Filmrecorder Cannes-ban. Natalie Portman még sosem volt ennyire fura.

2023.05.23. 16:07, onozorobi

Todd Haynes, a csodálatos Carol és a Távol a mennyországtól rendezője új filmjének főszereplője Natalie Portman és Julianne Moore – ez csakis egy újabb remekmű lehet, gondolhatnánk. A May December azonban nem adja ennyire könnyen magát és az első benyomásunk könnyen hitetlenkedésbe csaphat át, hogy ezt a filmet vajon mennyire gondolták komolyan.

tovább →
https://recorder.blog.hu/2023/05/23/filmrecorder_cannes-ban_natalie_portman_meg_sosem_volt_ennyire_fura
Filmrecorder Cannes-ban. Natalie Portman még sosem volt ennyire fura.

kovacs_nl_1.jpg
(X) Idén tizedik alkalommal ünnepelhetjük a színházat és a hazai, illetve nemzetközi könnyűzenét a Dunakanyar mesés atmoszférájában. A Nagymaroson, június 22. és 25. között megrendezésre kerülő VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó a 10. Színházi Olimpia keretében világklasszis színházi és utcaszínházi produkciókkal, valamint a korábbiaknál is izgalmasabb zenei előadókkal várja a látogatókat, a V4-
országok tehetségei mellett jordániai és hollandiai fellépőkkel kiegészülve. Az idei év headlinere a holland souldíva KOVACS lesz, aki ahányszor csak visszatér Magyarországra, mindig otthon érzi magát. 

tovább →
https://recorder.blog.hu/2023/05/23/a_rammstein_enekeset_is_elvarazsolta_a_venegy_fesztival_sztarfellepoje_kovacs
A Rammstein énekesét is elvarázsolta a VéNégy Fesztivál sztárfellépője, KOVACS

zsuffa_aba.jpg

1991. szeptember 17-én született Budapesten, Gödöllő mellett nőtt fel, édesanyja színésznő, apukája szoftverfejlesztő, a nevét Aba Sámuel után kapta. Gyerekkora óta zenél, zongorán kezdte, dobon folytatta, majd jött a gitár. Sok sikertelen tinizenekarban játszott, aztán 2012-ben Vörös Ákossal együtt kezdtek el zenélni Analog Balaton néven. Sokat koncerteztek, kialakult körülöttük egyfajta kultusz, de az első lemezt (Lent) csak kilenc évvel később, 2021 őszén adták ki, és kevesebb mint egy évre rá érkezett a Csússz le című EP. Legközelebb egy live session videóval jelentkeznek, május 25-én pedig először lépnek fel headlinerként (Дeva mellett) a Budapest Parkban. Ez a cikk először a Recorder magazin 103. számában jelent meg.

tovább →
https://recorder.blog.hu/2023/05/23/lemeztaska_zsuffa_aba_analog_balaton
Lemeztáska: Zsuffa Aba (Analog Balaton)

Minden évben van egy nagyszabású tévés premier is a cannes-i filmfesztiválon. Idén az HBO a The Idol első két részét hozta el a Riviérára, ami remélhetőleg javít kicsit a botrányszagú várakozásokon. Ennyi ízelítő alapján egyértelműnek tűnik, hogy Lily Rose Depp remekül érzi magát a bőrében, viccesek a popkulturális utalások és remekelnek a mellékszereplők. Óriási gyenge pont viszont a férfi főszereplő, a karizma nélküli The Weeknd.

tovább →
https://recorder.blog.hu/2023/05/23/filmrecorder_cannes-ban_the_weeknd_szineszkent_egy_fekete_lyuk
Filmrecorder Cannes-ban. The Weeknd színészként egy fekete lyuk.

wide2_84_1.jpg

Fodor Máriusz nem két-, hanem sokarcú zenész (Magashegyi Underground, Kaukázus, reklámzenék), ezekhez 2021-ben csatlakozott a Superflake alteregó, sötét elektronikával. Új EP-jét arra törekedett, hogy a témákat több oldalról közelítse meg. Ez a kritika először a Recorder magazin 103. számában jelent meg, Superflake május 25-én az Analog Balaton és Дeva előtt játszik a Budapest Parkban.

tovább →
https://recorder.blog.hu/2023/05/23/superflake_screaming_janus_lemezkritika
Oké, most lehet táncolni! Superflake: Screaming Janus (lemezkritika)

hungaria2023.jpg

Még egyszer, valószínűleg utoljára összeáll minden idők egyik legsikeresebb magyar zenekara, a Hungária. 2024. június elsején a Puskás Arénában újra együtt lép fel Fenyő Miklós, Szikora Róbert, Novai Gábor és Dolly.

tovább →
https://recorder.blog.hu/2023/05/22/osszeall_egy_koncertre_a_hungaria
Közel 30 év után összeáll egy koncertre a Hungária

besnyo-pfitzner-czingali_vacuum_ii_2.jpg

A kortárs elektronikus zenészek hosszú sorát felvonultató első INOTA Fesztiválnak nem csak a zenei műsora különleges: fényművészeti program ekkora méretű ipari komplexum területén és ilyen léptékben még nem jelent meg Magyarországon.

tovább →
https://recorder.blog.hu/2023/05/22/futurisztikus_fenyuniverzumok_nyilnak_meg_az_elso_inota_fesztivalon
Futurisztikus fényuniverzumok nyílnak meg az első INOTA Fesztiválon

wide2_193.jpg

Szex, drogok és lakásparák. Buda Flóra Anna 27 című tízperces animációs kisfilmje az egyetlen magyar alkotás az idei cannes-i versenyben, de az annyira üdítően vagány, hogy csodájára járnak majd a Riviérán. A Párizsban élő rendezőt telefonon értük utol, hogy hihetetlen eksztázisról, introvertált ünneplésről és horgolt érzésekről is beszélgessünk vele. Ez az interjú először a Recorder magazin 104. számában jelent meg.

tovább →
https://recorder.blog.hu/2023/05/22/sikoltoztunk_egy_darabig_aztan_hamburgert_rendeltunk_buda_flora_anna_interju
"Sikoltoztunk egy darabig, aztán hamburgert rendeltünk" - Buda Flóra Anna-interjú

large_ligeti_gyorgy_065.jpg

Egyhetes koncertsorozattal ünnepli a 100 éve született Ligeti György munkásságát a BMC. A ma kezdődő fesztiválon fellép a brácsások királynője, Kim Kashkashian, a fiatal zongorazseni Víkingur Ólafsson, és a komponista fia, Lukas Ligeti is. A világsztárok mellett bemutatkozik a jövő zenésznemzedéke, megtudhatjuk, miért meghatározó az elektronikus zenében máig Ligeti, és az is, milyen hatást gyakorolt a filmművészetre Kubrick remekművein keresztül.

tovább →
https://recorder.blog.hu/2023/05/22/fiatal_zongorazseni_fultagito_elektronika_es_ligeti_meghokkento_remekmuvei_a_bmc_fesztivaljan
Fiatal zongorazseni, fültágító elektronika és Ligeti meghökkentő remekművei a BMC fesztiválján

joshfreese.jpg

A stúdiójukban felvett és online közvetített koncerten jelentette be a Foo Fighters, hogy Josh Freese lett a zenekar új dobosa.

tovább →
https://recorder.blog.hu/2023/05/21/megvan_a_foo_fighters_uj_dobosa
Megvan a Foo Fighters új dobosa
süti beállítások módosítása