Szeretetre méltó töredékek a labirintusban. Húszéves Akira Rabelais csodalemeze

Húsz év után még mindig rejtélyes, felemelően szép és kísérteties Akira Rabelais Spellewauerynsherde című lemeze, amit izlandi siratóénekekből készített saját fejlesztésű szoftverével. Ez a cikk először a Recorder magazin 119. számában jelent meg, amiben azt jártuk körbe, hogy mi volt a menő 2004-ben.

Két énekesnő mozog a jobb és bal oldal között, először úgy lefojtva, mintha valami gyenge rádióadást hallgatnánk. Emelkedetten szép, mélyen szomorú dallamot énekelnek ismeretlen nyelven; illetve csak majdnem, mert olykor egymásra torlódnak a dallamrészletek, olykor meg leheletnyivel ugyan, de hamarabb véget érnek, mint ahogy természetes volna. Ahogy a hangjuk tisztul, a háttérben lebegő, szétmosott kórus jelenik meg; a vezető szólamokban egyre több és egyre feltűnőbb lesz a vágás – de csak annyira, hogy a méltóságteljes ritmusból ne zökkentsen ki. Végül a háttérben hallható kórus egyre jobban hasonlítani kezd egy ambientes szintihez, majd zúgás (digitális zaj? szél felvétele egy nem túl jó mikrofonnal?) lepi el a felvételt.

Nagyjából ez történik a Spellewauerynsherde első, hatperces számában, aminek a teljes címe: 1382 Wyclif Gen. II. 7 And Spiride In To The Face Of Hym An Entre Of Breth Of Lijf.  A másodikban erősebb a tiszta és szívhez szóló dallam, ami duettet énekel a saját jobbra-balra mozgó másával, a háttérben elmosódott visszhangok; de ha figyelünk, hallhatjuk az apró zökkenéseket. Furcsa módon a boszorkányosra lassított harmadik szám megkönnyebbülést is hoz: itt legalább tudjuk, mi történik. A negyedik újabb meglepetés: a szétmosott énekhangok pulzáló drone kórussá alakulnak (többeknek Ligeti jutott eszébe róla), ami mellett időről időre felbukkan egy dúdoláshoz hasonló rövid részlet – és ez megy 21 percig, de olyan sikeresen állít át a maga idejére, hogy egy csöppet sem unalmas.

Mi jöhet még ezután? Egy 44 másodperces tiszta felvétel, mi más! A hatodik szám hosszú címében szó van pompás ívekről, szeretetre méltó töredékekről, labirintusról és alkalmankénti összefonódásról; ez a lehető legpontosabb leírása az apró részletekre vágott, mindig újabb konstellációkba rendeződő számnak. A zárásban felbukkan a második szám dallama, majd mintha az egész album nagyon távoli, nagyon halk visszhangját hallanánk hat percben.

Azért érdemes ilyen aprólékosan végigvenni, mi történik a már a címében is rejtélyes albumon, mert ha leírom, hogy Akira Rabelais régi izlandi siratóénekeket vett kezelésbe Argeïphontes Lyre nevű, saját fejlesztésű szoftverével, azzal elfedem azt, amitől máig egyedülálló ez a zene. Rengeteg „hagyományosan szépnek mondott zenéket digitálisan buherálunk, és ez más módon, de azért megint mindig szép lesz” típusú zene született az elmúlt húsz évben; de már 2004-ben, amikor Akira Rabelais lemeze David Sylvian Samadhisound kiadójánál először megjelent, akkor sem volt ez újdonság: Fennesz Endless Summerje 2001-es, és az avantgárd elektronika szűk közönségén túl is nagy sikert aratott.

A Spellewauerynsherde (feloldása amúgy: Spell Wavering Shard) azonban egészen más. A hatvanas vagy hetvenes években született, majd elfeledett szalagos felvételek mélységes szomorúsággal átitatott, felemelő szépségét sokkal jobban őrzi, mint a fent jellemzett zenék többsége. Ugyanakkor beavatkozásai pont azért radikálisak, mert sokszor egészen kicsik: nem igazán zökkentenek ki, de nem is hagyják a teljes belefeledkezést. Egy akkoriban jóval kevésbé elterjedt kifejezéssel élve: az uncanny valley szélén táncol: már nem egészen emberi, még nem teljesen nem-emberi. Mégsem rémisztő, inkább úgy izgatóan kísérteties, ahogy semmi más. Amire pedig máig nem tudom a választ: hogyan lehet mindeközben mélységesen életigenlő is. 

Rónai András 

Akira Rabelais: Spellewauerynsherde

Megjelenés: 2004. március 13.

Kiadó: Samadhisound

Játékidő: 56:32