Teena Marie (1956–2010)

2010.12.27. 12:35, -recorder-

Az év végén sem maradunk gyászhír nélkül: 2010. december 26-án, karácsony utolsó napján, 54 éves korában, álmában elhunyt az amerikai R&B díva, Teena Marie. Az 1956-ban Mary Christine Brockert néven született, pályáját a legendás Motown kiadónál kezdő soul-funk énekesnő igazi különlegesség volt: fehérbőrű volt (ezt rádiós befuttatásakor egy rövid ideig el is titkolták), zenélni is tudott (gitáron és billentyűkön is játszott), továbbá dalait maga írta és hangszerelte (csak 1979-es Wild And Peaceful című első albuma volt kivétel, melyet mentora, a vagány fekete funk rosszfiú, Rick James írt neki, akivel több sikeres duettet is énekelt és akivel egy ideig viszonyt is folytatott). 1980-tól már a saját maga producere volt.

Legnagyobb sikereit a nyolcvanas években aratta: a Sonyhoz szerződve felvett Starchild című crossover albumával a fehér pop-rock közönséget is meghódította, a Top Gun filmben is énekelhetett egy Giorgio Moroder-szerzeményt, 1988-ban pedig a R&B/hiphop lista csúcsára is felkerült Ooo La La La című dalával (melynek refrénjét Lauryn Hill is egy az egyben átvette 1996-ban a Fu-Gee-La című első nagy Fugees-slágerhez).

A kilencvenes évek elején visszavonult Teena Marie 2004-ben tért vissza: a szakma dívaként fogadta vissza, Grammy-díjra jelölték, legutóbbi albumát az épp újraélesztett Stax kiadóhoz szerződve jelentette meg 2009-ben.

(Recorder)

 

első slágere, a Rick Jamesszel közös I'm A Sucker For Your Love 1979-ből:

 

legnagyobb popslágere, az 1984-es Starchild albumról kimásolt Lovergirl:

 

a legnagyobb R&B slágere, az 1988-as Ooo La La La:

 

 

 

 

https://recorder.blog.hu/2010/12/27/teena_marie_1956_2010
Teena Marie (1956–2010)
süti beállítások módosítása