Amerikai legendák, közép-európai feltörekvők és hazai ősbemutatók: a legjobb zenei programok az első Liszt Ünnepen

2021.10.01. 13:00, trecorder

211013_patti_smith_001_lisztunnep_c_steven_sebring_1.jpg
Az idén először megtartott Bartók Tavasz után őszre is jut egy Müpa szervezte új összművészeti fesztivál, „a zenetörténelem első szupersztárjáról” elnevezett Liszt Ünnep. A számos budapesti helyszínre kiterjedő programból kiválogattuk azokat a könnyűzenei és kapcsolódó eseményeket, amelyek a Recorder olvasói számára a legérdekesebbek lehetnek.

Az első Liszt Ünnep legnagyobb durranása kétségkívül Patti Smith (nyitóképünkön) meghívása. „Könnyűzenetörténeti ikon, a poptörténelem egyik legfontosabb női előadója, a punk keresztanyja, vadzseni, eposzi hős, két lábon járó toposz, felerészt Jim Morrison, felerészt Arthur Rimbaud” – írta róla a Recorder utolsó rocklemeze megjelenésének idején, 2012-ben. A Patti Smith Group 1975 és 1979 között megjelent négy albumának mindegyike kanonikus mű, főleg a debütáló Horses gyakorolt hatalmas hatást a formálódó punkmozgalomra. Többször voltak nagy kihagyások a zenei életművében, de mostanában ismét aktív, igaz, nem a rockban, hanem a kísérleti zenében: a Soundwalk Collective-vel közösen jelentetett meg albumtrilógiát, olyan vendégekkel, mint Charlotte Gainsbourg, Anoushka Shankar, Philip Glass és Mulatu Astatke. Emellett képzőművész és író, költő; több tucatnyi kötete közül a Kölykök című önéletrajzi könyve olvasható magyarul, amelynek középpontjában a Robert Mapplethorpe-pal való viszonya áll. A könyv elnyerte a National Book Awardot; persze Patti Smith zenészként is számos (életmű)díj birtokosa. Több mint húsz éve járt legutóbb Magyarországon: 1998-ban a Szigeten adott koncertet. Müpa - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2021.10.13., Programoldal

Szintén élő legendának számít Gilberto Gil, a brazil zene egyik korszakos zsenije, az ország különféle jellegzetes stílusait a rockkal, pszichedéliával vegyítő Tropicália-mozgalom egyik alapítója. 1969-ben letartóztatták, majd évekig gyakorlatilag száműzetésben élt; később, 2003 és 2008 között viszont kulturális miniszter volt Brazíliában. Ő is aktív a mai napig; 2018-as Ok Ok Ok című lemezét például halálközeli élménye ihlette. Őt is rég láthattuk Magyarországon: 2011-ben Veszprémben lépett fel. 
MOM Kulturális Központ, 2021.10.22., Programoldal

211022_gilberto_gil_005_c_lisztunnep_fernando_young.jpg
                                                                                                                                                              / Gilberto Gil
Különlegesnek ígérkezik Дeva, Saya Noé és I Am Soyuz egy estén egymást követő három koncertje is: a fiatal énekes-dalszerző lányok mindhárman sajátos, egyéni hangot alakítottak ki és így hódítanak meg egyre nagyobb közönséget. A magyar népzenéből táplálkozó énekét finom és hipnotikus, leginkább a deep house-zal rokonítható elektronikus közegbe ágyazó Дeva még ki sem adta első nagylemezét, de máris maga mellé állította a szakmát és egyre nagyobb számban a hallgatókat is. A Museum Of Sins című albumát tavaly megjelentető Saya Noé az elektronikus popzenéből indul ki, de akár a kamarazenés ízű art pop felé is elkalandozik; olykor játékos, máskor komoly mélységeket érint. I Am Soyuz izgalmas, történetmesélő indie folk-dalai különleges hangszereivel és személyes varázsával a színpadon kelnek igazán életre. „Az űrben elveszett szerelmes dalokat” éneklő I Am Soyuz amúgy civilben gyerekorvos Stockholmban.
Akvárium Klub, 2021.10.19., Programoldal

211019_deva_lisztunnep_1.jpg
                                                                                                                                                                      / Дeva
Idén a Liszt Ünnep keretében tartják az egyik legfontosabb hazai zeneipari eseményt, a Budapest Showcase Hubot, ami egyben a nagyközönség számára látogatható fesztivál is, ahol Közép-Kelet-Európa zeneipari szakembereivel együtt fedezhetjük fel a régió feltörekvő zenekarait és előadóit. A külföldi fellépők közül a legismertebb az álmodozós, melankolikus elektronikus zenét játszó román Golan; a trió több tagja is a mainstream popból érkezett, és tapasztalataikat hasznosítják undergroundabb, de azért könnyen befogadható dalaikban. Hazai részről ott lesz a BuSH-on – és remélhetőleg magára vonja a szakma figyelmét – többek között az instrumentális, jazzes hiphopban figyelemreméltó nemzetközi sikereket elérő Jazzbois, Áron András (vagyis Apey) a szólóban megjelent dalainak előadására alakult Black Circle Orchestrával; továbbá Barabás Lőrinc, a Mordái, Perrin, Subotage, a Törzs, az Amoeba, O’Sullivan és mások. A napközbeni, zeneipari program is nagyon erős szokott lenni, a legfrissebb iparági trendekről szóló előadásokkal és – ami most még a szokásosnál is fontosabb – személyes találkozásokkal, kapcsolatépítéssel.
Budapesti klubok, 2021.10.21., Programoldal, 10.22., Programoldal

Ahhoz képest, hogy a videoklipek mióta igen fontos, szinte kötelező részei a popzenének, itthon először 2015-ben rendezték meg a Magyar Klipszemlét, abból a kérdésből kiindulva, hogy „mi a francért nincs itthon a zenei videóknak rendes, országos versenye?” A most sorra kerülő ötödik szemlére 2019 szeptembere óta készült videókat lehetett beküldeni, és összesen 1042 darab nevezés érkezett. A fesztiválon most mindet bemutatják; a 200 shortlistre került klipet kiemelt helyszínen, és közülük kerülnek ki a nyertesek is számos kategóriában. Akvárium Klub, 2021.10.14., Programoldal

Idén tízéves a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár, és ismét lesz zenei érdekessége is a programnak, nem is akármilyen. A Magashegyi Underground új műsorát mutatja be itt, a dalokat mai magyar versekre írták. Szintén itt debütál a Csík Zenekar új műsora: Grecsó Krisztián gyerekverseinek megzenésítéseiből áll össze a Belefér egy pici szívbeVárkert Bazár, 2021.10.14., Programoldal

Szintén nemcsak zenei témájú a PONT Fesztivál, ami idén „a Kaukázus színes, illatos, izgalmas világát” hozza Budapestre; de azért a kékfestés, szőnyegszövés, családi programok és gasztrostandok mellett napközben gyerekműsorok, táncházak is lesznek, esténként pedig grúz, örmény és magyar nép- és világzenei koncertek. Budapesti közterületek, 2021.10.09., Programoldal

pont_fesztival.jpg
                                                                                                                                                   / David Yengibarian

A Müpa 2020-ban, vagyis 15., jubileumi évada alkalmából számos – pontosan 14 – kategóriában írt ki zeneműpályázatot, a musicalen át a nagyzenekari művekig. A Liszt Ünnep alkalmából két kategória (anonim módon zsűrizett) győztes alkotásait hallgathatjuk meg, összesen egy tucatnyi ősbemutatót. A Magyar Jazz 2020 koncerten a „kis jazzformáció” kategória nyertes műveit hallhatjuk, bár ebbe egy héttagú zenekar is belefér, de lesz szólókoncert is. Szabadabb és kötöttebb, népszerű dallamokból kiinduló és absztraktabb zene is lesz majd, a szerzők: Jónás Rezső, Kaltenecker Zsolt, Oláh Dezső, Oláh Krisztián, Szabó Dániel Ferenc és Tzumo Árpád. Budapest Music Center, 2021.10.20., Programoldal

Az Elektroakusztika 2020 a kortárs komolyzenének abból az irányzatából mutatja be a díjazott műveket, amely olykor egészen közel áll a „könnyűzenén” belül a kísérleti elektronikához. Az elektroakusztikus darabok között lesz olyan, ami természeti hangokból indul ki, és olyan is, amely a térbeliség illúziójának megteremtésére vállalkozik „hangtömegek” mozgatásával. A szerzők: Pintér Gyula, Kádár Mihály, Baráth Bálint, Kováts Jázon Márk, Janca Ákos és Erdélyi Gábor.
Müpa, 2021.10.14., Programoldal

Részletes információ és jegyvásárlás: Lisztunnep.hu

Liszt Ünnep a Facebookon.

https://recorder.blog.hu/2021/10/01/amerikai_legendak_kozep-europai_feltorekvok_es_hazai_osbemutatok_a_legjobb_zenei_programok_az_elso_l
Amerikai legendák, közép-európai feltörekvők és hazai ősbemutatók: a legjobb zenei programok az első Liszt Ünnepen
süti beállítások módosítása