Tavaly tavasszal itt, a Recorderen debütált boebeck első nagylemeze, amit az énekes-dalszerző már zenekari felállásban rögzített, most pedig elkészült az első zenekaros daluk is, a kétszámos EP-vé kerekedett lucky.
tovább →Tavaly tavasszal itt, a Recorderen debütált boebeck első nagylemeze, amit az énekes-dalszerző már zenekari felállásban rögzített, most pedig elkészült az első zenekaros daluk is, a kétszámos EP-vé kerekedett lucky.
tovább →Mit csinálnak a taplászok, kik ma a medveölők, hogyan élnek a 21. században a mesemondók? Kihalófélben lévő mesterségekről forgatta dokumentumsorozatát Egry Krisztián, amelynek első évada a Spektrumon látható. Hogyan jutott el a budapesti BMX-es, hiphopos szubkultúrából Székelyföldig, miben segített neki Bruce Lee tanácsa, és miért Junggal és Freuddal fekszik esténként? Ilyesmikről is beszélgettünk a Mesterségek Memoárja rendező-operatőrével, aki épp a második évadot forgatja Csíkszeredán és környékén.
tovább →Új fejezetet nyit szólókarrierjében új dalával Szűcs Krisztián, az egykori Heaven Street Seven énekese. Az újhullámos-szintipopos lazulás alá Abel Ferrara korai kultfilmjéből, A fúrós gyilkosból vágtak össze klipet, horror helyett inkább underground bulikkal. Pöckölj el, Driller Killer!
tovább →Július 23. és 27. között öt napig jamaicai hangulat várja a fesztiválozókat Lakiteleken, a 21. LB27 Reggae Campen. A hazai reggae és ska zenekarok mellett Angliából Brother Culture és I-Tal Soup, Jamaicából Earl Sixteen, Anthony Locks, Daddy Freddy és Blackout JA érkezik.
tovább →A francia Hellfesten is fellép a héten a The Devil's Trade, amely ősztől új fejezetet nyit és leszerződik a Swamp Booking ügynökséghez, akik olyan előadókat gondoznak, mint a Swans, az Unsane, vagy épp Zola Jesus.
tovább →Év elején nevet és kissé hangzást is váltott az eddig imanexperimentként dreamy electrós, spacepopos zenéket író Nita, aki először egy breakesebb dallal jött ki kkonekoként, új klipdalába pedig azt a változásra váró türelmetlenséget öntötte bele, amit a stílusváltása előtt érzett. Premier!
tovább →Rod Stewart legutóbb egy esküvőn zenélt nálunk, most visszatért és megtöltötte az MVM Dome-ot. Az ültetett buli miatt csak 40 méterről fotózhattunk, így olyan volt, mintha 1991 óta – amikor a Rhythm of My Hearttal megszerettem – mit sem változott volna. Most pont ez a szám volt az, ami politikai kiállássá vált, amikor a remek vetítések után Zelenszkij, az ukrán elnök tűnt fel a kivetítőn (és ez a közönség egy részének nem tetszett). Rod Stewart nagy slágerei mellett nyitásként megkaptuk Robert Palmer Addicted to Love-ját, és elhangzott gyerekkori nagy kedvence, Muddy Waters egyik száma is.
tovább →Feloszlik a kanadai poppunkok zenekara: a Sum 41 még egyszer, utoljára fellép Magyarországon is, november 12-én a Budapest Arénában.
tovább →Budapest sem marad ki Cyndi Lauper búcsúturnéjából: február 19-én a Sportarénában is lesz Time After Time és Girls Just Want To Have Fun.
tovább →Idén ősszel a Jazzfest Budapest szervezésében három világhírű gitáros érkezik a fővárosba: október 8-án Pat Metheny első és egyben utolsó szólóturnéja keretében az Erkel Színházban lép fel. November 9-én – 36 évvel az utolsó budapesti koncertjük után – visszatér Budapestre az Al Di Meola Electric Band, míg másnap a gitár két mestere, Al Di Meola és Mike Stern adnak dupla koncertet.
tovább →