Elektronikus tánczenék – a télen sincs megállás

2014.02.18. 10:00, rerecorder

Míg sok irányzatban a kiadók az év elején kipihenik az előző esztendő fáradalmait, addig az elektronikus zenében ugyanúgy érkeznek új kiadványok, mintha szeptember lenne. Nyitóképen Pangaea.

Alapjáraton Rain Dog neve nem feltétlenül mond sokat még az elektronikus műfajok jártasabb ismerőinek sem, mostantól azonban ajánlott lesz figyelemmel követni az álnév mögött rejtőző Samuel Evans munkásságát. A Two Words (Project Mooncircle, 2014) című bemutatkozó lemeze ugyanis a hónap igazi meglepetése: meghitt elektronikus kompozíciók váltják egymást szolid középtempón és lassabb tartományokban, szürreális és absztrakt csavargatások nélkül. Ilyen lenne a modern, városi downtempo? Még az is lehet. Az biztos, hogy olyan számok, mint a Like A Man Stepping, Cloven és Fool’s Game külön is kiérdemelt figyelmet érdemelnek, miközben a lemez többi pontja is határozottan jelzi, hogy a Project Mooncircle kinőtt a Bandcamp-kiadók garázsjellegéből, és egyre komolyabb elektronikus zenéket képvisel.

TOVÁBBI FRISS IDEI ALBUMOK AZ AKTUÁLIS LEMEZ GYORSTÁRBAN.

Elkészült Kevin McAuley első mixlemeze, ő az aki a Hessle Audio-kollektívából Pangaea-ként vált világszerte ismertté érzelmes, garage-es megoldások felé nyúló posztdubstep műveivel. A Fabriclive 73-on (Fabric, 2014) szerzői oldalából sajnos keveset mutat, de szelekciója ettől még hibátlan, ráadásul a mixnek olyan hangulata van, mintha megpróbálná bő egy órában összefoglalni, hogy mi volt 2013-ban a legjobb a tánctéren. Vannak izgalmas törtek, valamint négynegyedek a peremelektronikából és direkt technók is, az összhatáson pedig az dob igazán nagyot, hogy McAuley kiváló ízléssel vesz elő és mutat be olyan előadókat, akiket még egy komoly lemezlovasnak sem feltétlen kötelező ismernie, nemhogy játszania a számaikat. Lee Gamble, Mystica Tribe, The Sun God és Bleaching Agent egy mixben? Köszönöm, megveszem.

PANGAEA-VEL KÉSZÜLT INTERJÚNK ITT OLVASHATÓ.

A havi kísérleti technót ezúttal a máltai N.d szállítja, akinek a Space Age Rituals (Trivmvirate, 2013) csupán az első albuma, ám gyakorlatilag azzal a profizmussal hozza a tíz trekket rajta, amivel korábban már a kislemezei sikerét is megalapozta. A végeredmény nem durva darabolás (bár vannak kemény mélyek), és a ritmus is meglehetősen változatos, miközben hol ipari, hol dubos textúrák váltogatják egymást és térnek ki néha egy-egy kozmikus megállóba is. Az Inversion, Destroyer és Infantry című felvételek jól működhetnek a tánctéren, míg az Alternate Shadow, Skullfracture és Warping Time And Space inkább az elménknek szólnak.