Crystal Castles: III (lemezkritika)

Járt már nálunk az elmúlt évek egyik szintis-elektrós sikerduója: a Crystal Castles 2011-es Sziget fesztiválos fellépése után viccesen velős interjút is készítettünk a zenefelelős Ethan Kath-tal. És még fog is jönni, hiszen 2013. február 26-án az A38-on lép majd színpadra a CC, ráadásul nemcsak a helyszín ígérkezik szerencsésnek, de még az apropó sem rossz: új lemezét turnéztatja a kanadai páros. Kritika.

Kiadó: Fiction / Universal

Megjelenés: 2012. november 8.

Stílus: kísérleti elektronika, szinti-punk

Kulcsdal: Wrath Of God

Jó egy évvel ezelőtti interjúnkban az új lemezt firtató kérdésre Kath azt mondta, hogy már készen van hozzá két dal, de nem fog róluk beszélni. Nos, Ethan, nyugodtan mondhattál volna bármit, mert – azt így már az elején elárulhatjuk – nagy meglepetések a harmadik Crystal Castles-albumon sem érik a hallgatót. A chiptune-os, kísérleti szinti-elektonikás, zajos lo-fi zene a 2006-os kezdetek óta csak nagyon finom árnyalatokkal változott. A nyersesség, Alice Glass nagyon érzelmes éneke és a duó hol megbabonázó, hol frusztrálóan idegesítő, tehát mindvégig hatásos dalai a teljes eddigi pályát jellemzik, és nincs másképp az új albumon sem. Ami másképp van, az az, hogy ezúttal Varsóban vették fel a lemezt, Kath állítása szerint nem használt számítógépeket, csak tisztán régi szintiket és szekvenszereket, és minden dalt elsőre rögzítettek (feltételezhetően ez az énekre vonatkozik), hogy a legelemibb hatások érvényesülhessenek. Nos, a III-t hallgatva az előbbiek alapján azt kell megállapítani, hogy Kath és Glass az elmúlt négy-öt évben rengeteget fejlődött, hiszen a megszokott hangzást és a zsigeri éneket tökéletesen adják vissza az új módszerekkel rögzített albumon is, sőt. A III mintha áttetszőbb, azonnalibb hatású, végeredményben tehát mintha polírozottabb, sőt egye fene, mintha poposabb lenne (még szépen csilingelő záródalt is kapunk). A már eddig is jellemző kettősség továbbra is jelen van: azonnal ható, mosolyra fakasztóan jó hangszíneket használó slágerdalok közé érkezik lendületet megakasztani egy-egy hallójárat-inzultáló darab (pl. az Insulin). A sajátos elemeket mind belekeveri az új osztásba Kath: van itt is bitpop, chiptune, witch house-os tütütü, gótikus szellemvokálok, szokásos effekthegyek, torzított énekek, de hallhatunk olyan analóg szintihangokat is, amik újdonságként szolgálnak. Végeredményben olyan lemez lett a III, amit érdemes többször is végighallgatni, az apró lépések politikájával haladás is felfedezhető a zenekari pálya ezen újabb fejezetén, és a Crystal Castles ereje továbbra is abban található, hogy az érdekes-izgalmas-fárasztó tánczenei megoldásokra néha sokkolóan közel férkőző, de úgy általánosságban is mindig nagyon érzelmes énekek, dallamok, és a műfajban szokatlanul önfeltáró szövegek kerülnek. Na jó, és az image még mindig nem elhanyagolható tényező ebben a sikertörténetben.

8/10

Dömötör Endre