Nem, nem azt, hogyan lesz valaki előbb szuperproducer, aztán szupersztár. Vagy hogyan csinálta azt a basszushangzást. Vagy hogyan lehet olyan hookot írni, amit aztán emberek milliói dúdolnak. Hanem: mit csinál a bőrével!?
Nem, nem azt, hogyan lesz valaki előbb szuperproducer, aztán szupersztár. Vagy hogyan csinálta azt a basszushangzást. Vagy hogyan lehet olyan hookot írni, amit aztán emberek milliói dúdolnak. Hanem: mit csinál a bőrével!?
Az Elbow koncertjén a színpadra feljutott egy meztelen rajongó (angol szakszóval: streaker). A szokásos koreográfia szerint a biztonságiak el akarták távolítani, a frontember Guy Garvey azonban közbelépett.
De az is lehet, hogy mérges lesz, és összetöri - írja az eBayen. Amerika leggyűlöltebb embere hozza a formáját.
79 éves korában elhunyt Holger Czukay, a krautrock alapzenekara, a Can alapítója, basszusgitárosa és hangmérnöke, aki szólóban is jelentőset alkotott, többek között a hangmintázás kutatásával - akkor, amikor ez még magnószalagok vagdosását és ragasztgatását jelentette.
Mégpedig úgy, hogy sem az új sorozatról nem tudott semmit, sem a régit nem nézte újra. A húszból kb. 5-7 órányit el is küldött.
A republikánus, Trump-támogató Kid Rock úgy tesz, mint aki indulni szeretne a szenátusi választáson Michigan államban. Ha tényleg, akkor sikerült is rögtön megsértenie a szabályokat egy watchdog szervezet szerint.
Még szerencse, hogy Colleen Green törölte az igazán botrányos képeket. Azt mondta, barátait látogatja meg Ausztráliában, ám a bevándorlási hivatal rájött, hogy koncertezni akar, egy éjszakára őrizetbe vették, aztán kitoloncolták. Keserűen vicces posztban írta meg kalandjait.
Walter Becker gitáros, basszusgitáros, dalszerző és producer 67 éves korában hunyt el. A Steely Dan alapító duójának másik fele, Donald Fagen zenészi képességei mellett eszét, humorát és cinikus világlátását emelte ki nekrológjában.
Az alapító is elismeri, hogy eleinte viccnek indult a vállalkozás, de most már inkább úgy gondolja, hogy a hangfelvétel jobb emlékezés, mint a fotó - és egyáltalán: miért lenne rosszabb vinylbe préselni a hamvakat, mint szétszórni a szélben?
Kevés zenész volt, akihez annyira hozzánőtt volna egy bizonyos szín, mint Prince-hez a lila. Annyira, hogy nemrég jelentették be, hogy ennek egy új árnyalatát hivatalosan is róla nevezik el. Ehhez képest jön most a húga, és azt mondja, nem is a lila volt a kedvenc színe.