Úgy tűnt, legyőzte a rákot - mint oly sok mindent életében -, de az visszatért, és végül az életét követelte a legkalandosabb sorsú soul-énekesnek.

Úgy tűnt, legyőzte a rákot - mint oly sok mindent életében -, de az visszatért, és végül az életét követelte a legkalandosabb sorsú soul-énekesnek.
Grant Hart 56 évesen, rákban hunyt el. Kevés zenekar gyakorolt olyan hatást a független rockzenére, mint a Hüsker Dü, aminek egyik dalszerzője-énekese, valamint dobosa volt.
79 éves korában elhunyt Holger Czukay, a krautrock alapzenekara, a Can alapítója, basszusgitárosa és hangmérnöke, aki szólóban is jelentőset alkotott, többek között a hangmintázás kutatásával - akkor, amikor ez még magnószalagok vagdosását és ragasztgatását jelentette.
Walter Becker gitáros, basszusgitáros, dalszerző és producer 67 éves korában hunyt el. A Steely Dan alapító duójának másik fele, Donald Fagen zenészi képességei mellett eszét, humorát és cinikus világlátását emelte ki nekrológjában.
A Linkin Park frontembere, Chester Bennington 41 éves korában, amerikai idő szerint ma reggel öngyilkosságot követett el Los Angeles Palos Verdes városrészében. A zenekar alig néhány hete adta első magyarországi koncertjét a VOLTon, több mint negyvenezer hazai rajongó nagy örömére (galéria a…
Meghalt Prodigy, a Mobb Deep duó egyik tagja. A páros a kilencvenes évekbeli hiphop egyik meghatározója volt, The Infamous című 1995-ös és Hell On Earth című 1996-os albumaik a műfaj kulcslemezei között vannak. Prodigy veleszületett sarlósejtes vérszegénységben szenvedett, egy Las Vegas-i fellépés…
Tegnap éjszaka Manchesterben, a Manchester Arenában adott koncertet Ariana Grande és az utolsó szám elhangzása után a rendőrség feltételezése szerint egy öngyilkos merénylő bombát robbantott az arénát és pályaudvart összekapcsoló előcsarnokban, ahová a tömeg kezdett kiáramlani. Huszonketten - közte…
Elhunyt Chris Cornell, a Soundgarden, az Audioslave és a Temple Of The Dog énekes-dalszerzője, közölte a zenész képviselője.
Ezen a héten, április 26-án elhunyt Jonathan Demme Oscar-díjas filmrendező, aki meghatározó egész estés filmjei – mint a neki és az alkotásnak is Oscart hozó A bárányok hallgatnak, aztán a Philadelphia vagy a Rachel esküvője – mellett mindig is közel állt a zenéhez. Hogy mást ne mondjunk, ő rendezte…
A napokban három halálesetet is történt a zenei életben. Április 11-én hunyt el J. Geils gitáros a J. Geils Band vezetője 71 évesen, illetve Toby Smith (jobb oldalon), a Jamiroquai egykori billentyűse 46 évesen, Mika Vainio (baloldalon), a Pan Sonic duó egykori egyik tagja pedig április 13-án,…