Bődületesen jó zenék sorát hozza a svájci-nepáli producer az új lemezén. Ez a kritika először a Recorder magazin 109. számában jelent meg.
tovább →Bődületesen jó zenék sorát hozza a svájci-nepáli producer az új lemezén. Ez a kritika először a Recorder magazin 109. számában jelent meg.
tovább →A legfontosabb, legnagyobb hatású, legsikeresebb és legeslegbotrányosabb dolgok 2003-ból: két csók, kilenc lövés, ötven állam, hatvanhárom perc fűszívás és egy kétszázmillió dolláros hazárdjáték. Ez a cikk először a Recorder magazin 109. számában jelent meg, amiben azt jártuk körbe, hogy mi volt a menő húsz évvel ezelőtt.
tovább →Év elején mutattuk be a fúziós ska-t játszó Hakumba első nagylemezét (Véletlen volt, nem direkt), év végére pedig befut a folytatás, a Remekül szórakozom EP, amin van blues-funk, üvöltözős punk és fúziós agyeldobás is. A 11 fős bulizenekar előtte pedig egy különálló kislemezt is kiad, ez – vagyis a Chaos – debütál most a Recorderen.
tovább →Eddig kiadatlan, korai Cseh Tamás-felvételekkel, a Levél nővéremnek árnyékában elsikkadt Uránbányászok dalaival, és Víg Mihály elemi erejű feldolgozásaival, gyönyörű zongoravariációival jelent meg novemberben a Cseh-Víg album tripla vinylen, amit december 9-én egy koncerten is bemutatnak a lemez megvalósításában is fontos szerepet játszó Magyar Zene Házában. Az albumot szerkesztő és kiadó Hanák Gáborral, a Cseh Tamás Archívum nyugalmazott alapítóigazgatójával beszélgettünk, aki reméli, hogy ezzel a lemezzel „talán elindul valami azon a téren is, hogy ne utánozzák Cseh Tamást, hanem azzal az őrületes energiával játsszák a dalokat, ami Víg Mihályban is megvan.”
tovább →Nemcsak aurevoir-slágereket játszanak különleges, akusztikus verzióban, de régi, ritkán hallott dalaikat és kedvenc feldolgozásaikat is előveszik a zenekar frontemberei pénteken a MáraiKultban.
tovább →Jazz, pop, rock, soul, folk, elektro-swing, klasszikus- és jazzimprovizációk a VeszprémFest 2024-es programjában. Július 16-20. között Gregory Porter, a Toto, Paloma Faith, a Milky Chance, valamint a Caravan Palace koncertezik a História kertben felállított nagyszínpadon, Snétberger Ferenc pedig három nap, három különböző műsort ad elő a Jezsuita Templomkertben.
tovább →A bécsi Radian zenéje tele van mikroszkopikus hangeseményekkel, a felismerhetőség határán túlra effektezett gitárokkal, kopogó absztrakt groove-okkal, mégis befogadhatóbb, mint gondolnánk. Ez a kritika először a Recorder magazin 109. számában jelent meg.
tovább →2024 végén az MVM Dome-ban játszik a Kispál, amelyre ma hivatalosan is elindult a jegyértékesítés, és jött mellé egy klip is a visszatérő lemez, a Beszorult mondat címadó dalához.
tovább →Irodalom faktra írt szorgalmival indult a hiphopkarrierje, azóta is a tesiből felmentett, de nagyszájú bölcsészsrác karakterével fordít ki rapkliséket. Első nagylemeze Krúbi és Dé:Nash hatásától sem mentes konceptalbum volt (Intergalaktikus drogdíler), november végén megjelent EP-jén pedig újmagyar életérzést hoz optimista, pozitív rapben.
tovább →