Janelle Monáe: Dirty Computer (lemezkritika)

Janelle Monáe már eddigi lemezeivel is a 21. század egyik legfontosabb soul művésze volt (Soul & pop fókusztémánk az e havi Recorder magazinban!), az év legjobbjai közé tartozó májusi Dirty Computer pedig akkor is kihagyhatatlan lesz a felsorolásból, ha a punciról szóló számok történetét írja meg valaki.

Kiadó: Atlantic / Warner / Magneoton

Megjelenés: 2018. május

Stílus: soul, pop

Kulcsdal: Make Me Feel

Janelle Monáe-t láttam élőben még első nagylemeze és befutása előtt: elsőre megnyerő, ambiciózus előadó volt (koncert közben festett egy nagy vászonra, amit a végén behajított a közönség közé). Nagyratörő előadói énje már az említett koncert utáni évben, 2010-ben megjelent The ArchAndroid című debütlemezén megmutatkozott, sőt, ha valamit fel szoktak hozni az LP ellen, az éppen ez a túl sokat markoló/akaró attitűd, ami kissé széttartóvá teszi az anyagot. De persze ez csak kötözködés, a lemez – amely tematikájában a 2007-es, ötszámos bemutatkozó EP első szvitjét bővíti még két dalciklussal – a legújabb soulhullám egyik iskolapéldája. Jól megfér rajta az aktuális alternatív és elektronikus r&b, a neosoul, egy kis retrós deep funk, modern pop – ami Monáe-tól karakteres pszichedelikus ízt is kapott. A kerettörténet egy androidlány (Cindi Mayweather) szerelmi életét dolgozza fel, aki az elnyomott androidok felszabadítója lesz. A 2013-as második lemez (The Electric Lady) is ezt a történetet bonyolította tovább (akárcsak Metropolis című funkoperája) és Monáe rangját jelzi, hogy Prince-től Erykah Badun át Miguelig, Solange-ig rengetegen működtek közre benne. A kritikai elismerés mellé itt már egy szélesebb közönség szeretete is fűtötte a sikereket, de az igazi, nagy áttörésre még várnia kellett a dalszerző-énekesnek.

MÁRIS IKONIKUS VAGINANADRÁG MONÁE ÚJ KLIPJÉBEN.

Hogy aztán ez összejön-e a friss Dirty Computerrel, az egy jó kérdés. Az lenne a fura, ha nem történne meg, hiszen a mostani ambíció jól hallhatóan és jól megvalósítottan ez. A hangzás tovább poposodott (a lemez gyengébb pontjain a kelleténél talán generikusabban), a dalok direktebbek lettek, de úgy, hogy maradt bennük rengeteg ötlet és dög. Lásd a felvezető szerzeményeket: az év egyik legjobb felvételének számító Make Me Feelt és a Grimes-ot is bevető Pynket, amiről ezt mondta Monáe: „az alkotás, az önszeretet, a szexualitás és a punci hatalmának pimasz ünneplése” – mindez igaz az LP egészére is. Az afrofuturista zenei építményben a trapes, kortárs popos szerzeményekben (másik csúcs a Zoë Kravitz-cal közös Screwed) Monáe-nek ezúttal már Cindire sincs szüksége, áttételes szerepek nélkül áll ki minden elnyomott csoport és maga mellett. És a lemez minden dalával erre biztat másokat is.

8.5/10

Dömötör Endre

a friss lemez: