20 év Žagar után szólókarrierbe kezdett Zságer Balázs, akinek első, szintis-ambientes szólóalbumát a vízről szóló mesék és rituálék ihlették, egyik számában pedig Takács Dorina, azaz Дeva is énekel.
20 év Žagar után szólókarrierbe kezdett Zságer Balázs, akinek első, szintis-ambientes szólóalbumát a vízről szóló mesék és rituálék ihlették, egyik számában pedig Takács Dorina, azaz Дeva is énekel.
Az idei Bartók Tavasz egyik legizgalmasabb meglepetése a japán művész, Ryoji Ikeda első hazai fellépése volt, ami – ahogy az tőle várható volt – tömény, experimentális audiovizuális élménynek bizonyult.
Játszott már szorongásűző szintizenét, antifasiszta kraut-elektronikát, első klipjében pedig bevitt a Hülye Táncok Minisztériumába. A brooklyni producer, műsorvezető és színész, Time Wharp május 19-én hozza el a tavalyi év egyik legjobb elektronikus zenei lemezét a Magyar Zene Házába.
Az AudioCompress Csirmaz Gábor ambient zenei formációja, de gyakran megfordulnak vendégzenészek is mellette. 2010 decemberében alakult, hogy az elektronikus hangokat akusztikus hangszerekkel, zajokkal és a természetben felvett hangokkal ötvözze.
84 évesen, koronavírus okozta szövődményekben elhunyt Harold Budd, az avantgárd ambient zeneszerző szóló kompozíciói mellett többször dolgozott együtt Brian Enóval és Robin Guthrie-val is.
Gryllus Ábris zeneszerző-vizuális médiaművész munkáit az elmúlt tíz évben számos előadásban, fesztiválon, performanszban, formációban (FOR, Uffalo Steez) követhettük nyomon, saját nevén azonban 2017-ben adott ki először EP-t, a Post_ című kiadványt a Farbwechsel Recordsnál. Most megérkezett a…
Kelly Lee Owens 2017-es cím nélküli első lemezén sikerrel ötvözte az éteri dallamokat hipnotikus ambient technóval és dubbal, az újságírók pedig hamar kikiáltották őt az új Björknek/Holly Herndonnak. A folytatás (Inner Song) kritikájára ezért mi is egy hozzá(juk) hasonló előadót, a dekonstruált…
Duel a hazai underground elektronikus színtér veteránja, a széles zenei spektrumon mozgó zenész, zenei producer, DJ és hangmérnök ambient, downtempo, progresszív, tech és deep house stílusban is pionírnak számít. Legújabb lemeze, a Caprice az utóbbi évek munkájának gyümölcse, amely a Recorderen…
Vladislav Delay (fentebb) kapott kiemelt szerepet a rovatban ezúttal, mellette pedig elkezdtük felfedezni a tavaszi újdonságokat két kevésbé ismert, de annál jobb megjelenéssel. Elektronikus tánczenei rovatunk legújabb válogatása a Recorder magazin 80. lapszámából.
A hiphop, a lemezjátszók és hangminták egyik legfontosabb hazai megfejtője öt évvel az In Solem Verti után jelentkezett új albummal. Az Allegro Identity pedig, bár sok tekintetben előbbi folytatása, elég új elemmel gazdagítja a már ismert világot ahhoz, hogy ne érződjön ismétlésnek. Sőt.…