Kellemes elektronika, amivel el lehet feledni a szürke hétköznapokat, ráadásul 2015 legnyáribb klipjének tulajdonosa - megérkezett DJ Koze új lemeze, a Knock Knock.
Kellemes elektronika, amivel el lehet feledni a szürke hétköznapokat, ráadásul 2015 legnyáribb klipjének tulajdonosa - megérkezett DJ Koze új lemeze, a Knock Knock.
Találós kérdés: magyar, de mégsem teljesen, dalcímek alapján lehetne népzenekar is, de mégsem, sőt, még csak nem is zenekar, ráadásul hiába népies, valójában nem az a lényeg - mi az? Az is segíthet, ha az ember az új megjelenések, vagy épp a matematika terén gondolkodik -…
A Papaver Cousins, azaz Nagy Barnabás és Szendrey-Nagy Olivér énekes-gitárosok zenekara a Bad Writing című, Recorderen dalkommentárokkal debütáló második nagylemezével levetette magáról az eddigi „akusztikus folkduó” címkét és egy nagyívű, klasszikus értelemben vett…
Olyan is ritkán fordul elő, hogy megjelenik egy jelentős művész új albuma és szinte még aznap bemutatja élőben Budapesten. Grouperrel most volt ilyen szerencsénk.
Jon Hopkinsszal interjúztunk is még a négy évvel ezelőtti Corvintetős fellépése kapcsán a 2013-as Immunity lemezről, és akkor azt mondta, hogy "ha nem változna a zeném, nem lenne értelme csinálni", illetve megemlítette, hogy a lehető leggyorsabban készíteni akar egy új lemezt. Nos, bár öt év kellett…
Az Iceage eddigi fejlődéstörténete: nihilista, dühös kölkök, zajongva óbégatnak. Aztán még kaotikusabbak, de érezhetően érettebbek is. Harmadikra még több hatás, még összetettebb végeredmény. És most már egyértelműen ők a millennial Nick Cave és az ő rossz magjai. És…
Az év egyik garantált buliberobbantó lemeze. Egy hatalmas, szórakoztató dancerock-album. Élőben az év egyik szenzációja az ausztrál kvartett. Tiszta mázli, hogy a Pohoda fesztiválon elcsíphetjük őket.
Janelle Monáe már eddigi lemezeivel is a 21. század egyik legfontosabb soul művésze volt (Soul & pop fókusztémánk az e havi Recorder magazinban!), az év legjobbjai közé tartozó májusi Dirty Computer pedig akkor is kihagyhatatlan lesz a felsorolásból, ha a punciról szóló számok történetét írja…
A Beach House a 21. század egyik kulcszenekara. Stílusának, a dreampopnak pedig a 21. századi kulcszenekara, egyik nélkül. Hetedik albumuk is ezt igazolja.
Jazzrockfúziós zenekarból kivált techno dj, majd producer lett Surgeon, aki 1994 óta ad ki zenéket és friss, nyolcadik stúdiólemeze az életmű egyik legjobbja lett.