Elektronikus tánczenék – a télen sincs megállás

2014.02.18. 10:00, rerecorder

Míg sok irányzatban a kiadók az év elején kipihenik az előző esztendő fáradalmait, addig az elektronikus zenében ugyanúgy érkeznek új kiadványok, mintha szeptember lenne. Nyitóképen Pangaea. Alapjáraton Rain Dog neve nem feltétlenül mond sokat még az elektronikus műfajok…

tovább →
https://recorder.blog.hu/2014/02/18/elektronikus_tanczenek_a_telen_sincs_megallas
Elektronikus tánczenék – a télen sincs megállás

Az idei heti albumhallgatókban rendszeresen visszaköszön, hogy 2014 - például az elmúlt évekkel ellentétben - nagyon lassan indul be lemezfronton. Alig van mainstream megjelenés, alig akad kiemelkedő lemez, pedig már február közepén tartunk. Hogy mégsem tragikus a helyzet, arról a…

tovább →
https://recorder.blog.hu/2014/02/15/lemez_gyorstar_2014_7_het
Lemez gyorstár - 2014. 7. hét

Actress, azaz Darren Cunningham 2010-es második albumával (Splazsh) vált egyértelműen a kortárs elektronikus zene egyik nagy alakjává, és miközben tervezte és dolgozott Hazyville című 2008-as debütálásának folytatásán Ghettoville címen, 2012-ben is egy meghatározó lemezt adott…

tovább →
https://recorder.blog.hu/2014/02/03/actress_ghettoville_lemezkritika
Actress: Ghettoville (lemezkritika)

A göteborgi Eric Berglund Tough Alliance utáni egyszemélyes projektjének, a CEO-nak majd négy évre volt szüksége a második album elkészítéséhez. Hogy megérte-e? A Wonderland című lemez szerepel eheti albumhallgatónkban (még teljes egészében végigélvezhető), és íme róla…

tovább →
https://recorder.blog.hu/2014/01/31/ceo_wonderland_lemezkritika
CEO: wonderland (lemezkritika)

Szentendre az avantgárd rock városa, nincs mese. A Bizottság és számtalan utódzenekara után innen bukkant fel a Ricsárdgír nevű (alapvetően négytagú: Mártondani - gitár, ének, Paál László - billentyűk, Zsirai Andris - basszusgitár, Németh Balázs Kristóf -…

tovább →
https://recorder.blog.hu/2014/01/27/nagyon_szepen_kerlek_fekudj_le_velem_drmarias_a_ricsardgir_bemutatkozo_lemezerol
Nagyon szépen kérlek feküdj le velem* – drMáriás a Ricsárdgír bemutatkozó lemezéről

A magát kényelmes, de büszke zenekarként meghatározó SeeN 2012 tavasza után jelentkezik második albumával. A budapesti underground zajrock-formáció ismét konceptlemezt készített, amely a szerelem és ármány témakörét járja körbe. A SeeN 2004-ben alakult a Blind Myselfből…

tovább →
Címkék: lemez seen albumpremier
https://recorder.blog.hu/2014/01/21/albumpremier_seen_intrigue_and_love
Albumpremier! Seen: Intrigue And Love

Toy: Join The Dots

2014.01.17. 16:30, rerecorder

A londoni pszichedelikus-art rockos-posztpunkos Toy kvintett a remek első lemez és Horrors-turnék után gyorsan elkészült második albumával és a Join The Dots szintén erős album lett, melyről élőben is meggyőződhetünk, hiszen a tavasz folyamán a Dürer-kertben koncertezik a…

tovább →
Címkék: lemez toy albumkritika
https://recorder.blog.hu/2014/01/17/toy_join_the_dots_117
Toy: Join The Dots

Nemár! 2014-ben is jelennek meg lemezek? Nagyon durva. És ki veszi meg azokat? Vagy nem is: ki hallgatja meg azokat? Mi, itt a Recordernél naívan optimisták vagyunk és azt reméljük, hogy még vannak, akik hallgatnak és vesznek lemezeket, úgyhogy összegyűjtöttük a 2014-ben várható,…

tovább →
https://recorder.blog.hu/2014/01/08/a_nagy_2014-es_albumelorejelzes
A nagy 2014-es albumelőrejelzés

Nem, december végén már nem jelennek meg új lemezek (oké, elenyésző számban igen). Viszont volt bőven olyan album év közben, amit szerettünk nagyon, de különböző okok miatt mégsem írtunk róluk minikritikát Lemez gyorstár rovatunkban. Mikor máskor pótolnánk, ha nem most? Vigyázat, izgalmas zene -…

tovább →
https://recorder.blog.hu/2013/12/30/lemez_gyorstar_2013_52_2_het
Lemez gyorstár - 2013. 52/2. hét

Sok kiadó igazi különlegességekkel készült karácsonyra. Összeállításunkban olyan tánczenei válogatásokat mutatunk be, amik nem csak prezentálásban, de zenetörténeti értékükben is jelentősek lehetnek. A REC018 elektronikuszenei keretes kritikája. Századik megjelenését…

tovább →
https://recorder.blog.hu/2013/12/19/valogatasok_a_fa_ala_elektronikus_tanczenek
Válogatások a fa alá – Elektronikus tánczenék
süti beállítások módosítása