A londoni pszichedelikus-art rockos-posztpunkos Toy kvintett a remek első lemez és Horrors-turnék után gyorsan elkészült második albumával és a Join The Dots szintén erős album lett, melyről élőben is meggyőződhetünk, hiszen a tavasz folyamán a Dürer-kertben koncertezik a zenekar.
Kiadó: Heavenly / Neon Music
Megjelenés: 2013. december 9.
Stílus: pszichedelikus rock
Kulcsdal: Endlessly
A 2014. márciusában ezzel a második albumával majd Budapesten is koncertező Toy mostanra végképp belenőtt saját hangzásába. Természetes, hogy egy kezdő zenekar eleinte keresi a hangját, de a londoni Toy úgy tette mindezt, hogy a végeredményen nem túlzottan érződött a hol posztpunkos, hol New Order-es, hol shoegaze-es, sokszor pedig krautrockos és pszichedelikus inspiráció, amiket leginkább talán a Horrors munkásságán keresztül csatornáztak be maguknak. A hasonló zenét játszó nagyhatású zenekar még turnézni is magával vitte az öttagú Toy-t, és persze nem véletlenül látták meg bennük a tehetséget, hiszen az valóban ott van és ezt az erős második album is aláhúzza. A 2012 őszén kijött cím nélküli első Toy-album szép kritikákat kapott, azonnali feltűnést garantált a kvintettnek, még mi, itt a Recordernél is beválasztottuk az lemezt az évi kedvenceink közé.
A 2012-ES ÉV VÉGI ALBUMLISTÁNK TOP 50-BEN OTT AZ ELSŐ TOY-LEMEZ IS.
Megnyugtató érzés, hogy a ma már meglepően gyorsnak számító második eresztés – alig több mint egy év telt el a két kiadvány között – nem ’nehéz folytatás’ lett, vagy ’ugyanaz gyengébben’, hanem a lehető legjobb értelemben érleltebb, sajátosabb verziója a korábbi szerzeményeknek. Alapvetően a krautrock-hatások, Neu!-féle motorik-ütemek és a tipikusan hetvenes évekbeli német kozmikus-sound erősödött fel a leginkább, ezek épültek be szervesen az amúgy persze többszínű Toy-megszólalásba. Süt a lemezről, hogy milyen élvezettel fürdenek ezekben a nem ismeretlen megszólalásokban, mit sem törődve az eredetiség kérdésével. És ez még így is jó. A görcsösség az, ami egyáltalán nem jellemzi az anyagot, a dalonként változó finom tónusok viszont igen. A hétperces instrumentális nyitószám (Conductor) elektronikával játszik, majd zajba csavarodik, a You Won’t Be The Same dream-popos dallamokkal flörtöl, az As We Turn ebből építkezik tovább emelkedettebben. A nyolcperces címadó szám mintha a My Bloody Valentine felé biccentene, az Endlessly a legfülbemászóbb dal, a Left To Wonder az artisztikus new wave-et idéző szintit vet be, a lassú-gyors Too Far Gone To Know pedig vonósokat idéző szintiszólamot. Dan Carey producer (Franz Ferdinand, Emilíana Torrini, Bat For Lashes) kidomborította az anyag legjobb oldalát, egyedül amivel sokat nem tudott kezdeni, az Tom Dougall többször elég udvarias éneke. Egy kis dráma néha jót tenne a daloknak, de más panaszunk nem lehet, még bőven benne van a társaságban a fejlődés lehetősége. Ja és élőben mindez biztosan még hatásosabban szól majd!
8/10
Dömötör Endre
a március 21-i, budapesti Toy-koncert Facebook-eseményoldala
itt a teljes Join The Dots lemez meghallgatható:
itt pedig a Guardian Live Session-jén játsszák a lemez címadó dalát:
