Visszasírják a Z generációsok a vélelmezett 2004-es monokultúrát, és belecsúsznak a Heti Hetesbe. Ez a cikk először a Recorder magazin 119. számában jelent meg, amiben azt jártuk körbe, hogy mi volt a menő 2004-ben.
Visszasírják a Z generációsok a vélelmezett 2004-es monokultúrát, és belecsúsznak a Heti Hetesbe. Ez a cikk először a Recorder magazin 119. számában jelent meg, amiben azt jártuk körbe, hogy mi volt a menő 2004-ben.
Szakmai programokkal, klipvetítéssel és díjátadóval közeledik a Hajógyár x 06. Magyar Klipszemle, ahol közösen nézhetjük meg a legfrissebb hazai videoklipek legjavát, és itt ünnepli az első születésnapját is a Hajógyár.
Volt pincér, sajtós, énekes, dalszövegíró, színész, műsorvezető, a Forbes-celeblistáján a tizedik. Hajós András élete nagy szerelme az Emil.RuleZ!, most viszont már kipróbálná, milyen egy profi popprodukcióban. Másik főműve a Dalfutár, a saját ötlete alapján képernyőre került…
Hajós András vezetésével még 2016 végén mutatták be a tévében a Dalfutár műsort, amely a zeneipar különböző területein tevékenykedő alkotókat hozott össze egy-egy friss szerzemény létrehozására. A műsor az első évad után nem folytatódott – mostanáig, idén júniustól ugyanis új epizódokat láthatunk, a…
Hat év után az első és valószínűleg sokáig az utolsó alkalom lesz szombaton élőben látni Budapesten az Emil.Rulez!-t a PARK-ban. Hajós András és Hegyi György zenekara vicces promóvideóval készült. A koncerteket beharangozó promóvideók terén még sok a kiaknázatlan…
Szervezői szerint a Critical Mass bringásdemonstráció beteljesítette küldetését és szerencsére a bicikliző emberek látványa ma már valóban nem számít újdonságnak, pláne, hogy végre tényleg itt a tavasz/nyár. A Recorder elkötelezett cangás zenészek-előadók nyomába eredt…