„Nagyon értékes egy mondatban szerepelni Adele-lel” – Michael Kiwanuka

- Mi volt az első inspiráció arra, hogy elkezdj zenélni?

- Tizenkét éves koromban felkaptam egy gitárt és azonnali vágyat éreztem, hogy megtanuljak rajta játszani, nem volt semmi különös ösztönzés, valahonnan belülről fakadt a vágy.

- Mikor kezdtél el saját dalokat írni, és kik hatottak rád ekkoriban?

- Viszonylag korán elkezdtem dalokat írni, de ezek még nem voltak túl jók, húsz éves koromban írtam az első olyan dalaimat, amiket már tűrhetőnek gondoltam, szóval nem túl rég óta írok rendesen. Bob Dylan dalai segítettek rádöbbenni arra, hogy mik is a titkai egy jó szerzeménynek.

- Mindig is szólóelőadónak készült, vagy voltak korábban zenekaraid is?

- Volt néhány zenekar középiskolában, amiben benne voltam, de egyik se volt komoly, főleg feldolgozásokat játszottunk. Aztán később még kísértem gitáron egy énekest, de hamar rájöttem, hogy a saját dalaimat szeretném játszani. Mielőtt megjelent volna az első EP-m, zenéltem egy grime-előadóval is, Chipmunkkal, de nem igazán volt az én világom.

- A szüleid Ugandából költöztek Angliába, hallgattál afrikai zenét, ugandai zenekarokat otthon?

- Nem túl sokat. Anyukámnak volt egy kedvenc ugandai zenekara, azt a kazettát meghallgattam gyerekkoromban néhányszor, de ezen kívül mást nem igen.

- 2010-es feltűnésedkor az újságírók egyből a hetvenes évek eleji soulos dalaszerzőkhöz, Terry Callier-hez, Shuggie Otis-hoz, Bill Withers-hez hasonlítottak. Eltalálták? Érzel ezekkel az előadókkal kapcsolatot?

- Igen, szeretem ezeket az előadókat, szeretem a zenéjüket. Ez a fajta zene az, amit a legjobban megértek, amivel a legszorosabb a kapcsolatom. Igazából csak ez a fajta soulos-folkos, történetmesélős zene az, aminek értelme van a számomra. Mármint, hogy csak ilyen típusú zenét tudok játszani.

- És rajtuk kívül, kiket tekintesz még dalszerzői példaképnek?

- Bob Dylant. Nagyon felnézek Curtis Mayfieldre. Richie Havenst is szeretem. Elég sok obskúrus előadót hallgatok ebből a korszakból. Vagyis ma már nem számítanak túl obskúrusnak, inkább csak kevés ember hallgatja őket.

- Énekesként kik hatottak rád?

- Leginkább Marvin Gaye.

- Tavaly nyári első EP-kiadványaid után egyből lehetőséget kaptál, hogy Adele-lel turnézz, milyen élmény és tapasztalat volt a kis klubok után hatalmas koncerthelyeken fellépni?

- Valóban meg kellett szokni kicsit a méreteket. De nagyon élveztem a turnét, rengeteg tapasztalatot szereztem. Sokat tanultam arról is, hogy a dalaim hogyan tudnak élőben megszólalni. Sokkal magabiztosabb lettem a színpadon. Na és persze sokat lendített a karrieremen, főleg azon, hogy ismertté váljak akár az újságírók előtt is, akik addig nem igen hallhattak rólam. Nagyon értékes egy mondatban szerepelni Adele-lel.

- Adott neked tanácsokat a karrieredet illetően?

- Á, dehogy!

- Kik a kedvenc előadóid mostanában?

- Az Alabama Shakes a kedvenc zenekarom pillanatnyilag.

- 2012 végén megnyerted a BBC Sound Of 2012 szavazást milyen azonnali előnyeit érezted és van-e hátránya egy ilyen címnek? Éreztél-e miatta nyomást magadon?

- Nem, nem éreztem nyomást. Inkább csak az előnyeit tudom sorolni. Először is, ezáltal sokkal-sokkal többet megismerték a zenémet és ez a legfontosabb. Érezhetően egyszerűbben meg tudom valósítani, hogy milyenek legyek a felvételeim, hogyan szóljon egy-egy dalom. Sokkal több tiszteletet kapok a díj óta.

- A bemutatkozó nagylemezedet Paul Butlerrel a Bees nevű pszichedelikus popzenekar dalszerző-énekes-zenekarvezetőjével vetted fel az ő házistúdiójában, Isle Of Wighton. Butlerék híresek arról, hogy a hatvanas éveket korhűen tudják megszólaltatni, esetleg pont emiatt esett rá a választásod?

- Igen, azért választottam producernek Pault, mert szeretem a zenekarát, a Beest és az együttes soundját. Ahogyan lemezen is visszajön egy telt, meleg megszólalás. Nagyon élveztem a közös munkát a pincestúdiójában, nyugodt hangulat uralkodott, és sikerült olyan lemezt készíteni, amilyent megálmodtam.

- A Home Againnek egyszerre van kortalan hangulata, és nagyon is a hetvenes évek első éveihez köthető megszólalása. Ez volt az előzetes szándék, vagy ez sült ki a lemezfelvételből?

- Mindkettő, azt hiszem. A példaképeim és a hangzások, amiket szeretek mind a hatvanas-hetvenes évekhez köthetők, ugyanakkor nem törekedtünk nagyon szándékosan arra, hogy retrós lemezt csináljunk. A dalok természetesen kerültek rögzítésre. Mondjuk az is igaz, hogy az a megszólalás hatott rám a leginkább, ahogyan ebben a korszakban készültek a lemezfelvételek. Ez jóval az előtti időszak, hogy megszülettem volna, így nekem ez izgalmas világnak tűnik.

- A dalszövegeid nagyon pozitív töltetűek, a dalaidban egy békés helyre lehet megérkezni a világ káoszából.

- Amikor végre magabiztos lettem és elhittem, hogy zenész lehetek, akkor fontosnak éreztem, hogy erről írjak, arról, hogy az ember legyen hű önmagához. Arról, hogy vállalja fel önmagát. A dalaimban elképzelek egy ideális helyzetet, egy ideális kapcsolatot, azt hiszem a dalokon keresztül szeretném a világot jobb színben látni.

interjú: Dömötör Endre