CEO: wonderland (lemezkritika)

A göteborgi Eric Berglund Tough Alliance utáni egyszemélyes projektjének, a CEO-nak majd négy évre volt szüksége a második album elkészítéséhez. Hogy megérte-e? A Wonderland című lemez szerepel eheti albumhallgatónkban (még teljes egészében végigélvezhető), és íme róla a kritikánk.

Kiadó: Modular

Megjelenés: 2014. február 3.

Stílus: new age elektropop

Kulcsdal: Wonderland

24 órája csak a Wonderlandet hallgatom. Aludtam is. Meg dolgoztam, pakolásztam, főztem, néha csak arra figyeltem, néha nem hallottam belőle semmit, néha csak zsizsegést a szomszéd szobából. A Wonderland elektropop, de úgy működik, mintha new age lenne, egy zümmögő bútor a szobában, ami azzal a stílussal ellentétben nem a fénylények dimenziókapuja, hanem valami csodálatos, fénylő, zavarba ejtő, gyönyörű, idegesítő, nyugtató és megtáncoltató dolognak a sugárzója. Na jó, lehet, hogy mégis fénylényekről van itt szó, vagyis inkább csak egyről, őt meg úgy hívják, hogy Eric Berglund.

Eric Berglund meg egy furcsa figura, ő volt a sajnos megboldogult Tough Alliance svéd popduó egyik fele és még mindig ő a szerencsére létező napfényes popzenében és akcionizmusban utazó, göteborgi Sincerely Yours kiadó vezetője. A SY még működik, de már messze nincsen akkora hatása, mint mondjuk 2009-ben volt, 2011 környékén elvonult egy önkényes vakációra. Ha a vakáció arra kellett, hogy minden erejét összeszedje és megcsinálja a Wonderlandet, akkor egy szavam sincsen.

A Wonderland csak 8 szám. Ha jól számolom, ebből igazán csak négyben van ének. Az egész 33 perc. És annyira sűrű, mintha egy duplalemezt passzíroztak volna össze, legalább tízszer meghallgattam, de még nem találtam olyan részt, amitől nem a hóesésbe képzelem magam, hanem egy sziklára a tenger felett a naplementében.

És hogy milyen ez a nyolc szám? Van széttekert szintikre és torzított, talán gyerekvokálokra épített ugrálás (Whorehouse), van Enya-szerű dallamokra, tévéműsorokból és japán filmekből szedett hangmintákra épített szárnyalás (Harakiri), southern rapdalok intrójára felhúzott csilingelős andalgás (Mirage), a Tough Alliance instrumentális, hajózós lemezét megidéző, hát, hajózás (In A Bubble On A Stream), egy hat és fél perces, fantasztikus szörnyszülött, amiben van hardstyle-alap, kelta vonós és egy nevető csecsemő (Wonderland), visszahajókázás a csodák földjéről (Juju), egy utópia arról, milyen lenne a focidrukkereket keresztezni a szerelem második nyarával (Ultrakaos), aztán egy olyan méltó lezárás (OMG), hogy rögtön újra kell indítani a lemezt. És hogy mit akar Berglund ezzel az egésszel? Vagy hogy ha ez a lemez is egy kérdőjel az élet értelméről, ahogy a White Magic is volt 2010-ben, akkor mi rá a válasz? Csak annyit mondok, hogy a Wonderlanden elhangzó utolsó hangminta ez: who knows, dude.

9/10

Klág Dávid

a nyitó Whorehouse klipje: