Tegnap bemutattuk az év eddigi legjobb magyar hiphop albumát, melyet a hosszú szünet után második lemezével visszatérő NKS készített el TDI címmel – ma pedig körülnézünk az országban, hogy bemutassuk mi újság Budapesten kívül a rap vidékén (és egyúttal vidék vs főváros tematikánkhoz is kapcsolódunk). Hazánkban a hiphop ugyan már bő két évtizede játszik, mégis – annak ellenére, hogy 10-15 éve ott volt a Fila Rap Jam, majd a HipHop Mission országos tehetségkutató, most pedig ott a YouTube – egy kézen megszámolható, hány országosan ismert nem-budapesti rapperünk, beatmakerünk vagy hiphop-zenekarunk van pillanatnyilag. Pedig a hiphop szubkultúra behálózza egész Magyarországot, benne pár masszív gócponttal – az Animal Cannibals után szabadon szétnéztünk „Északon Délen, Keleten Nyugaton" és megpróbáltuk nagy vonalakban felrajzolni a vidék hiphop térképét.


A nevét az 1988-as Isn't Anything és főleg az 1991-es Loveless című lemezeivel a rockzene kőtábláiba véső 
(Kriminal Beats-DDK Records, 2012)




Alan Wilder