Maga az énekesnő fizikai valójában nem lesz ugyan jelen, de a művészete szellemiségében szervezett, zenéjéből és írásaiból táplálkozó, interaktív és kreatív programokban bátran dúskálhatunk.
Maga az énekesnő fizikai valójában nem lesz ugyan jelen, de a művészete szellemiségében szervezett, zenéjéből és írásaiból táplálkozó, interaktív és kreatív programokban bátran dúskálhatunk.
„Egy olyan napot szerettünk volna létrehozni, ami Patti Smith mai napig tartó aktív munkásságán kívül a hazai művészvilág jelenlegi helyzetét is bemutatja. Egyfajta párbeszédként gondolkodtunk a költő-performer és a pesti underground alkotók között. Kérdéseket tettünk fel magunknak, vajon kik a…
Közel hozni, valahogy más módon megszólítani a költészet iránt érdeklődőket – ezen dolgozik immár három éve a párizsi Pompidou Központ, amely 2020-ban John Giorno, 2021-ben Charles Baudelaire, idén ősszel pedig Patti Smith munkássága köré szervezi költészeti napját. Az egész napos Patti Smith Poetry…
Az őszi koncertszezon legkellemesebb meglepetése, hogy Patti Smith napokon belül újra Budapesten lép fel – egészen pontosan október 13-án a MüPában, a Liszt Ünnepen. A jelentős írói életművel rendelkező, Kölykök című életrajzi könyvéért az amerikai Nemzeti Könyvdíjat elnyerő, nem ritkán magyar…
Az idén először megtartott Bartók Tavasz után őszre is jut egy Müpa szervezte új összművészeti fesztivál, „a zenetörténelem első szupersztárjáról” elnevezett Liszt Ünnep. A számos budapesti helyszínre kiterjedő programból kiválogattuk azokat a könnyűzenei és kapcsolódó eseményeket, amelyek a…
Két hét múlva, október 13-án a Liszt Ünnepen újra Budapesten, a Müpában koncertezik a punk keresztanyja, a rocktörténet egyik legfontosabb előadója, Patti Smith.
Patti Smith veheti át a PEN America Literary Service-díját, amit minden évben olyan szerzőnek ítélnek meg, akik valamilyen módon előremozdították a kultúrát, és munkásságukkal hatást gyakoroltak az emberi civilizációra – írja a Rolling Stone.
Szeptember 2-án jelenik meg Killer Road címmel az a lemez, melyen egy nemzetközi hangművész kollektíva a hatvanas évek popikonja, Nico tragikus halálát dolgozza fel, a rockzene ma élő egyik legnagyobb előadója, Patti Smith közreműködésével.
Patti Smith magyarul is megjelent - általunk is méltatott - hatvanas-hetvenes évekbeli memoárjából, a nagy sikerű, díjakkal halmozott Kölykökből (angolul: Just kids, 2010-ben jelent meg eredetileg) tévésorozat…