Történetmesélés ambienttel, környezeti felvételekkel, klasszikus hangszerekkel. Chaac lemeze kerüli a hatásvadászatot, de nem engedi el a hallgató kezét. Ez a kritika először a Recorder magazin 119. számában jelent meg.
Chaac lemeze több rétegből épül fel. Ambient, ennek is leginkább a sejtelmes (vagyis a chilltől messze álló, de azért még bőven nem dark) fajtája, ami az emelkedettség és a baljóslatúság irányába is elmozdul; környezeti felvételek felismerhető vagy sejthető forrásokból: zörejek, nyikorgások, emberi hangok; ezekhez olykor klasszikus zenei hangszerek csatlakoznak: romantikus zongora vagy avantgárd módra csiszatoló vonósok; néha erősebb elektronikus behatás is érződik.
Parádésan tartja az egyensúlyt a lemez: a zörejeket nem rendezi feltűnően „zeneivé”, mégis jól illeszkednek a többi réteghez; néhány indokolt esetet leszámítva kerüli a nyilvánvaló hatáskeltő eszközök használatát, de nem engedi el a hallgató kezét, viszi magával egy órán át.
Akkor is egyértelmű, hogy a tizennyolc szám egy történetet mesél el, ha nem olvassuk el a kísérőszöveget. Eszerint az Arabo egy „audioesszé egy olyan ember küzdelméről, aki közel kerül ahhoz, hogy semmije ne maradjon, de rájön, hogy körülötte mégis minden az övé, a hétköznapok mindent felölelő hangvilágának formájában.”
Előadó: Chaac
Cím: Arabo
Kiadó: temporary nites
Megjelenés: 2024. szeptember 3.
Műfaj: kísérleti ambient
Kulcsdal: for you
8/10
Rónai András
Lemezkritikánk elkészítését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.