Poptörténeti pillanat: az amerikai altrock nagyasszonya, Kim Gordon közel 30 évvel a Sonic Youth legendás Szigetes koncertje után újra Budapesten játszik – ezúttal szólóban, szombaton, a Zene Házában.
Aki azt várná, hogy a Sonic Youth basszusgitáros-énekese a zajrocklegenda slágereit adja majd elő, és Kool Thingre meg Tunic-ra jammel első magyarországi szólókoncertjén, azt előre lehűtenénk. Eddigi turnéin kizárólag a két szólólemezéről játszott (meg néha improvizált), de ez érthető is: a jelentős kritikai szakmai sikert arató No Home Recordon és a Gordonnak még egy TikTok-slágert is hozó The Collective-en is van egy csomó előremutató, radikális és izgi zene, Kim pedig amúgy se szeret nosztalgiázni. Így aztán most mi is a szólóanyagokról – és a köztük kihozott kislemezekről – válogattuk ki a kedvenceinket: fűnyírós gitárok, torz trapbeatek, beleszarós ének és szétfolyós autotune Kim Gordon elragadó zajörvényében.
Kim Gordon
Előzenekar: Zamilska
Helyszín: Magyar Zene Háza
Időpont: 2024. október 26. (szombat) 19.30-22.30
Belépő: 14900 Ft
Jegyvásárlás. Facebook-esemény. További infók.
+1 Sketch Artist
Az első szólólemez, a No Home Record nyitódalából rögtön egyértelmű volt, hogy Kim Gordon nemhogy képes megújulni szólóban, de 70-hez közel is releváns alkotó maradt. Zseniális húzása, hogy lényegileg, esztétikájában valami nagyon hasonlót csinál, mint a Sonic Youth idején, és mégis teljesen mást, vagyis hát nagyon mait, ami tőle sok tekintetben újszerű és radikális. Mint például a Sketch Artist, amelyben „Gordon hűvös hangja baritonszaxofonnal dúsított glitches-elektronikus alapon incselkedik velünk”, miközben a klipben überpara Uber-sofőrként szemmel veri a járókelőket, akik fura epilepsziás rohamban hanyatlanak a földre vagy perdülnek táncra, miután összenéznek vele.
1. Murdered Out
Kim Gordon soha nem akart zenész lenni, csak amikor a '80-as évek elején, képzőművészként New Yorkba költözött, beszippantotta a disszonáns, avantgárd no wave színtér, és úgy érezte, ezt ő is tudná csinálni, pedig soha nem játszott semmilyen hangszeren. Ennek fényében nem meglepő, hogy válása (és a Sonic Youth feloszlása) után esze ágában sem volt szólókarrierbe kezdeni (lekötötték képzőművészeti és divatmunkái, plusz improvizációs zajduója Bill Nace-szel, a Body/Head), és csak egy véletlennek köszönhetően lett saját, szerzői lemeze.
Ha szoft-zajt akartok – A Sonic Youth utolsó nagy korszakáról
Az egyik Los Angeles-i étteremben annyira hangosan beszélgettek a szomszéd asztalnál ülők a szexuális életükről, hogy arra nem lehetett nem odafigyelni: Gordon szóba elegyedett velük, és kiderült, hogy egyikük a Sad Pony néven dj-ző Jeremiah Raisen, akinek a tesója, a Charli XCX-szel is dolgozó Justin Raisen másnap fogta magát és ráírt Gordonra, és addig nyaggatta, amíg el nem kezdett vele is zenélni. Először a goth R&B-s Lawrece Rothman egyik dalába hívta vendégnek (Designer Babies), aminek az énekresztlijét Raisen aztán rávágta szétcsúszott, punkos dobokra, és ez annyira bejött Gordonnak (kísérleti-zajrockos szupergroupja, a Free Kitten egyik számára emékeztette), hogy rágitározott, a Warpaintes Stella Mozgawa rádobolt, és ezzel megszületett első szólódala, a Murdered Out.
A szövegötletet a lowrider-kultúra feketére fújt kocsijai adták, amin minden azonosító márkajelzést és logót eltüntettek. Gordonnak tetszett az ebben rejlő kapitalizmuskritika, „az amerikai siker nagyvállalati szimbólumának, az Autónak a visszahódítása a kívülállók szemszögéből”, miközben ez nyilván az ő művészi karrierjében is gesztusértékű volt, a márkajelzéseket (Sonic Youth!) hátrahagyó új kezdet, ami egyben a „going solo” sztárkultuszát is tagadja: nem véletlenül pózol Gordon elmosódott arccal az autó mellett.
A Murdered Out katartikus újjászületés, egyben tökéletes átvezetés a Sonic Youth káoszos gitárörvényeiből a szólóanyagok disztópikus, indusztriális, beatesebb világába.
2. Air BnB
A No Home Record slágere fűrészelő, disszonáns gitárjaival a New York-i avantgárd egyik legeredetibb figurája, Arto Lindsay előtt tiszteleg, akinek zenéit – elsősorban a no wave-es DNA-t – Kim Gordon referenciaként mutatta lemezkészítés előtt a producerének.
Thurston Moore itt mesélt a Recordernek a korai no wave színtérről
A refrén akár Sonic Youth-himnusz is lehetne, a szöveg meg annak szúr oda, amit Kim Gordon képzőművészként is ki szokott pécézni (túlfogyasztás, kényelmi kapitalizmus), és a klip is totál punk: miután közlik, hogy AirBnB-kben forgatták volna, de nem volt rá pénzük, inkább leírják, hogy mit látnánk, ha lenne klip. „Mindenhez hozzádörgölném a gitáromat: a padlónak, a kanapénak, a lámpáknak, a székeknek, a falaknak, a hatalmas elefántszobornak a földön.” Kim Gordon szétgitárszexel egy AirBnB-t? Ezt azért valaki egyszer megcsinálhatná!
3. Cookie Butter
Az első szólóanyag leghosszabb, nyugtalanítóan zörgő-zakatoló trekkje, amiért Szurcsik Erika, az egykori Gustave Tiger énekesnője így lelkesedett a Recorder történetének egyik legjobb Profül-cikkében: „Kim Gordonnak nem csak a full beleszarós, szétcsúszós éneklése állítja fel a nemlétező farkamat, hanem az a füvescigizgetős, odamondogatós spoken wordözése is, amit a fullba tolt számok mellett az egészen absztrakt és kísérletibb trekkeken hallunk, mint a Paprika Pony a telefüstölt hátsó szobában, a víz alatt kalimpáló Don’t Play It, majd a kedvencem, a Cookie Butter.”
Randiznék ezzel a lemezzel, olyan szexi – Szurcsik Erika ajánlja Kim Gordon debütalbumát
„Mi már ez az egész avantgárd szórakozás? Eleve az, hogy a Cookie Butter emlékeztet az egyik kedvenc számomra, a végzetesen egyszerű szerkezetű, ám annál powerfulabb Zebra Katz Ima Readjére, a szám felétől bejövő, három percig tartó flexelő gitár és építkezési kopácsolás egészen mélyen megérinti a lelkemet. Aki tudja, hogy én amúgy milyen faszságokat szeretek összerakni szólóprojekt címen, az megértheti, miért érzem a lemez ezen pontján már, hogy Kimmel valójában csecsemőkorunkban elválasztott testvérek vagyunk."
4. Hungry Baby
Akinek Kim Gordon szólóanyagain túl sok a hiphopos beat és kevés a gerjedő gitár, az ezzel a Stooges-imádó rock and rollal vigasztalódhat. A klipet Flea lánya, Clara Balzary rendezte Kim Gordon és Thurston Moore lánya, Coco Gordon Moore főszereplésével, aki egy üres parkolóban nyom egy dühös, de szép és felszabadító táncot, amivel kiadja a hétköznapi mikro-zaklatások felett érzett frusztrációját.
Persze élőben is vagány:
5. Grass Jeans
Kim Gordon aktivistaként sem tétlenkedett az elmúlt években, a texasi abortusztilalom után hozta ki ezt a dalát, a bevételeit pedig egy olyan civil szervezetnek ajánlotta fel, amely a texasi nők államhatáron túli abortuszklinikákra való utazását és elszállásolását segíti. A Grass Jeanst nem Justin Raisennel, hanem a koncertzenekarával vette fel, és ez érződik is rajta – amúgy élőben a beates cuccai is zajrockosabban szólnak.
2021-ben egy kétszámos kislemezt is kiadott a Sub Popnál J Mascisszal, ami tényleg olyan, mintha összeeresztenénk a Dinosaur Jr.-t a Sonic Youth-szal – jó, kicsit B-oldalas fíling, de igazi altrock álomcsapat, és a cél is jótékony: a Seattle-i gyermekkórházat támogatták vele.
6. Earthquake
A szólódebütlemez legszemélyesebb, legsebezhetőbb dala – a Velvet Underground se csinálná szebben, miközben a nyitóakkordja szolidan idézi a The Endet a Doorstól. Kim Gordonnál is ott a vég, a lezárás fájdalma – sose mondaná, de akár az őt megcsaló, 30 évnyi házasság után szeretőt tartó Thurston Moore-ral való szakításáról is szólhat, keserves fájdalommal („I've got sand in my heart for you”), és egy olyan oltással („You want me to see you / Are you twelve?”), amiről Kim életrajzi könyve, a Girl In A Band idevágó passzusa is beugorhat.
„És így kezdődött minden, lassított felvételben, a hazugságok, ultimátumok és hamis ígéretek mintázata, amit olyan e-mailek és sms-ek követtek, amiket mintha úgy terveztek volna, hogy felfedezzem őket, és rákényszerítsenek arra a döntésre, amivel ő túl gyáva volt szembenézni. Dühös voltam. Nemcsak a felelősség miatt, amit nem volt hajlandó felvállalni, hanem azért is, akivé tett: az anyjává.”
7. Paprika Pony
Kim kedvenc dala a No Home Recordról, amihez Justin beatmaker bátyja, Jeremiah hozta a trapalapot. Jeremiah Sad Pony néven dj-zik, és minden beatjét egy ételről nevezi el – innen a paprikás póni. A dal egyébként egy mai Ádám és Éva-sztori: a paradicsomban vannak, de ott is a telefonjukon lógnak. Ebből a dalból nőtt ki aztán a beatközpontúbb második szólólemez, a The Collective.
8. Bye Bye
Kim Gordon váratlan TikTok-slágere, amelyben a hiphopban szokásos designer termékek helyett a pakolós listájának tételeit olvassa fel – persze, hogy erre pakolták aztán a tinik TikTokon a táskájukat. „Szempillaspirál, vibrátor, sokkoló.” Az inspirációt Cardi B Bodak Yellow-ja jelentette, a beatet pedig eredetileg Playboi Cartinak szánták Raisenék, de úgy gondolták, hogy neki túl vad lesz, ezért elküldték Kimnek, a basszusnehéz trapalapra pedig a producer kocsijának egyik jelzőhangját loopolták rá, ami akkor szól, ha nyitva hagyod az ajtókat.
Más nyugdíjas korában csendes, puha folkzenét játszik, a 71 éves Kim Gordon viszont durván bekeményített:
9. I'm A Man
„Ezt a dalt a jobboldali politikusok ihlették, akik úgy viselkednek, mintha a feminizmus áldozatai lennének, és nyafognak. Mindig is érdekelt ez az elképzelés a férfiak hagyományos szerepéről az 50-es, 60-as években; ez a Reagan-szerű, John Wayne-féle, „megmentelek és gondoskodok rólad” cowboytípus. Amikor ez megszűnt, a férfiak elvesztek, nem tudták, mit tegyenek, így fogyasztókká váltak, mint a nők. Ez a dal lényege. De az emberek azt olvasnak ki belőle, amit akarnak” – mondta a vagány, fekete bőrcuccban zúzó Kim Gordon, aki a mai, fluidabb nemi szerepeket üdvözlendőnek tartja, de korántsem forradalminak.
„Úttörő lenne az, hogy Harry Styles szoknyát hord? Mick Jagger már 1968-ban női ruhát viselt, David Bowie pedig mindig egyéni volt. Ez inkább olyan, mintha Harry Stylesnak lett volna egy új stylistja, aki új lendületet adott a karrierjének.” A szolid giallo-hangulatot árasztó, voyeurisztikus klip végén így aztán a fiú szoknyába bújása és a lány cowboy-ruhába öltözése is inkább a fogyasztói kultúra kritikájának tűnik, ami az életstílusokat és az identitásokat is felpróbálható, majd eldobható termékként kínálja fel, és divattá üresít minden mozgalmat.
10. Psychedelic Orgasm
Szürreális kisfilm a begombázó, zombiként flesselő emberekről, kicsit tágabban pedig a mai, eszképista tömegkultúráról, ami – valahol jogosan – menekül az egyre sötétebbé váló valóságból. A beszívott narrátor TikTokozó fiatalok között bolyong, és egyikük se érti, mi zajlik körülöttük a világban – Kim Gordon ennek az elveszettségnek nemcsak a gúnyos szatíráját festi fel, de a szétfolyós, pszichedelikus, Lil Yachty-s autotune-refrénben ott lüktet az eszképizmus szerethető bája is.
Kim Gordon
Előzenekar: Zamilska
Helyszín: Magyar Zene Háza
Időpont: 2024. október 26. (szombat) 19.30-22.30
Belépő: 14900 Ft
Jegyvásárlás. Facebook-esemény. További infók.
