Rombolás, újjászületés, forradalom – Itt az első dal a Daveform Quintet első lemezéről, a Revolution

2024.10.21. 12:29, srecorder

daveform_quintet.jpg

Kísérleti analóg-digitális együttállással érkezik a szupergroup új dala, a november 5-én megjelenő Daveform Quintet-nagylemez első előfutára.

daveform_revolution_album_cover.jpgA hazai jazzélet megkerülhetetlen alakjaiból álló Daveform QuintetOláh Krisztián, Subicz Gábor, Mester Dániel, Hock Ernő és a szerző Szegő Dávid – bő egy éve sodorja el hallgatóit az amerikai, skandináv és balkáni jazz egyedi, eksztázisig fokozódó fúziójával. Mozgalmas másfél év és több sold out koncert után most debütál Arrival című lemezük első dala, a Revolution, egy nem mindennapi vizuállal.

„Ez a kislemez is mutatja, mennyire a végletek embere vagyok. Ahelyett, hogy a szokásos, könnyen befogadható, rádióbarát kislemezt választottam volna – amit általában választani szoktak egy nagylemez előfutáraként –, kiválasztottam a leghosszabb és összetettebb tracket a lemezről. Ez a Recorder történetének egyik leghosszabb single-je, de semmi pánik, Subicz Gabi is megmondta: „mindegyik szám hosszú és nehéz, ez benne a jó.”

A Revolution 12 percben mutatja be a forradalom stációit, ami lehet egy ember belső vívódása önmaga ellentmondásaival, vagy akár egy elnyomott társadalmi réteg felkelése a mindenkori zsarnokság ellen – a lényeg az aktív változásban rejlik. Mindegyik interpretációban közös maga a folyamat és a fejlődés, hogy szembe kell nézni és fellépni a visszatartó erő hatalmával annak érdekében, hogy valami más minőség születhessen. Ennek a folyamatnak a megtestesülése a videóban látható absztrakt objektum, aminek a pulzálása magában foglalja a rombolás és újjászületés szükségszerű kettősségét.

„Kiírtam magamból, amit eddig nem engedtem” – Így debütált tavaly a Daveform Quintet

„A klip fő motívuma az Arrival című nagylemezünk topografikus borítóterve, amit File Petra grafikus készített. Ezt a grafikát élesztette fel Hajdu Gáspár építész, médiaművész, akinek testhezálló volt ez a feladat, mert saját munkáiban is a formák átalakulását és a térbeliség újraértelmezését kutatja. Szokatlan együttállása ez a digitális képi és analóg zenei világoknak. A zenénk teljes egészében akusztikus hangszerekre épül, míg a vizuál 100%-ban digitális, összetett algoritmikus megoldások eredménye” – meséli Szegő a videóról, amelyben egyszer mintha épülő csillagrombolót, máskor meg dobogó szívet pillanthatnánk meg az absztrakt formákban.

„Hasonló monumentális animációkat elektronikus zenéknél láthatunk, amikor egy zenei textúrához és monoton lüktetéshez társul egy ilyen kemény és mozgalmas vizuál. Nekem nagyon tetszik az a kontraszt, ami ebben a klipben megjelenik zene és kép között, mert a technikai megvalósulás különbözőségei ellenére sok közös dolog van bennük. Egy az útjuk, egy a céljuk, és összekötik őket a hangok rezdülései.”

A Revolutiont tavasszal rögzítették a Pannónia Stúdióban, és három szóló is helyet kapott benne. „Mester Dani óriás szaxiszólója után Subicz Gabi fújja le a csillagokat meghatározhatatlan hangszínnel bekezdve, és nekem is van egy terjedelmes dobszólóm benne. A felvétel hangmérnöke Mohai György, a mixer Zagyva Tamás (Chalga), a masterfelelős Fenyvesi Márton volt. Mindannyiuknak óriási hála és köszönet jár zseniális munkájukért” – mondta Szegő.

„Felváltotta a sok kérdést és kétséget a stenk és a flow” – Daveform Quintet-interjúnk Szegő Dáviddal

„A november 5-ei lemezmegjelenést november 23-án a Turbinában fogjuk ünnepelni, ahova a veretős, McGroovoljuk műsorunkat visszük (jegyvásárlás). Ez az alkalom a megjelenések körüli stressz levezetéséről fog szólni, lemezbemutató pedig 2025. január 9-én lesz az Opus Jazz Clubban.” Jegyvásárlás.

A Revolution mától elérhető a nagyobb streaming-platformokon.

 

Daveform Quintet a Facebookon. Instagramon.

nyitókép: Todoroff Lázár.

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2024/10/21/rombolas_ujjaszuletes_forradalom_itt_az_elso_dal_a_daveform_quintet_elso_lemezerol_a_revolution
Rombolás, újjászületés, forradalom – Itt az első dal a Daveform Quintet első lemezéről, a Revolution
süti beállítások módosítása