Lemez gyorstár - 43. hét

E heti mini lemezkritikáinkban az R.E.M. ex-szólógitárosának szólóalbuma és az év eddigi legjobb hiphop-lemeze mellett van springsteeni hardcore-rock, kozmikus footwork, psych-pop, wonky dub pop és sebzett lelkű IDM. Hogy melyik mi konkrétan, kiderül rövid recenzióinkból.

Peter Buck: Peter Buck

Kiadó: Mississippi Records

Megjelenés: 2012. október 5.

Stílus: alternatív rock, kísérleti rock

Kulcsdal: Some Kind Of Velvet Sunday Morning

Miután Michael Stipe hangsúlyosan kijelentette, hogy nem tervez szólókarriert és Mike Mills is folyton arról beszélt az R.E.M. feloszlása után, hogy nem rohan stúdióba, sejteni lehetett ki lesz az első ex-R.E.M.-tag, aki valamilyen formában visszatér. Peter Buck mindig is aktív volt producerként, közreműködőként, oldalági zenekar tagjaként (csak három példa: The Minus 5, Tired Pony, Eels). Mondjuk az esély inkább arra volt nagy, hogy valamilyen formációval bukkan fel, ám ehelyett egy végtelenül laza, alacsonyan röptetett (mindössze 2000 példányban, vinylen kiadott) szólóalbummal bukkant fel, melyen sokszor énekel - na jó, sokszor énekbeszél! És ez nagyon jól van így, hiszen a felszabadult (vendégzenészekkel és -énekesekkel, köztük Mills-szel néhány nap alatt felvett) anyag kellően erős, változatos, meglepő és egyáltalán nincs tétnélküliség érzete. Bizony, még azt is hallhatjuk, milyen egy R.E.M.-sláger, Stipe nélkül.

7/10

Dömötör Endre

Kendrick Lamar: good kid m.A.A.d city

Kiadó: Top Dawg / Aftermath / Interscope

Megjelenés: 2012. október 22.

Stílus: hiphop

Kulcsdal: m.A.A.d city

Huszonnégy évvel az N.W.A. után egy 25 éves dél-kaliforniai rapper megcsinálta a maga "egyenesen a comptoni gettóból" lemezét, ráadásul az oridzsinál gengszterrepperek zenei producerének, Dr. Drének a kiadójánál (sőt, Dre featol is a Compton c. számban, így teljes a kör). Míg az előkép minden tekintetben nyers volt és letaglózóan brutális, a tehetségét öt mixtape-pel és egy saját kiadású albummal fényesre polírozó Kendrick Lamar nagykiadós debütálása zenében grandiózus módon drámai, történetmesélésben pedig szinte már irodalmi szintű mestermű. A drogoktól és véres bandaháború-erőszaktól átitatott közegéből kitörni vágyó, annak visszahúzó erejével küzdő "jó srác" szuggesztív tanmeséjéhez olyan nagyágyúk asszisztáltak, mint zenefelelős oldalon Just Blaze és a Neptunes, vendég rapbetétileg Drake és a veterán homie, a Compton's Most Wanted-tag MC Eiht, de ők tényleg csak a kötelező kellékek Kendrick elsöprő alakításához. Minden ízében klasszikus hiphop-album ez, amely kiérdemelte az instant klasszikus státuszt.

10/10

Forrai Krisztián

Titus Andronicus: Local Business

Kiadó: XL Recordings

Megjelenés: 2012. október 22.

Stílus: punk rock, hardcore americana

Kulcsdal: In A Big City

A Titus Andronicus első két albuma megunhatatlan. Na jó, majdnem megunhatatlan. Köpködve, inakat megfeszítve kiénekelt, de végig énekelt, robbanás közeli hardcore-rock, valahol a springsteeni esztétika mentén (igen, New Jersey-ből származnak). Az első (The Airing Of Grievances, 2008) ösztönös album volt, a második (The Monitor, 2010) ötletesen kidolgozott koncept, ám időközben rendesen rotálódtak a tagok Patrick Stickles énekes-gitáros-zenekarvezető körül. Ennek tulajdonítható vagy sem, de a Local Business című harmadik album kevésbé zsigeri, ritkábban lobban lángra rajta a szikra, ami azért a sűrű, de érzelmes darálás, a számok közt pillanatnyi szünetet sem hagyó lendület és továbbra is meglepő váltásokkal tarkított hosszú szerzemények során még így is sokszor megcsillan. Nem unalmas.

8/10

Dömötör Endre

A RECORDER 2010-ES ÉVVÉGI LISTÁJÁN A MÁSODIK TITUS ANDRONICUS-LEMEZ TOP 10-ES VOLT!

Ital Tek: Nebula Dance

Kiadó: Planet Mu

Megjelenés: 2012. október 22.

Stílus: kozmikus footwork

Kulcsdal: Pixel Haze

Hol van már az a brightoni csávó, aki Terminátor tematikára készített breakcore hülyeségeket? Még mindig itt, csak felnőtt egy kicsit, meg odadörgölőzött a trendekhez: színes egyéniségű post-dubstepeket már eddig is kreált, de most a tőle megszokott neonszintis hangulatokat rárántotta fürge, 140-160 BPM-es footwork gerincekre (persze jócskán lekerekítve a műfaj kiálló, szúrós bordáit), az eredmény pedig diszkográfiájának eddigi legerősebb darabja, félúton Nosaj Thing és az Africa Hitech között. Az egyetlen, ami felróható neki, hogy egyik-másik szám hangjai túlságosan is felcserélhetőnek tűnnek egymással, de ez legyen a legkevesebb, ha egyszerre táncolhatunk és lebeghetünk.

7/10

Unger András

Melody's Echo Chamber: Melody's Echo Chamber

Kiadó: Fat Possum

Megjelenés: 2012. október 22.

Stílus: psych-pop, dream pop

Kulcsdal: Crystallized

Nagyon sajnálom, de nem tudok objektív lenni, ez a debütáló lemez ugyanis gyakorlatilag nekem készült. Melody Prochet francia lány, angol és francia nyelvű dalokkal, Trish Keenant (Broadcast) idéző énekhang, a hatvanas évek pszichedéliája. És a Tame Impala-rajongók is rácsatlakozhatnak, hiszen a zenekar agya, Kevin Parker volt az album producere. A sztratoszférában lebegő éteri dallamokba belefúródó, kásás noise gitárok, azokból vulkánként kitörő elektronikus bugyborékolások, néhol hiphopos alapokra ráfröccsenő savas eső. Hát, nagyjából ilyen ez a lemez.

8/10

Soós Csaba

Lukid: Lonely At The Top

Kiadó: Werk Discs / Ninja Tune / Neon Music

Megjelenés: 2012. október 22.

Stílus: IDM, ambient

Kulcsdal: This Dog Can Swim

Elég átpörgetni a manchesteri Luke Blair facebookos bejegyzéseit, hogy nyilvánvaló legyen, egy mélységesen lehangolt, önmagát kórosan lekicsinylő és ostorozó ember ő. Legalábbis most ilyennek tűnik, és negyedik lemezanyaga is ezt támasztja alá. Nincs kétség, az Actress Werk Discs labelén (amelyen Zomby és Lone is jegyez albumot) kijött Lonely At The Top egy magába zárkózott, sebzett lelkű producer hangfestményeinek gyűjteménye (a zenét tökéletesen visszaadja a borító). A torzított dobhangokból kikevert zord ritmusokból, recsegő-sistergő alapzajból, melankolikus szintidallamokból és szenvedő tónusúra sötétített emberi hangfoszlányokból rétegzetten felvitt, mégis odakentnek ható számokból árad a sivárság és a reményvesztettség, ezt az album elején és végén oldja csak néhány pillanat (a zongorás Snow Theme vagy az egészen chill-wave-es Laroche) - a megnyugvás és bizakodás elillanó pillanatai. Elkészíteni biztosan fájdalmasan volt, hallgatni mégis jó.

8/10

Forrai Krisztián

Egyptian Hip Hop: Good Don’t Sleep

Kiadó: R&S Records

Megjelenés: 2012. október 22.

Stílus: wonky dub pop, indie electro

Kulcsdal: Yoro Diallo

A 2009-ben feltűnt, majd egyetlen EP után sokáig eltűnt manchesteri Egyptian Hip Hop debütáló albuma ordít a hülye stílusdefiníciókért és a kacskaringós leírásokért: pszichedelikus electro-pop, Cocteau Twins-es wonky dub-pop, Late Of The Pier-es szinti-prog és így tovább. Mindezek ellenére a lemezen mégis végig jelen van egy jellegzetes (a nyolcvanas évekbeli Prefab Sprout-féle perfekt-popból is sokat merítő) hangzás, mely a dalszerkezetek változatosságának tükrében csak tovább emeli a még most is nagyon suhancképű zenészek érdemeit. Egyedül az ront az összképen, hogy maguknak a daloknak a színvonala hullámzó kissé – a kiváló szerzemények közé túlzottan is artisztikussá dolgozott, átlagosabb öt-hat perces felvételek is kerültek.

8/10

Dömötör Endre