Hiphop és Vidéke

2012.09.20. 11:55, rerecorder

Hip_Hop_Graffiti1.jpgTegnap bemutattuk az év eddigi legjobb magyar hiphop albumát, melyet a hosszú szünet után második lemezével visszatérő NKS készített el TDI címmel – ma pedig körülnézünk az országban, hogy bemutassuk mi újság Budapesten kívül a rap vidékén (és egyúttal vidék vs főváros tematikánkhoz is kapcsolódunk). Hazánkban a hiphop ugyan már bő két évtizede játszik, mégis – annak ellenére, hogy 10-15 éve ott volt a Fila Rap Jam, majd a HipHop Mission országos tehetségkutató, most pedig ott a YouTube – egy kézen megszámolható, hány országosan ismert nem-budapesti rapperünk, beatmakerünk vagy hiphop-zenekarunk van pillanatnyilag. Pedig a hiphop szubkultúra behálózza egész Magyarországot, benne pár masszív gócponttal – az Animal Cannibals után szabadon szétnéztünk „Északon Délen, Keleten Nyugaton" és megpróbáltuk nagy vonalakban felrajzolni a vidék hiphop térképét.

ÉSZAK

nks_ddk_2012.jpgPest megye: Vidék-feltérképező hiphop-túránkat azért is kezdjük Budapest környékével! Egyenesen az abonyi gettóból indult 2000-ben a Rapp Mentorai, Dabas büszkesége a vidéki hiphop második nemzedékének képviselőit felsorakoztató Intersong Hiphop válogatott összeállítója, a rapper Tribe, Gödöllő a szülővárosa az 1996-ban indult, a képen is szereplő NKS (Nem Közölt Sáv)  krúnak (amelyik igazán a Firmával együtt alkotott Az Idő Urai formációval lett népszerű), a honi hiphop-élet egyik hajtómotorjaként funkcionáló (dj, újságíró, buliszervező, rádiós és tévés műsorvezető, egykori breaktáncos) Györemix! pedig Pécelt reprezentálja.

KELET

rebellio.jpgBékés: Békés megye névadó településének sokat hivatkozott hiphop-úttörője az 1992-ben alakult a B-Jack Rappers, akik a szövegeikben és a zenében is a kemény vonalat vitték; csináltak közös anyagot a Naked Brain HC-zenekkarral is. Utálták a „menő csávókat, mobiltelefonnal". Ugyancsak a nagy hiphop-múltú Békés megyében, Újkígyóson működött ugyanebben az időben az A.W.O.L., illetve néhány évvel később innen startolt el a rap-metálos (a képen is látható) Rebellió.

Debrecen: A cívisváros hiphop-mozgásainak fő koordinátora a Romlott hazai csoportosulás, az ő nevükhöz fűződik az idestova 14 éve futó RH Party bulisorozat és az Eastern Croppaganda válogatás-széria, amely eddig két adagban fölözte le a debreceni mc-k és beatmakerek krémjét. Előbbiek közül kiemelkedik a Keleti Membrán, a Hírwevők, a KétHázKözt, Skill és Sla, utóbbiak közül pedig Mr. Die, Pierci, Sonnykraft, Stek.

Eger: Heves megye székhelye két e-betűs együttest villantott még a kilencvenes években: az E.V.O. (Eger Valós Oldala) jött előbb, majd az Ext/End, akik rákerültek a harmadik Fila Rap Jam válogatásra.

01 Interju.jpgMezőkövesd: A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város legismertebb hiphopper-szülötte a géppuska-beszédű Funktasztikus (képünkön), aki a kilencvenes évek eleje óta ad ki lemezeket (korábban Funk-N-stein, majd Interfunk néven), a szövegelés mellett a zeneírásban is jeleskedik. 2001-ben ő nyerte az első pénzdíjas freestyle-versenyt, 2000-2008 között tagja volt a Kamikaze formációnak, amely több betétdalt csinált a Nyóckerhez, featolt neki az Animal Cannibals és Afu-Ra is. Azt viszont nem találjátok ki, ki volt az mc-társa az első csapatában, a Kritikában – kapaszkodjatok: Pain.

Mezőtúr: Idevalósi két, a kilencvenes évek második felében országszerte népszerű csapat, a Boyz In Da Getto és a második FRJ-válogatáson hallható Da Beez.

Szolnok: Jász-Nagykun-Szolnok megyeszékhelyének legnevesebb korai formációja az 1996-ban alakult Klikk volt. Az együttes szerepelt az első Fila Rap Jam albumon, Életünk képei című 1997-es bemutatkozó albumukra Szolnokról is írtak egy számot (Fogva tart a város), 2000-ben közös lemezt csináltak Funk-N-steinnel.

bobafett és bobakrome 1.jpgNyíregyháza: A nyírség központja a szülővárosa az ország egyik legprogresszívebb hiphop-brancsa, a 2000-ben alapított WacuumAirs főkolomposainak. A néhány éve már Budapesten élő Zomblaze abszkrakt hiphop-triphop-glitchhop irányultságú beateket kovácsol (2010-es szólóalbumán mc-zett többek közt Kemon, Ponza, Eckü, és Busa Pista), partikat szervez és ő a Hősök dj-je, a Spanyolországban élő Bobafett a nyíregyházi stadion után elnevezett Grandstand Of Devils formációban kezdte a rappelést, de a nevét az Aludni fogtál (2008) és a Bagolyköpet (2010) albumokkal (és olyan frenetikus számokkal, mint a Híradó, a Nénike és a Starswars) alapozta meg. E két album zenefelelőse a WacuumAirs-főnök producer-mc Bobakrome volt, aki húsz éve mozog a hiphopban, 2002-ben adta ki első szólólemezét (amit máig további három követett), szerepelt az első Akkezdet Phiai lemezen, a Drogriadó című számát felhasználta drogellenes oktatófilmjéhez a Magyar Honvédség, tavaly pedig írt egy számot a kunok magyarországi beolvadásának 770. évfordulójára (képünkön a két Boba).

DÉL

norba.jpgBaja: A Bács-Kiskun megyei, Duna-parti városból indult a R.O.D. duó, amely 1999-ben megnyerte a Fila Rap Jamet, és ezzel egy kislemezt és klipet (Igazi játékosok) a Warnertől. A beharangozott albumból viszont már nem lett semmi, a páros egyik fele, Ryzo pár év múlva a Raptorzban folytatta a rappelést.

Kecskemét: Fankadeli.

Paks: Atomváros legismertebb hiphop-fia Norba (a képen balra), aki a Dózis nevű formációban tűnt fel, amely negyedik lett az utolsó, 1999-es Fila Rap Jamen, majd a 2001-es Földalatti Karnevál album után feloszlott. Norba ezután Bankossal dolgozott, 2007-től ad ki önálló albumokat, illetve azóta közreműködött pl. a Killakikitt, Takeshi és a Hösök cuccain. A Dózis előtt a két másik tag, Szicsu és Dzsénosz Trogaz néven futott, az 1998-as FRJ-n ők lettek az elsők és a közönségdíjasok is. A két mc később szerepelt az AtomCity Diktál válogatáson és Norba bemutatkozó albumán.

punannymassif.jpgPécs: Az ország ötödik legnagyobb városának legnagyobb hiphop-zenekara a teljes felállásban egy tucat tagot számláló Punnany Massif. A punciimádók két alapító mc-je, RendbenMan és Wolfie 1994 óta spanok, Kész Face néven csináltak bulikat és rádióműsort a közös formáció 2003-as elindítása előtt, legújabb kiadványuk tavaly jelent meg. Az ország egyik legnépszerűbb hiphop-zenekara mellett Pécs büszkélkedhet minden idők legkultikusabb magyar hiphop-formációjával: ugye nincs, aki a kilencvenes évek elején működő, szintetizátorral felprünytögött primitív alapokra viccesen ordenáré szövegeket rímbe szedő „magyar 2 Live Crew-t", a Mega Soundsystemet nem ismeri?

Suhov1.jpgSzeged: Sun City hiphop-kultúrája a kezdetek óta süt ezerrel. A régi időkben (a környékbeli Szarvas, Cserkeszőlő, Békés és Szolnok) mellett a műfaj fő vidéki központjának számított, olyan legendás csapatokkal, mint a Real Crew (később Rebel Ethnic), M.H. Posse, Illa Eria, vagy e két utóbbi tagjait tömörítő Déli Front. Az oldschool helyi hősök sorából kiemelkedik még az az első FRJ-válogatásra rákerült Abszurd. A színtér összetartó lelke a kilencvenes évektől 2006-os tragikus haláláig az egyedülállóan tehetséges dj-bítfaragó Quicky (Kwikka) volt. A mai színtéren a zenei oldalon a triphop és downtempo felé húzó Suhov (képünkön balra) mellett jelen van a Jószomszéd dzsessz-hiphop formáció, a WC beatbox duó, illetve Mikrofontos, FMaN, ASK, Töredék, Do2 és Hazai Márka.

Szekszárd: A borváros kilencvenes évekbeli oldschool formációi közül a trágár-tróger Sírásók neve maradt fenn, elsősorban a Megasound Systemet diss-elő számuk miatt.

NYUGAT

barbárfivérek.jpgGyőr: Nyugat-Dunántúl központjának országos hír(hedtség)ű old school csapata az 1993-tól 1998-ig három nehézsúlyú albumot az arcokba durrantó Warnin' Shotz volt; itt kezdte a pályafutását a ma dj-ként és partiszervezőként tevékenykedő Sikztah, illetve a ma már veteránnak számító mc-k, S.O.G., Rat B és a pápai Tkyd., akik napjainkban a terebélyes győri központú hiphop-kötelék, a Bloose Broavaz veteránjai – akárcsak a Warnin' Shotz testvérzenekarának (vagy ahogy akkoriban ott mondták: bratyeszének), a szintén '93-ban összejött BG 41-nek, később Phourtione-nak néhány egykori tagja, de a Deegot és Tibbah-t tömörítő, tekintélyt parancsoló Barbárfivérek (képünkön) is.

corn18.jpgGyulafirátót: Sub Bass Monster.

Kőszeg: A Vas megyei városnak a kilencvenes években a Suhanc Élet szerzett kétes hírnevet azzal, hogy övék az első Fila Rap Jam válogatás legjobban cikizett száma. De a közel Hip Hop Boyz-i kaliberű srácoknak csak jutott 15 másodperc hírnév: Ha nem lenne zene című, Máté Pétert feldolgozó „slágerükhöz" még profi klip is készült. A Suhanc Élet benne volt a kőszegiek (pl. Outlaw) mellett szombathelyieket is (lásd alább) laza szövetségbe szervező Phanatic Clan-ben.

Szombathely: A Nyugat Királynőjének hiphop-királyai a kilencvenes években a „west side"-hívő Rotties, az „east side"-fanatikus Last Players és a Black-White Gang voltak. A spannolás ellenére ment a ki a faszább gyerekezés a kőszegiekkel, akiket a balhés, kemény szombathelyiek puhány bagázsnak tartottak.

Várpalota: Fluor.

hősök.jpgVeszprém: A Hősök városa. A 2001-ben alakult, öttagú formációnak ma már bérelt helye van az országszerte népszerű, rádiók által játszott, élő hangszeres koncertezésre képes hiphop-zenekarok szűk klubjában. Eddig négy albumuk jelent meg, az Ikon című Ákos-átdolgozásuk mr2-kedvenc volt. Az mc-k – Eckü, Brash, Joeker, Mentha – önállóan is aktívak (Eckü előszeretettel kollaborál Pixával, aminek eredménye pl. a szexre és altáji humorra kihegyezett Gruppen Family-projekt 2006-ban), és egy veszprémi hiphop-körképet (Hősök Raprezent Westprém City Allstarz, 2005) is összehoztak.


Forrai Krisztián


az NKS és a Mint a Sfinx:


a Punnany Massif és a Hétvégére:


a Hősök és az Aki velünk...:


Bobafett és a Nénike:


Funktasztikus és a B.A.Z.:


a Barbárfivérek és a Mennydörgés:



és végül a legendás Megasound System:

https://recorder.blog.hu/2012/09/20/hiphop_es_videke
Hiphop és Vidéke
süti beállítások módosítása