A Hangember egyenesen a gimnáziumból érkezett a klubok színpadaira, ahogy annak egy jól működő popkultúrában történnie kell. Tavaly év elején jelent meg első albumuk, év végére pedig az első klip is összejött. Idén pedig felkerültek a Magyarradarra.

A Hangember egyenesen a gimnáziumból érkezett a klubok színpadaira, ahogy annak egy jól működő popkultúrában történnie kell. Tavaly év elején jelent meg első albumuk, év végére pedig az első klip is összejött. Idén pedig felkerültek a Magyarradarra.
Kell-e csodálkozni azon, ha a Póka Egon alapította zeneiskolából egy újabb bluesrock-zenekar pattan elő? Nyilván nem, de azon már meglepődhetünk, hogy lehet olyan frissen, slágerérzékenyen és magabiztosan is játszani ezt a stílust, mint ahogyan a budapesti The Pontiac (benne például a Papaver…
A budapesti indie zenekar már szerepelt pár dallal a Recorderen, idén nyertek a Hangfoglaló Program induló zenekarok számára kiírt pályázatán, éppen itt az ideje hát, hogy a Magyarradarra is felkerüljenek. Pláne, hogy elkészült az első albumuk, amit december 20-án mutatnak be az…
Nem a semmiből jöttek, Nagy István, ex-Esti Kornél-énekes, aki Péterfy Bori Love Bandjében gitáros, Vaskó Renáta énekesnővel két éve indította el új zenekarát. Nem kell nagy jóstehetség hozzá, hogy ideírjuk, a Magyarradaron most bemutatkozó KASSANDRA rajta lesz a hazai klubok és fesztiválok radarján…
A legjobb tizenkettő közül is az egyik legjobb koncertet adta a 2018-as Kikeltetőn a szokatlan felállású, emlékezetes nevű, zenei stílusokat és hatásokat jó ízléssel saját képére formáló zenekar, a szentendrei titokzatostelepesek. Tippünk: fogunk még hallani róluk. (Fotó: Deim Balu.)
Egy szerbiai kisvárosból küldte be DILOMALOM című száma telefonnal felvett videóját a 3. Magyar Klipszemlére Virág Péter, azaz Grafit. Ő lepődött meg a legjobban, amikor megnyerte a no budget kategóriát, és JumoDaddy még a zsűri különdíját is a kezébe nyomta az októberi budapesti díjkiosztón.…
A Pixel Cranes két kipróbált zenész közös projektje, amit néha pihentetnek, néha meg elővesznek, mint most is, amikor új EP-jüket is bemutatjuk. Alternatív sadrock!
A gimis zenekarként indult, azóta új felállással héttagú formációvá bővült Carson Coma tavaly adta ki pszichedéliában mozgó EP-jét, most pedig a készülő nagylemezt beharangozó, első videoklipjüket mutatják be nálunk, plusz egy füst alatt akkor már magukat is a…
A tavaly ősszel megszűnt Fubarite énekese, Fodor Gábor idén tavasszal adta ki második – egyben első teljesen önállóan készített – EP-jét Gondolkodok címmel, ám akkor már munkálkodott most debütáló, FLOO nevű duója, amely grunge-os indierockot játszik, jól.
Dusnoki Georgina fellépése Lissomist szólóprojektjével az idei Ladyfest egyik legmegnyugtatóbb és -érdekesebb programja – ambientes finom elektronikája egészen 2012 óta fejlődik, időközben pedig kísérletezni kezdett a Nils Frahm-féle modern klasszikus iránnyal. Vasárnapi koncertje előtt…