez egy jól működő projekt lehet, imádom csinálni, a befektetett energiából pedig a vevők is kapnak.

- Szerinted mi a különleges a Nemruciban, miben más, mint a többi használt ruha butik?

- Talán mert én csinálom, és tudható az, hogy minden darabot én válogattam. Aztán nyilván maguk a ruhák, illetve az, hogy pici, hogy fura időpontban, délután 5-től este 8-ig van nyitva, és az attitűd, amit rajtam keresztül képvisel. Számomra abban nincs sikerélmény, ha bemegyek egy multi divatüzletbe, ahol baromi jó cuccok közül válogathatok sok pénzért, ugyanúgy, ahogy sokan mások, és majd ugyanúgy is nézek ki, mint mások. Én kevés pénzért szeretek izgalmas ruhákat beszerezni; van, hogy egy héten csak egy olyat találok, ami tetszik. Ez olyan hozzáállás, ami sokakban meglenne ugyan, viszont csomóan nem szeretnek végigjárni ezer helyet, és az ilyen butikok, mint az enyém, előválogatnak nekik. Bejött nemrég pár csaj, és azt mondták, azért lájkolták a Nemrucit, mert úgy menő, hogy közben távol van a nagyon sznob hipszter-közegtől. Abban bízom, hogy sokan lesznek, akik magukévá teszik a Nemruci szellemiségét és rájönnek, hogy érdemes ilyen, és hasonló üzleteket babusgatni. Egyébként itt meg kell említsem, hogy a Retrock (ők a Recorder hetedik és nyolcadik számának divatanyagában is közreműködtek - a szerk.), a Colorbar és a Lollipop Factory közvetlen támogatását is megkapom, nyitottan és lelkesítően állnak hozzá a butikomhoz.

- Olyan itt, mintha a te saját kis birodalmadba csöppennék.

- Itt gyakorlatilag szinte semmi sem új, a berendezések sem, a jegyzettömbök papírja sem - sok ötlet egyébként jó barátunktól, Nemes Pétertől származik. A nagymamáim vállfáit használjuk, egy részükön ott van még a neve is, Németh Istvánné, másik részükön gyerekek nevei vannak, mert óvónő volt és ezek még azokból az időkből maradtak meg. De vannak Vörös Október Ruhagyár logós vállfák is, szépek nagyon. Az állványok, polcok, az ajtó-ablak is hulladék alapanyagokból készült kézműves munkát dicsér, Buczkó Bence jóvoltából. Nekem itt minden kincs.

Bejön egy fiatal srác, a vécét keresi. Juci: - Hú, pedig de jó ruhákat tudnék neked választani! A srác, mintha nem hallotta volna, egyenesen be a vécébe.

- Egyszer idejött egy lány, hogy kér töltőt, mondom, adok, ha körbenézel. Vett is egy nyakláncot. Banális, amilyen tunkolás megy. Fejen állok, ha kell, csak reagáljatok! (nevet)

- A ruhákat honnan szerzed be?

- Megvannak a beszerzőhelyeim, ahol leengednek a pincébe bálát bontani, így egyesével tudom összeszedni a ruhákat, nem kell megvennem az egész bálát. Ezeket a kapcsolataimat évek alatt építettem ki, ma már megbíznak bennem. Iszonyat gyorsan tudok válogatni, ráállt a szemem arra, hogy pillanatok alatt átlássak egy komplett turkálót. Most például elhoztam egy Kanye West-pólót egy teljesen ótvar turkálóból, nem is értettem, mit keres ez ott. Nem vagyok Kanye-s, de a ruha klassz.

- Az feltűnt, hogy mintha vonzódnál a csiricsáré színű ruhadarabokhoz, amiket egy átlagos vásárló kifejezetten rondának mondana.

- Mint ez a sídzseki? Ezt ha Németországban kiraknám 50 euróért, simán elvinnék. Gyakran járok Berlinbe, ahol tényleg mindenki nagyon egyedi és nyitott, néha már nyomasztóan is, és ilyenkor mindig iszonyú lelkesen jövök haza, hogy újra és újra szembesüljek azzal, hogy itthon nem ez megy. A bevállalósabb darabokat a butikban úgy tűnik, egyelőre a külföldieknek turkálom.

- Vásárolnak nálad zenészek?

- Mindenki mindig csak ígéri magát, de ez ilyen, ide be kell jönni. Viszont Keleti Andris a Colorstarból volt az első vevőm, rögtön karácsonyra vett magának egy pulcsit és a feleségének egy felsőt.

- A te öltözködésedet mindig a second hand határozta meg?

- Elég régóta, igen. Sosem szerettem úgy kinézni, mint más. Nézegettem nemrég, hogy néztem ki az Animában, hát kegyetlenül, mostani szemmel semmi sem tetszik, amit akkor hordtam, viszont nem volt rajtam konfekcióruha. Annak idején Szombathelyen Szarka Gabi - a mostani Anima Fannijának anyukája, aki a mai napig kiváló barátnőm - volt számomra egy minta; egyedien, feltűnően öltözködött, már akkor jártak turkálókba, nem egyszer fellépő ruhákat is adott nekem kölcsön. Az ő ízlése, látásmódja nagyban formálta az enyémet is, tulajdonképpen akár onnan is eredeztethető ez az egész, ami eljutott oda, hogy Gabi most már saját bevallása szerint tőlem tanul, mindig mondja, hogy ő ezt a cuccot sosem szúrta volna ki. Ami rajtam van most pulóver, azt nem a Bershkában vettem, hanem az előttem lakó Irénke nénitől maradt rám, de ettől még nem érzem magam kevesebbnek, sőt, pont hogy többnek, mert vadászom a ruhákra, energiát fektetek az öltözködésembe és nem vagyok hajlandó úgy kinézni, mint mindenki más. Viszont fontos az is, hogy ne legyek úgy feltűnő, pikírt, hogy elterelje a lényegről a figyelmet. És visszatérve a "ronda” ruhákra - ezeket tudni kell viselni. Lehet, hogy azt mondod egy pulcsira, hogy gáz, de ha felveszem egy jó farmerrel és akár kicsit kifestem hozzá magam, akkor belém szeretsz. Tika olyan stílusú csaj, mint én, és szeretem őt nézni, hogy miben van, mert látom, hogy olyan cuccok, amiket le nem hoznál a padlásról, hogy működnek egy fasza csajon, aki az öltözködésével nem úgy hangsúlyozza magát, mint a többiek, és ettől lesz különleges.

- A Nemjuci tagjait is te öltözteted?

- Igen, és mivel három tök különböző fiúm van, elég izgalmas feladat. Persze vannak saját cuccaik is, nem mindent én aggatok rájuk, max. összenézem. Hamarosan beindulnak a zenekaros dolgok, szóval arra is kellene már lassan turkálnom, magamnak is.

- El is érkeztünk ezzel a zenekari ténykedéseidhez. Mi várható idén Nemjuci- és Budapest Bár-fronton?

- A Nemjuci most ötéves, ez az év ennek jegyében telik el: lesz egy elég nagy országos turné sok helyszínen, Budapesten március 16-án az A38-on játszunk, aztán jönnek a nyári fesztiválok, és ősszel még lehet, hogy folytatjuk a turnét. Gitáros váltás volt, Faragó Tomi barátunk (jelenleg We Are Rockstars / Dictator & Hussar - a szerk.) helyett jött a Szőke Barna, aki a Qualitonsban játszik és a Hó Mártonnal, ő behozta a zenénkbe a pszichedelikusabb, nagyobb ívű, nem kapkodós-punkos témákat. Ez mindig megvolt bennünk, csak abból a négyesből a hektikusabb zene jött, vele pedig mernek a részek elnyúlni, kiszélesedni, nem csak arról szól a dolog, hogy ébresszük fel az embereket. Épp ideje váltani öt év után, úgyhogy az ő érkezése kapóra jött, íródnak új számok is és készül új videoklip, a Blind Man című rádiós dalunkból, Szabó Áron (aki Recorder egyik kedvenc tavalyi magyar kiadványát jegyző Haunebu tagia is - a szerk.) rendezésében. Én többet akarok gitározni, dobolni, a fiúk pedig végre elkezdenek vokálozni, mert nagyon kell a Nemjuciba a fiúhang, amit én a kezdetek óta szeretnék. A Budapest Bár pedig már letudta a maga öt évét, velük előbb Brazíliába megyek két hétre, amiből hat alkalommal koncertezünk São Paulóban helyieknek, aztán onnan irány New York. Jelentem: ezalatt sem lesz zárva a butik!

interjú: Forrai Krisztián

fotó: Bíró Gergely / Facebook