Magyarradar – Grafit

2018.11.01. 11:01, Recorder.hu

grafit_650.jpg

Egy szerbiai kisvárosból küldte be DILOMALOM című száma telefonnal felvett videóját a 3. Magyar Klipszemlére Virág Péter, azaz Grafit. Ő lepődött meg a legjobban, amikor megnyerte a no budget kategóriát, és JumoDaddy még a zsűri különdíját is a kezébe nyomta az októberi budapesti díjkiosztón. Vajdasági home-made cloud trap a Recorder Magyarradarján.

Mikor indult: 2015 nyarának végén kezdtem szövegeket írni, főleg azért, mert rengeteg szójáték jutott eszembe, és nem akartam, hogy elússzanak a jó gondolatok. Az első EP-próbálkozás után összeálltunk Resettel, mint beatmaker és előadó. Lett így is egy album, ez volt a kezdet.

Hol indult: Egy adai házban, Reset szobájában, amikor egy haverunkkal söröztünk. Előtte nagyon mellékes szerepet játszott az életemben ez az egész.

Tagok: A zenét leginkább programokkal csináljuk, régen én és Reset, aztán a Kisvárosi fenegyerek album óta már 42on, aki a mastert és a végső hangzást is adja a számokhoz. Valamint Rooli, vele találtuk ki a hippicore-t, és gyakran segít be a klipek megvalósításába vagy screamel egy-egy számban.

Stílus: Nem szeretem rappernek hívni magam, sokkal inkább előadónak, mert szerintem amit a Soundcloud-éra csinál, az már rég nem rap, szóval mi cloud trap vagyunk.

Hatások: Szövegírásra Mikee Mykanic motivált, nagyon szeretem a magyar nyelvet, nem tudnék angolul írni. Egy idő után már az alapokat is én csináltam, részben vagy teljesen, mert nem találtam azt a hangzást, amit hallgatni szerettem volna, csak néhány előadónál (Missh, Robotdeck).

Kiadó: Függetlenek vagyunk.

Történet: 2016 volt a legendás év. Volt egy társaságunk, az Életművészek, a szemléletünk pedig a hippicore. Ebbe beletartozik a stoppolás, a mindennemű alkotás, az olcsó életmód, amire rá is voltunk kényszerülve, mert Vajdaságból származunk. A szövegek mind igaz történet alapján készültek.

Megjelenések: Vázlatok EP (2016)  a cím is arról árulkodik, hogy csak gyakorlás volt , Hippicore (2017), Kisvárosi fenegyerek (2018).

Jövőkép: Előbb befejezni a Kisvárosi Fenegyerek albumot, utána meglátjuk.

Szexepil: Mondták már a startupperekre is, hogy modern hippik, de mi a zenei világot leszámítva próbáljuk ugyanazt képviselni, mint ők a 70-es években.

Legnagyobb eredmény, elismerés: Október volt az én hónapom ilyen szempontból, mert a poénból nevezett klipem végül két díjat is elvitt a Klipszemlén, valamint novemberre sikerült megszervezni az első koncertet Zentára.

Legközelebbi fellépés: 2018.11.10., Zenta, Zen.

Facebook.com/hippicore

A díjnyertes klip, a DILOMALOM:

Az idei Kisvárosi fenegyerek:

 A tavalyi Hippicore:

 

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650.png

 

https://recorder.blog.hu/2018/11/01/magyarradar_grafit
Magyarradar – Grafit
süti beállítások módosítása