Actress: Ghettoville (lemezkritika)

2014.02.03. 10:45, rerecorder

actress_2.jpg

Actress, azaz Darren Cunningham 2010-es második albumával (Splazsh) vált egyértelműen a kortárs elektronikus zene egyik nagy alakjává, és miközben tervezte és dolgozott Hazyville című 2008-as debütálásának folytatásán Ghettoville címen, 2012-ben is egy meghatározó lemezt adott ki (R.I.P.). Most végre elkészült a Ghettoville és határozottan vegyes a fogadtatása, pedig. Pedig rögtön eláruljuk, hogy mit érzünk erről a lemezről.

actress ghettoville.jpgKiadó: Werk Discs / Neon Music

Megjelenés: 2014. január 27.

Stílus: disztopikus elektronika

Kulcsdal: Rap

Tüzetesebben áttekintve a brit földalatti elektronikus zene elmúlt öt évét (tehát nagyjából azt a korszakot, amikor hódított a dubstep, majd a sok kísérletezést és hibridizációt követően UK bass lett belőle), az az egy dolog állapítható meg bizonyossággal, hogy a színtér tizenöt percnyi hírnevek végeláthatatlan sorából áll, elhanyagolható létszámú állandó szereplővel. Hogy ez jó, vagy rossz, azt nehéz és felesleges eldönteni, mindazonáltal az Actress-féle előadók biztosan egyre kellemetlenebbül érzik magukat benne. Gyorsan és folyamatosan kell megújulni ebben a közegben, ha valaki pár évvel később is tényező szeretne maradni; ráadásul tavaly láttuk, hogy nem egy, korábban fontosnak tartott UK bass szerző/formáció is alulmúlta magát a második albumával (például Mount Kimbie, Darkstar, Ghostpoet stb.). Úgyhogy, Actress-nél maradva igen nagy elvárásoknak megfelelve kell sokadjára átugrania a lécet, ha épp a Ghettoville című, negyedik – Actress monikerrel állítólag utolsó – albumával is el szeretne érni valamit. De vajon szeretne? Mit szeretne az, aki a lemezéhez készült sajtóanyagában olyanokat mond, hogy „A gépek kővé dermedtek, az adat gyászjelentés a felhasználók körében. Az anyag többé nem szabadít fel, rideg átok csupán. Nincs megnyugvás, önjelölt művészek ámokfutnak, az út változatlan. Nyugodjék békében a zene, 2014”?

ACTRESS-PROFILUNKAT MODERN IKON CÍMMEL ÍRTUK MEG. Ő TÉNYLEG AZ.

A Ghettoville-en hallható tizenhat szám Actress tömény hetven percben, műfaji korlátok nélkül (a lemezt különben 2008-as debütálásának, a Hazyville-nek a folytatásaként kezdte el megírni). A hangulat végig lemondó, a hangok elmosódnak, a szerkezetek értelmezhetetlenek. Nehéz elemezni a végeredményt a jelen ismert eszközeivel: a számok hol elkezdődnek, de nem fejeződnek be, aztán váratlanul véget ér valami, amiről nem tudni mikor indult el. Sokszor olyan érzés kerítheti hatalmába a hallgatót, hogy itt sokkal nagyobb dolgok vannak születőben holmi felvételeknél és négyperces szabályszerűségeknél. Nevezhetjük ambientnek, technónak, dubstepnek, UK bass-nek, vagy egyszerűen absztrakt elektronikus zenének, ám a Ghettoville így is nehéz, embert próbáló összeállítás, amin a művész nagyot ugrik előre időben és térben, úgyhogy nem tudni, mestermű ez, vagy bukás. Csak a disztopikus elkeseredettség és kilátástalanság biztos, ami a techno és a mai értelemben vett elektronikus zene születésére utal vissza. Mintha egy harminc éves kör záródna be.

9/10

Velkei Zoltán


a Gaze című trekk a lemezről:


Actress tavalyi primaverás szettje:

https://recorder.blog.hu/2014/02/03/actress_ghettoville_lemezkritika
Actress: Ghettoville (lemezkritika)
süti beállítások módosítása